RockStation

"Sosem éreztem, hogy feladnám, nem tehettem!"

Peter And The Test Tube Babies-interjú

2018. január 16. - csigaur

pttb.jpg

Február 2-án punk nagyágyúk érkeznek a budapesti Barba Negra Music Clubba, köztük például a Peter And The Test Tube Babies is. Főhősünk, Peter Bywaters épp a Kanári-szigeteken pihen, nézzük el neki a rövid válaszokat... :)

Rögtön az elején nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy 2018-ban lesz 40 éve, hogy megalakult a Peter And The Test Tube Babies! Ehhez gratulálok! Nyílván sok mindent megéltél és átéltél a zenekarral, van valami olyan dolog, amit soha nem fogsz elfelejteni.
Igen, rengeteg dolgot megéltünk!

Negyven év elteltével mi az, ami még mindig hajt, hogy koncertezz és lemezeket adj ki? Volt valaha olyan, hogy feladod a zenélést?
Azt hiszem az a bizsergés, amit mindig érzek, ha felmegyek a színpadra, meg persze az is még mindig motivál, hogy hallhassam az új számainkat felrögzítve. Sosem éreztem, hogy feladnám, nem tehettem!

A That Shallot tavaly jelent meg. Milyen visszajelzések érkeztek a közönség részéről? Elég sok zenész panaszkodik a letöltések miatt, a másik fele pedig inkább úgy van vele, hogy legalább hallgatják…. Elég nehéz ügy. Te mennyire foglalkozol ezzel a kérdéssel?!
Igazad van, ez egy nehéz kérdés. Személy szerint nem nagyon foglalkoztat ez a dolog, úgyhogy nem igazán vagyok felkészülve, hogy választ adhassak erre.

Számtalan helyen megfordultál már a zenekarral, van esetleg kiemelkedően kedven országod, városod? Van olyan, ahova magánemberként is visszautaztál esetleg?
Imádom Németországot és az utóbbi három évben sok időt töltöttem Berlinben. Szeretem a várost. Amúgy a barátnőm zenekara, a Nobelschrott is odavalósi.

Elég erős felhozatala van a budapesti koncertnek, nagyon sokan várják is a bulit.  Maradtok esetleg a koncert után szórakozni, vagy időhöz vagytok kötve? Ha már itt tartunk, ismersz esetleg magyar punk zenekarokat?
Sajnos nem ismerek egy magyar punk zenekart sem.A koncert másnapján egy korai járattal kell hazajönnöm, mert vissza kell érnem a Brighton meccsre. Emiatt nem tervezek sokáig bulizni a koncert után…bár, ez még változhat!

26171973_1563195917101732_4691651175373927471_o.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7013576821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum