RockStation

Nagy Feró és a Beatrice - Pénteken megjelenik az új lemez!

Új gitáros a zenekarban

2018. február 13. - sunthatneversets

nagy_fero_beatrice.jpg

Most pénteken, azaz február 16-án jelenik meg a Nagy Feró vezette Beatrice friss lemeze, mely a tavaly év végi Barba Negra Music Club-ban rögzített koncert felvételeit tartalmazza. A lemez Az első 40 év - Live! címet kapta.


Feró pályafutását, valamint a zenekar fennállásának 40. évfordulóját ünnepli a banda 2018-ban, ennek alkalmából nagyszabású életműkoncertet tartanak a Papp László Budapest Sportarénában április 7-én. A show egyik különlegességét a vendégek jelentik - nem kisebb nevek lépnek színpadra az este folyamán, mint Kalapács József, Varga Miklós, Mező Misi, Pásztor Anna, Wahorn András, F. Zámbó Öcsi, az ős-Beatrice tagságból pedig a jelenlévők sorát erősíti Gidófalvy Attila, Donászy Tibor, valamint Miklóska Lajos.

Mindeközben a zenekar bejelentette, hogy Magasvári Viktor gitáros helyét egy új tag veszi át a bandában, de a csapatban 2003 óta játszó Viktor a jövőben a Beatrice örökös tagja marad, és április 7-én is ott lesz az Aréna-koncerten. Az új gitáros Kékkői Zalán (Ákos, Káosz Központ, ex-Psycho).
“Magasvári Viktor Gyula - kitűnő gitárosunk - a családjával ideiglenesen Bécsújhelyre költözik. Nehéz döntés volt ez részéről, hogy a gyerekeit, vagy távol a családjától a zenélést választja. Mindannyian úgy gondoltuk, hogy nyilván a család a fontosabb. Magasvári Viktor Gyula a Beatrice örökös tagja.
Úgy döntöttünk közösen, hogy a jövőben bármelyik koncertünkön beszállhat a bandába. Április 7.-én is ott lesz az Arénában!!!!....meg az összes nagyobb fesztiválon, de Viktort ismerve bármikor megjelenhet egy kocsmai klub-koncerten….és akkor nincs kegyelem! Az új gitárosunk Kékkői Zalán. Kérlek szeressétek….mi már szeretjük…”

 

Nagy Feró és a Beatrice - Az első 40 év - Live! / 2018, Hammer Records

Üzenetek
Csodálkozol, hogy iszom
Jerikó
Jól érzem magam
Lúzer
Fáj a szívem
Altatás
Nagyvárosi farkas
Nem kell / Nem kell olyan isten
Jáiáó, eládió
Térden állva
Ronda lány
Én is egy kicsit
XX. század
Fagyi
Mielőtt elmegyek
8 óra munka
Azok a boldog, szép napok
Adja az Isten (Ady Endre)

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3413661338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum