RockStation

Az első, az utolsó, az egyetlen – XXI. Keep It True fesztivál

2017. december 15. - magnetic star

keep_it_true_2018.jpg

A németországi Baden-Württemberg tartomány egyik legeldugottabb zugában rendezett Keep It True fesztivált 2003 óta tartjuk számon a világ – értsd: csekély számú kivételtől eltekintve Európa és az amerikai kontinens – kultikus heavy metal zenekarainak első-utolsó-egyetlen seregszemléjeként. Aki (úgy-ahogy) ép és egészséges, és egyáltalán szóba jöhet még a műfajban, mind fellépett már itt. Legalábbis azt hihetnénk…

Az elkötelezettség non plus ultrájaként ismert szervezők azonban 19-re is mertek lapot húzni, és huszonegyedszerre (borítékolható módon nem utoljára!..) ismét olyan felhozatalt sikerült felvonultatniuk a jövő év ápilis 27-28-ára, hogy ezért alighanem még a földi életük során bebocsátást nyertek majd a Valhallába!

A legjobban csengő nevek között olyanokat találunk, mint a brit Raven, amely erre az alkalomra az első három lemezéből állítja majd össze a szettjét, aztán a Flotsam And Jetsam, amely most először és egyben utoljára fogja prezentálni a teljes bemutatkozó albumát (Doomsday for the Deceiver) – Jason Newsted szerepléséről nem szól a fáma… –, vagy a már 1976-ban megalakult és három évtized után újból összeálló svéd Heavy Load. Speciális újjáalakuló bulit tart a New Yorki Hittman (a 2013-ban elhunyt Mike Buccel helyén új bőgőssel), itt lesz az eseti jelleggel összeálló floridai Siren, és jön az Egyesült Királyságból a progresszív irányból érkező Saracen, illetve a rendíthetetlen, nemrég lábamputáción (!) átesett Steve Grimmett énekes és eredeti csapata, a NWOBHM vonalas Grim Reaper is.

Természetesen a csak kevesek – az igazán megszállottak – által ismert és nagy becsben tartott formációk is szép számban lesznek jelen a „dinoszaurusz-korszakból” (a 70-es és kora 80-as években létrejött együttesekről van szó). Az Egyesült Államokból az ős-hard rocker Winterhawk, az egylemezes heavy / power harcos Cerebus és a „frontnagyis” Taist Of Iron, Franciaországból a Blasphème lép majd színre, ha pedig Dániában bűzlik zajlik valami, akkor az az Alien Force.

Mindemellett az ifjú trónkövetelők is megmutathatják, mire képesek. Az új-zélandi Stälker némi speed metalos ízzel gazdagítja az összeállítást, az ohiói Ironflame pedig a ma power metalként aposztrofált, himnikus dallamokban gazdag fémzene képviselője. Mindkét alakulat 2016-ban indult el a pályán.

Mondanunk sem kell, hogy a városi sportcsarnokban tartott mega-gigatrúságra való eljutásért derekasan meg kell küzdeni, még ha nem is teljességgel lehetetlen a küldetés. A jegyek mind egy szálig gazdára találtak már – a környékbeli szálláslehetőségek is igen korlátozottak –, így a legnagyobb közösségi oldalakat és aukciós honlapokat érdemes folyamatosan vizslatni eladó belépő ügyében. (A helyzet komolyságát mi sem példázza jobban, mint egy, az eBay-en rendezett jótékony célú árverés, amelynek során egyszerre két jegy kelt el a minap; bizonyára el tudjuk képzelni, milyen összegért...) Főleg ha megengedheti magának és nem sajnálja érte az ember a több száz eurós nagyságrendű kiadást. Hiába, az igazán jó dolgokat ki kell érdemelni! Igaz, a költségeiket is muszáj fedezni valamiből.

Ugyanitt Balaton-parti nyaraló eladó…
További infók ITT

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr2413501377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum