RockStation

Lemezek amik szembejönnek - Most négyesével és nagyon gyorsan vol 2.

2018. február 07. - csubeszshuriken

phil_anselmo_the_illegals_2.jpg

Aki következetesen figyeli az új megjelenéseket, az tudja, hogy hetente akár több olyan lemez is szembejöhet, aminél muszáj megállni és levágni, hogy mit vágtak rá jól, nagyon jól vagy épp közepes elánnal. Rockstation név alatt futó szerény rockblogger közösségünk pedig nehezen tartja a lépést azzal a tempóval, amit az általunk is képviselt széles műfajhatárok között a kreativitás folyamatosan a nyakunkba önt. Miközben a kínzó vágy, hogy mindent megmutassunk, amit csak lehet, ott tombol, mert mi más lenne ezen a téren fontosabb, mint az, hogy még több új zene. Szóval lett ez a rovat, ahol szaporább tempóban, letömörítve próbálunk rámutatni a friss megjelenésekre. Egyensúlyozva az ajánló és a recenzió műfajhatárai között. Ebben a cikkben négy idei lemezzel, amik meghallgatása hangsúlyosabbra sikeredett a dömpingben.

PORTAL - ION (Profound Lore Recotds, 2018)

Manapság egyfolytában megy a spekuláció a földönkívüliekkel kapcsolatban. Mindenki bizonyítékot keres és tudni véli, hogy már rég ott állnak a sarokban és onnan figyelnek minket. Nos az a helyzet, hogy ilyen jelenségekre a föld legalsó sarkában én is figyelmes lettem. Utoljára két éve Új-Zéland felől és most Ausztráliában megint. Akkor az Ulcerate adott ki ismét egy gyanús albumot Shrines of Paralysis címmel, ahol a dobos egészen biztosan nem humanoid, de összességében véve az ő zenéjüket a Gorguts révén még lehetett az eldurvult emberi alkotások evolúciójában egy következő lépcsőfokként értelmezni. Aztán pár hete megjelent az ausztrál Portal ötödik nagylemeze ION címmel és ez viszont már az a cucc, ami bármilyen emberi megközelítésből értelmezhetetlen. Biztos, hogy ez a kilenc tétel nem a földről való. Totál másik bolygó és annak totál másik pokla.

Ahol rátaláltak erre a gitárhangzásra, ami egyre őrültebben nyüzsög, majd folyamatosan a teljes káoszba fordít át mindent. Beazonosíthatatlan hangok és követhetetlen dobok kíséretében. Vagyis korrekt drog a határokon bőven túlcipelt agynak. Indítsd el a ESP ION AGE című második számot és merd lerendezni ezt annyival, hogy technikás death. Nem tudod! Majd a Crone című számot told fel a fülesbe és mérj egy pulzust. Aztán kóstold be a maradék hetet és próbáld meg azt hazudni magadnak, hogy hallottál már hasonló gitárokat máshol. Mert nem fog menni! A földönkívüliek itt vannak. Begyűjtötték az univerzum összes serkentőszerét és metál bandát alakítottak a földön, ismeretlen matematikával felépítve a legsötétebb sarkot. Ahonnan ez az album visszanéz rád és te összeszarod magad. Nekem is megvolt.
5kop.png


TRIBULATION - Down Below (Century Media, 2018)

tribulation_down_below_cover_2018-820x820.jpg

Az életben is nagyjából köröket írunk le. Sokszor a művészetben is a gyökerek keresése jelenti magát a megújulást és a zenében is megvan minden stílusnak a maga reneszánsza. A kilencvenes évek elejétől kezdve számtalan metál banda választott más utat. Nyitott teret új hangzásvilágoknak, trendeknek. Aztán azok is kifutották magukat és a huszonegyedik század első évtizedének utolsó éveire felnőtt egy generáció, akik olyan metált akartak játszani, amit az apjuk tolt még kis tinédzser korában. S nagyjából egy ilyen mondakörből nőtte ki magát a svéd Tribulation is, egy olyan földön, ahol a dallamos death metálnak véresen komoly gyökerei vannak. A négy tagú banda dolgait pedig nem túlzás metál reneszánszként aposztrofálni. Progresszív rock értelmezésben megírt, régi vágású black / death / heavy inspirációkkal megszórt szerzeményeik ugyanis valóban hordoznak némi eleganciát. A Down Below című negyedik lemez pedig szerintem megint dallamosabbra sikerült, mint az ezt megelőző korábbi alkotás a bandától. Ami engem abszolút nem zavart, amíg ebből olyan tételek születhettek, mint a Nightbound és a Cries from the Underworld, mert mindkét említett dal mélységesen tisztelettudó, mégis képes újrafűszerezni az ügyes hangszereléssel a jól ismert régi világot. Ahol most főleg melódiáké a főszerep, egy letisztult hangzásvilágba csomagolva, ami korrekt stúdiómunkát is takar.

Ez pedig kellett is ahhoz, hogy vissza tudja adni a tiszta gitárok sötét szépségét és harmóniáit.. Ami számomra a The World című számban futott a csúcsra, valahol a lemez vége felé. Egy klasszikus horror legvége után szívesen etetnék egy beteg varjút a mellemről kis kukacokkal úgy, hogy ez a nóta szól. De ugyanezt a nótát szívesen meghallgatnám mélyebb tónusban egy tisztább énekel is. Ez a lemez ugyanis egy könnyebb anyag, ahol nekem néha már kontrasztos volt az ének, amiben szintén egy beteg varjú karcol, egyébként nem igazán rosszul, csak egy jócskán megváltozott zenei közegben. Ami épp ezért talán ellentmondásos is lehet majd a zenekar saját rajongóinak, de mindenképpen jót tett annak a folyamatnak, hogy ne az önismétlés szimpla tényét lehessen konstatálni mindössze az új lemez kapcsán. Amit ahogy leírtam nem tartok rossznak, de nem tudom megjósolni, hogy hányszor fogom újrahallgatni, mert azért az igazság az, hogy börtönbe se zárt. Simán kisétáltam a végén a fényre.

35kop.png


AGRIMONIA - Awaken (Southern Lord Records, 2018)

Azt hiszem nekem mindig érdekes fog maradni az, ahogy a punk és a metál egymásra gyakorolt hatása újabb és újabb bandákat inspirál, akik ennek a találkozásnak a legkülönbözőbb keverékeit pakolják fel lemezeikre. Ez pedig igazából nem is annyira meglepő, hiszen már egészen a kezdetektől nagyon sokszínű volt az, ahogy az oda és visszahatások alakították a műfajokon belül kialakult újabb műfajok útján. Például az olyan korai és koszos black metal anyagokon - vagy később azok hatására - amikkel a Bathory teremtett legendát. Az olyan fazonok felett, mint Martin Larsson, akik a nyolcvanas évek közepén mentek bele a metálba egy svédcsavarral, valószínűleg ez a legenda apáskodott. A Twilight of the Gods lemezzel fémjelzett Bathory korszak pedig valóban az egyik legerősebb zenei hatás az új Agrimonia lemezen.

Ezzel viszont még mindig csak keveset mondtam el a hatszámos lemezről. Ugyanis az átlagban tíz perc hosszúsággal bíró számok ennél sokkal változatosabbak. Amiket Martin révén nyilván lehet kötni a jellegzetes göteborgi metál vonalhoz, hisz ő az At The Gates basszusgitárosa is, de ez az anyag sokban különbözik is attól. Borultabb és művészibb. A dallamos crust jut először eszembe. Sötét és epikus. A számokat egy magasabb szinten komponálták. Érzelmesek és lassú folyásuk úgy fest tájképeket, mint a poszt metál. Miközben az egész vészjósló és éles marad. Mint az Astray című számban is. Sodró black / crust, ahol Christina tökéletesen hozza a műfajra leginkább jellemző éneket, de a nő hangját gitárharmóniák és billentyűk kísérik. Ezek a zenészek azért is szeretik a rácsokat, mert szép az árnyékuk. A Martyrdöd gitárosa pedig nem csak itt élte ki magát. A Foreshadowed legalább két gitárkatarzisban tör ki a középtempóból. Az ének itt teszi hozzá a legtöbbet az egészhez. A lendület meghorzsol, de a lemezt záró The Sparrow a maga tizenkét percével gyógyítani jön el. Ha szeretsz utazni, az Awaken című lemez most ad egy jegyet. Hegyek gyűrnek majd, köd is lesz bőven. Egy régi világba csöppensz, ahol tombolnak az ösztönök és te is csak égni akarsz. Északon így játszanak a vággyal.

4kop.png


PHIL H. ANSELMO & THE ILLEGALS - Choosing Mental Illness (Seasons Of Mist, 2018)

A kilencvenes évek elején a Pantera nagyon belenyúlt. Leraktak egymás után két olyan lemezt az asztalra, amit kétszáz százalékban járt át a korszellem és az összes egymástól azért jócskán különböző rockzenei közeg felől nagyjából megközelíthetőnek bizonyult. Ezzel pedig nem csak történelmet írtak, hanem megírták a rockdiszkó sztenderdek nagy részét is a következő húsz évre. Nekem pedig bevallom becsületesen, hogy egy idő után elkezdte kiégetni az agyam a folytonosság. Mégsem ezért tartozom azok közé, akik szerint Philip csak jobb dolgokban vett részt közben és főleg a Pantera után. Ami nekem már csak azért is tiszteletre méltó, mert ő például egy olyan tag, aki rohadtul nem abból él, hogy mi volt húsz évvel ezelőtt. Aztán meg nem is abból, amit népek leginkább hallani akarnának tőle. Hogy kicsit olyan legyen, mint akkor. Jó videókkal meg szuper rockdiszkó refrénekkel. Hanem volt a Down, ami azért egy sokkal mélyebb dologra sikeredett. Meg volt és van tucatnyi olyan projekt, ami határozottan fordít hátat az egykori Pantera rajongók elvárásainak. Mint a Philip H. Anselmo & The Illegals például.

Szóval emberünk nagy meglepetés okozó. Ahol mondjuk azzal, hogy egy surmó paraszt, egyáltalán nem lepett meg. Viszont a negatív média hatására én is elkezdtem elhinni, hogy a pali kiégett, ennyi volt. Csöves piás. Akinek a neve mégis csak ez a jól csengő név, szóval nem lehet elmenni mellette az új megjelenések között. Az újabb cucc pedig nagyjából a második számnál ütött be igazán, amikor a Choosing Mental Illnes as a Virtue című lemezt elindítottam. Ott ugyanis felültem az ágyban, mert hirtelen kaptak sok vért az erek a halántékomon. Ami azért jó mindig, mert tök nem rossz. Főleg, hogy nem számítottam ilyen ütős témákra. Ez az Illegals felállás nem hozza azokat a szokásos arcokat, akikkel olyan nagyon New Orleans tudott eddig lenni jó néhány lemez. Mégis hamisítatlanul aljas és széles skálán mozog a térben. Soilent Green és Arson Anthem végpontokkal. Sludge, groove, grind és punk. Ismerős panelek és friss vér témák tucatszámban. Nehéz konkrét dalokat kiemelni, de az említett Utopian, a Choosing Mental Ilnes, a Delinquent és a Mixed Lunatic Results már első hallgatás után nagy kedvencek lettek. Aki rajta van a vegytiszta NOLA mocskon, most dagonyázhat egy darabig. Philip nagyon érzi ezeket. Szóval nem nagyon kell még leírni a gyereket. Úgy tűnik ismét megtalálta a zenészeket, akik mögé tudják pakolni azt a szart, ami benne van. Sokkal vastagabb rétegben, mint például az utolsó Superjoint lemezen. Pedig az is elég kutya volt.

5kop.png

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6413641936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum