RockStation

Mesterhármasok - Avagy amikor az előadó, a dal- és az albumcím is ugyanaz

2018. február 03. - theshattered

Black-Sabbath2_1.jpgA múlt héten írtunk egy cikket a Legend Of The Seagullmen azonos című daláról, mely a róluk elnevezett, azaz azonos című lemezen fog megjelenni. Ekkor villant be a kép: Nadehé! Nem ez az első alkalom a rock- és metalzene világában, hogy megesik ez a fajta "csillagok együttállása", főleg az első lemezek esetében, nézzünk már utána, kiknél történt még ilyen! És higgyétek el, több ilyen volt, mint gondolnátok! Ezekből szemeztünk össze egy tizenötös listát, melynek a sorrendjét a véletlen hozta így, tehát semmit rangsorolást nem takar.

Tisztában vagyunk azzal, hogy bőven akad még ilyen zenekar-dal-album kombó, hiszen mi is egy körülbelül harminc-harmincöt tételből álló listát nyirbáltunk meg, hogy emészthető mennyiségű dalt kínáljunk fel - mindezt a folyton emlegetett szubjektivitás bevonásával - bőven maradt még, ahonnan ezek jöttek. Szóval induljon egy kis játék: kíváncsiak vagyunk, ti kiket füleltek még le, ezek jöhetnek a kommentekben!

Pennywise (1991)


Emigrate (2007)


Bad Religion (1981)


Motörhead (1977)


Metal Church (1984)


Body Count (1992)


Bad Company (1974)


Sámán (2005)


Minor Threat (1984)


Deicide (1990)


Iced Earth (1990)


Black Sabbath (1970)


Soulfly (1998)


Saint Vitus (1984)


Iron Maiden (1980)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5613628670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum