RockStation

Depeche Mode @ Budapest SportAréna, 2018.02.02.

Ezért már megérte!

2018. február 03. - Ernő Hellacopter

0depechemode2018_21_eredmeny.jpg

Örültem volna, ha a tegnapi Depeche Mode buli után kaptam volna időt arra, hogy aludjak egyet a látottakra - hallottakra, mivel a tavaly májusi koncerttel végre olyan emlékeket sikerült felszínre hozni, ami felért egy emocionális cunamival. Nagyon élt a banda - egytől egyig mindenki - remek volt a vetítés, és a Groupamában úgy szólt a basszus, ahogy az egy szintipop csapat esetében elvárható.

Aztán alig telt el kis idő, és kiderült, télen ismét visszatérnek, majd nemrég az is kiderült, hogy a Volton ismét fellépnek. Erre már erősen felvontam szemöldököm, mert ennyit a Tankcsapda nem jár Pesten, nemhogy egy A kategóriás banda, pláne a Depeche Mode! Ennek oka kell, hogy legyen. Tán kacérkodnak a befejezés gondolatával? Tudnak valamit, amit mi nem? Esetleg sok pénz ment el a lovin? Fel kel tölteni a kiapadt éléskamrát? Hogy lehet ebben a korban bírni ezt a feszített tempót, amivel a turnézás jár? Amióta a zeneipar átállt a lemezbevételekről a koncertbevételek maximalizálására, jelentősen átalakult minden ország koncertkínálata.

0dm2018_08_eredmeny.jpg

Persze tudjuk jól: a Depeche Mode szívében ugyanolyan kiemelt helyet foglal el a hazai közönség, mint fordítva, de azért naivnak sem szabad ám lennünk, és nagyszerűségünknek betudni ezt az intenzív figyelmet. Itt a pénzcsináló gyár kapcsolt turbó fokozatra, és Martinék mindent alárendelnek, hogy a gépezetből ne fogyjon ki a szufla. Szóval egy szuper májusi koncertet követően kell most elmondanom, két órával azután, hogy a Papp Lászlóban elhalkultak a fények, mit tudtak adni ismét, 8 hónap elteltével a basildoni srácokból lett urak.

Számomra mindent felül ír az a tudat, hogy erre a koncertre a lányaink is velünk tartottak, akik eddig még nem látták, de annál többet hallgatták a Depeche Mode-ot. Az ember igyekszik az általa értéknek titulált rajongását átplántálni az utódaiba, szerintem ez egy nagyon nemes feladata egy szülőnek. Persze kétlányos apukaként sem a hardcore, sem az egyéb extrém zenei stílusok nem találtak követőkre, de azért úgy gondolom mindketten leválogatták, és elsajátították az értékes dolgokat. Örömmel tölt el, hogy a 8 éves és 17 éves lányommal tudok hallgatni Smithst, Morrisseyt, AFI-t, Misfitset, és persze nagyon sok Mode-ot.

0depechemode2018_31_eredmeny.jpg

Tehát ha én nem is voltam olyan lelkes ma, mint májusban, a tudat, hogy végre ők is megtapasztalhatják, pont ott, azon a szent helyen, ahol az apukájuk, még a BS-ben megtapasztalta '88-ban, 13 évesen, hogy milyen látni azokat a zenészeket, akiket addig csak videó-felvételről látott az ember, az egy nagy pluszt adott nekem. Persze más volt akkor DM fannak lenni, és más most. Keserű a szám íze, amikor körbenézve egy teli stadionban, egykedvűen üldögélő embereket látok körös-körül, miközben azok a dalok szólnak, amiért jómagam is itt vagyok. Elfogadom, hogy mindenkinek más-más a vérmérséklete, másként éli meg a történéseket, de elképesztően közönyösek néhányan, és nem is értem, vajon miért jönnek el. Társadalmi esemény? Sikk megjelenni? Haver hozott a cégtől ingyenjegyet? Mindegy is, lelke rajta mindenkinek, hogy osztja szét a jegyeket. Én a lányaimat akartam boldognak látni, és ez sikerült is, így számomra ez a koncert erről marad emlékezetes.

0depechemode2018_05_eredmeny.jpg

Mert ha csak rátekintek a setlistre, azt kell látnom, hogy a két buli között alig volt eltérés, ami ritka elszomorító dolog. Nem akarom copy/paste idetenni a legutóbbi cikket, de már ott is hiányoltam az újdonság varázsát. Persze a Cover Me ugyanolyan hidegrázósan csodálatos volt és újnak hatott, mint ahogyan a Going Backwords is remek nyitónóta, és persze a Never Let Me Down Again-t sem lehet kihagyni, sőt, valami megmagyarázhatatlan oknál fogva ismét élveztem a Home-ot, még a libabőr is működött, de bealudtam a Barrel of a Gun-tól, az A Pain That I'm Used To sem dobta meg a pulzusom, az Insight-ról már nem is beszélve.

0depechemode2018_02_eredmeny.jpg

Viszont bitang jól esett hosszú idő után élőben hallani a Uselesst, talán a legjobb pillanata volt számomra az estnek, és a lányaim miatt tudtam élvezni ezredszerre is a Personal Jesust, mert tudtam mennyire várják. A Where's the Revolution semmitmondását tényleg csak egy 8 évesnek lehet eladni, viszont a Useless mellett a másik nagy favorit a Strangelove akusztikus előadása volt, by Martin. Igazán felpezsdültem tőle, sokkal több ilyen váratlan húzást várnék tőlük, már csak maguk miatt is. Pokoli unalmas lehet eljátszani az Enjoy the Silence-et, hallgatni is az, a Stripped-et szintén, miközben ezer éve nem hallottam a People Are-t vagy a Blasphemous Rumourst. Az In Your Room talán AZ a nóta, amire minden egyes alkalommal szükségem van (és a Behind the Wheel lenne a másik, de az sajnos ma sem volt), hiszen Dave talán legszemélyesebb darabja, ami sosem nélkülözi a kellő súlyt, eléri a kívánt hatást, és valljuk be, sokunk küzd a maga démonaival, jó ezt hangosan kiénekelni magunkból. Az It's No Good ismét nagyon lelkesítő volt, a Precious pedig felesleges. A ráadás 4 szám annyira erősre sikeredett (Question, Walking, Strangelove, Personal), ami után simán fülig érő szájjal sétáltunk ki a nyomorúságos pesti éjszakába. A májusi setlisthez képest 7 szám volt az eltérés + a David Bowie cover, de amíg májusban 22, most csak 20 szám hangzott el. Valljuk be, ez elég vékony. Szerintem.

0depechemode2018_13_eredmeny.jpg

És akkor nézzük, miért nem tud az ember rossz szájízzel visszagondolni egyetlen Mode koncertre sem. Teljen el akármennyi év, forduljon őszbe a hajunk, növesszünk pocakot, szülessen unokánk, essen ki alólunk az első generációs Swiftünk, Martin L. Gore-t és Dave Gahant látni, mindig kivételes élmény. Imádtam őket kölykökként, imádtam őket junkiekként, és imádom őket meglett férfiemberekként. Aztán ott volt Vince Clarke, ez a zenei zseni, akit követett a még nagyobb géniusz Alan Wilder, és az ő helyükön jó ideje a zenei multitalentum, Peter Gordeno terpeszkedik. Érthetetlen, hogy nem válhatott belőle hivatalosan 4. tag, elképesztően sokat tesz ahhoz, hogy a Depeche Mode 2018-ban is az lehessen, aki. Christian Eigner ugyan fogyó lendülettel, de változatlan lelkesedéssel csépelte a bőröket, rajta még sosem múlt egyetlen koncert sikere sem. Ha jól láttam Andy Fletcher is ott volt....

Az este után nyugodtan hajthatom álomra a fejem, mert alkalmam volt átadni a gyerekeimnek valamit abból, amit úgy hívnak: Depeche Mode. Ha nem is érezhették már azt, mint én 1988-ban, egészen biztosan elkíséri őket a mai élmény életük során. Ezért már megérte!

FOTÓK: RÉTI ZSOLT. További képek ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8713629112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

butsi77 2018.02.03. 09:31:37

Kis pontosítás, Martin a Strangelove-ot adta elő, nem a Question of time-ot.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum