RockStation

WÖRK Projekt 'Hendrix Special' a Gödörben

Nagy Ádám – Borlai Gergő – Gátos Iván – Gátos Bálint – Maszkura

2018. január 10. - sunthatneversets

workprojekt.jpg

Újdonságok és izgalmas formációk lépnek fel január 12-én este a Gödör Klubban: újra hazai porondon hallhatjuk Borlai Gergőt, aki a Roy és Ádám Trióból is ismert Nagy Ádám szólóprojektjén lép színpadra. Előttük a miskolci fiatalokból álló Köpönyegforgatók, utánuk pedig a nemzetközi zenei életben „Húrok királynőjeként” is emlegetett, szemtelenül fiatal basszusgitárosnő, Muck Éva és a gitáros Géczy Viktor új formációja, a Jar of Soul zárja az estét.

A Wörk Projekt Nagy Ádám gitáros, Huszka Jenő-díjas zeneszerző első szólóalbuma. A 2015-ben megjelent lemez anyaga alapvetően progresszív gitárzene, a rocktól a jazzig kalandozik az akusztikus és modern elektronikus hangszerelések segítségével. A kísérletező, izgalmas, progresszív hangvételű album többségében instrumentális dalokból áll.

A lemezhez azóta két videóklip is készült. A Ritmus Sport Gimnasztika című dal klipjének érdekessége, hogy azt másfél éves munkával, kézzel rajzolta meg két képzőművész. A második kliphez, a Fekete Madárhoz készült videó pedig a koncerten is fellépő Maszkurával közösen készült el.

A január 12-i koncerten jelen lesznek a lemezen is közreműködő kiváló zenésztársak is: Borlai Gergő a doboknál, Gátos Bálint basszusgitáron és Gátos Iván a billentyűknél. Kiegészülve a Junk fúvósaival, Maszkurával és a zeneszerző Nagy Ádámmal ezen az estén a saját szerzemények mellett néhány extra feldolgozás dalt is hallhatunk majd.

A zenekar tagjai:
Nagy Ádám – gitárok, ének
Gátos Bálint – basszusgitár
Borlai Gergő – dobok
Gátos Iván – billentyűs hangszerek
Bíró Szabolcs Maszkura – tangóharmonika, ének
Bille Gergő – trombita
Sélley Szabolcs – alt és szoprán szaxofon
Hoffer Miklós – tenor szaxofon

A Jar of Soul formáció három egészen más zenei közegből érkező zenész találkozásából született. A zenekar stílusát a soul, hip-hop, funk és r&b műfajok határozzák meg. Saját számaik mellett a basszusgitáros, Muck Éva Bassology című lemezéről dolgoznak át számokat a lehengerlő hangú Kovács Réka énekesnővel és a “wakachuka-mester” Géczy Viktorral. Küldetésük: A legmeghatározóbb élményeket felidézni a zenén keresztül.

A Köpönyegforgatók szeretik a hosszú, különleges szavakat. Mint például azt, hogy Köpönyegforgatók. Szeretik a szóvicceket is, meg a növényeket, meg az eleganciát is. Ha például bemennek egy virágboltba, először egy csokor nyakkendőt kérnek. Amúgy sohasem ironizálnak. Mint például most sem. Komolyságukról dalszövegeik, valamint jellegzetes frizurájuk tanúskodik. Noha úgy tűnhet, esetenként kiesnek szerepükből, ám mindig tökéletesen megtévesztőek. Alkalmanként sikerül egymást is megtéveszteniük, de ettől nem kell kétségbe esni, ilyenkor ők maguk sem tudják, mit csinálnak. Vagy mégis?

Tagok:
Peres Gergő – ének, basszusgitár
Barkóczi Bence – gitár, vokál
Zakar Viktor – dobok, vokál

További infók a koncertekről ITT

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8713563121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum