RockStation

...de kicsoda is Andy Sneap?

2018. február 14. - theshattered

andysneap.jpgNemrégiben adta közzé a Judas Priest, hogy az egyre inkább súlyossá váló Parkinson-kórja miatt kénytelen lesz kihagyni a Magyarországot is érintő Firepower turnét a zenekarban 1974 óta játszó, egyben a csapat mindegyik nagylemezén szereplő Glenn Tipton. A helyettese Andy Sneap lesz, akit maga Tipton mester választott ki a feladatra, de ki is ez az ismerős nevű úriember?

A 48 éves Sneap annak idején Sabbat nevű zenekarban kezdte a pályafutását, akikkel 1988-91 között három nagylemezt jelentetett meg. A banda feloszlását követően egy stúdiót épített az otthonában, ahol egy idő után olyan nagyobb nevek kezdék el felkeresni, mint az Exodus, a Napalm Death és a Machine Head. Persze a nagyobb kereslet nagyobb kínálatot is igényel, így 2001-ben nagyobb helyre költöztette a telephelyét. A hangmérnöki, produceri és keverési feladatokat is ellátó Sneap később már a Megadeth, az Accept és a Testament lemezein is dolgozott, majd 2008-ban beszállt az újjáalakult Hellbe, ahol az egykori gitártanárja, Dave Haliday helyét vette át, itt két lemezt is felvett a csapattal. Mindeközben persze a háttérmunkálatokat sem hanyagolta el, ő keverte, kezelte többek között az Overkill The Grinding Wheeljét, vagy a Fear Factory Genexusát (csak hogy az utóbbiakból emelünk ki), valamint ő a felelős a már említett Firepower album produceri munkálataiért is, így panasz nem lehet majd arra, hogy nem ismeri a dalokat, amiket pengetni fog.

Az Andy Sneappel megerősített Judas Priest július 24-én Budapesten, az Arénában fog fellépni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6313666112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum