Magor - A menedék (EDGE Records, 2017)

Érzelmek kimaxolva

2018. február 06. - Árposz

magor_a_menedek.jpg

A jászberényi bázisról támadó Magor megalakulása óta olyan embert próbáló utat tett meg, amihez hasonló (tor)túrákon már számos bandának elkopott a bakancsa, ám a kitartásukat három demo és nyolc évnyi küzdelem után 2015-ben az első nagylemezükkel ünnepelhették.A folytatás pedig meglepően korán, 2017 novemberében, stílusosan fennállásuk tizedik évében érkezett meg A menedék címmel.

Bár az évekig érlelődött, energiával és indulatokkal pattanásig feszített Testamentum koronggal saját maguk számára is igen magasra tették a mércét, kétségtelenül sikerült a szintlépés.

A Magor mozgató ereje a “csak azért is megcsináljuk” harcmodor mellett talán a minden nehézség ellenére töretlenül pozitív mentalitásukban rejlik. Bármennyire is komoly érzelmi és erkölcsi témákat boncolgatnak a dalszövegeikben, a hallgató nem zuhan penge után kapkodó mélabús depresszióba sőt, épp ellenkezőleg. A - nevezzük így - metalcore ízű zenei alapokra fogós dallamokkal gazdagon felénekelt és mélyről jövő üvöltésekkel remekül nyomatékosított, hard rock / heavy metal érzelmi töltetű dalszövegek arra ösztönöznek, hogy “...állj fel, porold le magad és folytasd amit elkezdtél, bármi is történt az életedben…” vagy mondhatnám akár azt is, “Meríts erőt a fájdalomból”.

magor_2017_1.jpg

Erre a sorlemezre sikerült annyi fogós refrént és fülbemászó énekdallamot összehozni, amennyit leginkább csak válogatáslemezeken lehet hallani, cserébe nincsenek agyonbonyolított, önimádó hangszeres megoldások. Az amúgy remekül megírt szólókban nyomát sem leljük túlzó villantásoknak, minden váltás pont akkor jön amikor érezhetően jönnie kell, minden hang úgy és akkor szólal meg, ahogy és amikor meg kell szólalnia.

Külön erőssége az anyagnak, hogy dalok ugyanúgy befogadhatóak egy modern metalra hangolt és egy klasszikus gyökereken nevelkedett hallgatónak is, épp ezért az apa és a gyermek(ek) simán tombolhatnak együtt a koncerteken az első sorban. Sőt! A “...kizárólag Ossiant hallgatok, mert a haverok is…” lelkes pályakezdőknek egyenesen kötelezővé tenném ezt a lemezt, egy harsány “Figyelj Öcsém, ezt kerested!” felkiáltás kíséretében.

Az album minden bevezetés nélkül klipes dallal nyit, ami egyben az egyik legerősebb és leginkább szívet tépő szerzemény is a korongon. Már itt a szó legpozitívabb értelmében egyértelműen kibontakozik, hogy mire is számíthatunk a hátralévő kb. 40 percben. A csodaszép dallamok mellett Roli fájdalmas üvöltései - legnagyobb örömömre - a Bridge To Solace emlékét idézik, ráadásul a daloknak egytől egyig megvan az a zsigeri lüktetése, amit például az egekig sztárolt Leander projektekből személy szerint mindig is hiányoltam. Már csak hab a tortán az olyan jellegű finomság, mint a például a címadó tétel rövid bevezetés utáni már-már blues hangulatú arcba ordítása, vagy a Meríts erőt a fájdalomból moshra hívó thrash nyitánya. Visszatérve az arcba ordításra, Speck úr orgánumától joggal érezheti úgy a kedves hallgató, hogy egy komplett uruk-hai ork hordát megszégyenítő grimaszokat produkáló kopasz barátunk elsődleges életcélja személyesen az Ő hajának leüvöltése.

A Magor ezzel a lemezzel megérkezett arra a szintre, ami egy hajszálra van attól, hogy egy baromi népszerű és tömegek által ismert és sikeres csapat legyen. Tiszta szívből kívánom, hogy sikerüljön.
5kop.png

A bejegyzés trackback címe:

http://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9713627470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum