RockStation

Ha kimaradt volna, új klipje van a Prophets Of Ragenek

2017. augusztus 27. - theshattered

prophetsofrage.jpgFurcsa szokás mostanában, hogy egy zenekar bemutat egy dalt akár dalszöveget, akár másféle verzióban, majd később csinál hozzá egy videót. Így történt a Prophets Of Ragedzsel is, akik a pár hete kiadott Radical Eyesra most mutatta be a kisfilmjét, ami leginkább lyric videónak mondható. Mindegy, a zene, mint tudjuk, remekel, a szokásosan politizáló videó ha lehet, még dob is rajta picit.

Tovább

Szövegesen a csajok - Dalszöveges videót készített a Mötley Crüe

motley_crue.jpgAhogy már beszámoltunk róla, újra kiadja az idén harminc éves nagylemezét, a Girls, Girls, Girlst a Mötley Crüe. A balhés brigád a többféle kiszerelésben elérhető csomaghoz készített egy dalszöveges videót is, méghozzá az egyébként annak idején normál klippel is gazdagodott címadóhoz. Lentebb mind a két kisfilmet megtaláljátok.

Tovább

Emlékeztek még a Grammys Metallica / Lady Gaga koprodukcióra? Így próbáltak rá!

hetfield_gaga.jpgMár több, mint fél éve annak, hogy közösen lépett fel a Metallica és Lady Gaga. Na, persze ez az egész csak a Grammy díjátadó ünnepségén történt meg, mégis elég volt ahhoz, hogy többeket (nyilván főleg a konzervatívabb metaltábort) felháborítson. Most a Metallica ismét megoldotta, hogy előkerüljön ez a sztori, ugyanis nyilvánosságra hozták a dal próbájának videóját. Hogy teljes legyen a kép, magát a fellépést is beraktuk alá, hátha elfelejtettétek volna.

Tovább

Megtestesült sötétség és káosz - Itt egy új Belphegor dal

belphegor_1.jpgSzeptember 15-én, Totenritual címen fog a boltokba és a megfelelő platformokra kerülni a Belphegor legújabb nagylemeze. A frissen megszellőztetett dal, az Apophis sem éppen egy vasárnap délutáni teázásra való tétel lett, sőt. A blackerek most, rögtön, minden magyarázkodás és habozás nélkül kattintanak, a többi erős gyomrú pedig felkészül és hallgatja!

Tovább

Kerül, amibe kerül - A Hollywood Undead is hozza az új dalt

hollywood_undead_2017.pngA Hollywood Undead is folytatja az október 27-én kijövő ötödik albumának, a beszédes című V-nak a promózását. Ki is pakolták róla a második mézesmadzagot, amely Whatever It Takes címen kívánja ellátni a csalogató szerepet. A csapat a jövő év elején Budapestre is ellátogat, méghozzá az Akváriumba, ahol az eredetileg tervezett február 13-i buli mellé beszúrtak egy egy nappal korábbi időpontot is, lévén az elsőként tervezett dátum már most teltházas lett.

Tovább

FEZEN Fesztivál @ Székesfehérvár, 2017. 08. 03-04.

Mulattató horror, határtalan szeretet

0alicecooper2017_67_eredmeny.jpg

A kerek évfordulós, immár huszadik FEZEN sem múlt el ilyen-olyan bosszúságok nélkül, amelyeket, főleg a rekkenő hőség hatására, az egész napokra kitelepülő fesztiválozó különösen hajlamos nehezményezni és magam is szembesültem bizonyos problémákkal csütörtöki, illetve pénteki látogatásom alkalmával. A nagyszínpad műsora alatt az akadozó áramellátás miatt belassuló sörcsapolás nem éppen az újonnan (?) bevezetett technológia diadalát hirdette, az egykori Bahnhof klub épületében működtetett „szauna”, a.k.a. Hammer Csarnok klimatizációja továbbra is megoldatlan, a biztonsági személyzet egynémely tagjának ténykedése pedig a sötét 1990-es évekbeli hazai állapotokat idézte…

Tovább

Újra elérhető az első Corey Tayloros Slipknot koncert

coreytaylor1997.pngHabár a napokban már egyszer fent volt az Internet lágy kebelén, jogi okokból törölték a Slipknot első Corey Taylorral adott koncertjék. A filmet most megint felrakták az illetékesek, reméljük, hosszabb ideig elérhető lesz. Viszont célszerű minél hamarabb lecsapni rá, a rajongóknak több, mint kötelező darab!

Tovább

The Eagle Flies Alone címen itt egy újabb Arch Enemy dal

ae2017.jpgMegérkezett az Arch Enemy friss nagylemezének újabb előzetes dala. A The Eagle Flies Alone című tétel természetesen a svédek szeptember 8-án megjelenő korongján fog csücsülni. A rá forgatott klip ezúttal is a zenekarra koncentrál, de legalább újra megszemlélhetjük Alyssa legfrissebb hajszínét, mivel a címben említett sasmadár igencsak ritkán mutatja meg magát.

Tovább

Melegíts az iskolára 13+1 sulis rock/metal nótával!

thoughtless.jpgA jövő hét vége felé már bizony elkezdődik az újabb tanév, félév, kinek az első, kinek a sokadik, de reméljük, hogy senkinek sem az adott évből a második felvonás. Nem újdonság, hogy az iskola egy elég megosztó hely a kisebbek és nagyobbak életében egyaránt, van, aki szereti, van aki tiszta szívből rühelli, van, akinek bejön, hogy lehet ott haverkodni, van, akinek egyenesen börtönt jelent a tanárokkal zsúfolt négy fal közötti tér. Ezek az emlékek persze lecsapódnak kedvenceink videóiban is, sokszor görbetükröt tartva az elvileg okításra hivatott intézmények elé, kezdve az általános iskolától egészen az egyetemig. Ezekből, azaz az iskolai élet szépségeiről, vagy épp árnyoldaláról szóló dalokból és videókból szedtünk össze egy kisebb csokorravalót.

Tovább

Az Isten tudja, miért pont Beach Boys - Itt az Avenged Sevenfold újabb feldolgozása

avenged_sevenfold.jpgA "kiadatlan" sorozatában most egy Beach Boys dalt dolgozott fel az Avenged Sevenfold. A mostanában sorra meg nem jelent tételeket és feldolgozásokat megszellőztető amcsik a surf-rockerek God Only Knowsát nézték ki maguknak, melyhez egy stúdiós jeleneteket és koncertfelvételeket megörökítő filmecskét is mellékeltek. Megváltani éppen nem fogja a világot, de a rajongók biztos értékelni fogják.

Tovább

Nézd meg a Mastodon új klipjét!

mast2017.jpgElkészítette a Steambreather videóját a Mastodon. Lehet, hogy ismerős lehet maga a mondat, de nem olyan régen csak a hivatalos, koncerteken használt háttérvetítést osztottuk meg. Most itt a tavaszi nagylemez, az Emperor Of Sanden megjelent dal hivatalos klipje, ami persze nem nélkülözi a szokásos Mastodonos humort és hangulatvilágot.

Tovább

Amikor az Anathema énekes szólólemeze Anathemább lesz az Anathemánál

monochrome.jpgSzólólemezzel jelentkezik az Anathema énekes-gitárosa, Daniel Cavanagh. Az október 27-én az anyazenekarával hozzánk látogató zenész fogta magát és az ötleteit, majd Monochrome címen fogja kiadni a felhalmozódott tételeket, melyről az első dal, a nyitó The Exorcist már meg is fülelhető. Érdekesség, hogy maga a dal jobban emlékeztet az Anathema hangulatára, mint a legutóbbi nagylemez, a The Optimist, így az esetlegesen csalódott fanoknak feltehetőleg jobban be fog jönni ez a dalcsokor.

Tovább

Queens of the Stone Age - Villains (2017, Matador)

Királyság helyett

qotsa_villains_1200x1200_9da2f804-26e1-4e06-b1bc-aace087c9cd8_1024x1024.jpg

Nehéz szívvel írom ezeket a sorokat. Tizenöt éve elképzelhetetlennek tartottam volna, hogy a QOTSA-ról valaha is valami rosszat fogok mondani, nem beszélve arról, hogy erős feszengéssel hallgatom végig valaha egy albumukat is. Hülye vagy?! Egy Songs For The Deaf után?! Hát mekkora tanítás volt az a lemez? Mellé dobva az igazán nyers első lemezüket, meg a szintén zseniális Rated R-t, és tényleg hihetetlennek tartottam akkor, hogy a QOTSA valaha is tud majd hibázni. Hát tud…

Tovább

Steven Wilson élőben is bepromózta az új lemezét

sw2017.jpgA brit lemezlisták élén nyitott Steven Wilson legutóbbi nagylemeze, az előzőeknél jóval könnyedebb felépítésű To The Bone. Nyilván a kiadó is érezte, hogy itt jóval nagyobb siker lesz várható, mint az eddigi korongoknál, így szó szerint promóciós körre küldték a progrockert, aki mindenféle előadások keretein belül mutatja meg a friss termést. A lenti videóban négy új dal hangzik el, a Refuge, a Permanating, a Pariah és a People Who Eat Darkness. Utóbbi kettőben a régi partner, Ninet Tayeb énekesnő is besegít. Hogy lássuk, Wilson is csak ember, előfordulnak kisebb bakik, pl. a szöveg papírról olvasása, a pengető elfelejtése, vagy "technikai" hibának a húrszakadás az utolsó dal alatt.

Tovább

Tizenöt évig kiszakítva a szorításból - Feloszlott a Trap Them

trap-them_1.jpegTizenöt éve szüntelen szakítással a szorításból, tegnap bejelentették a srácok, hogy még néhány utolsó koncert és feloszlik a Trap Them. A grindcore / hardcore vonalon Seattle városából kimozgó banda az ezredforduló után kezdett el együtt zenélni és tette hozzá a magáét az államok élesebb underground táborához. Közben készítve öt nagylemezt, amik közül mi még az utolsót nagyjából a helyén méltattuk ITT és természetesen egyúttal a legjobbak között. Korábban pedig egy Extreme Noise Terror split is befigyelt a Trap Them kiadott anyagainak sorába. Mindemellett ezer állatba letolt koncerttel, amik Ryan John McKenney frontember szanaszét szedett személyének és a svéd death metál hatások tagadhatatlan jelenlétének is köszönhető volt. A történéseket a több tagcserén is átesett banda még nem indokolta meg. Mindössze három utolsó koncertdátum került be a zenekar naptárába. Amik biztos horzsolnak majd úgy, mint az itt lentebb linkelt tettek a hamarosan feloszló brigád naplójából.

Tovább

Punkrocker propaganda - Új videóban a Propagandhi

propagandhi.pngKorábban már dörzsöltük az információt, hogy a Propagandhi új albumon dolgozik. A popmezőnyben is megpukkanó punkocskák atyai nagybátyjának is tekinthető kanadai zenekar ugyanis idén hozza ki hetedik nagylemezét. Ami egy harminc éves létezés újabb fejezete lesz, méghozzá Victory Lap címmel és szeptember 29 -re időzített megjelenéssel. Tehát a veterán punk rockerek nem csak a náci villongások ellen propagálnak továbbra is - utalva erre az új számban - hanem saját soron következő lemezük okán szintúgy. Egy új videóval, ami beelőzte ugyan az albumot, de a képekbe bélelt Failed Imagineer című szám természetesen az friss anyagon lesz hallható már. De előtte még itt...A hajtás után.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum