RockStation

Satyricon lemezbemutató a Dürer Kertben

2018. március 05. - sunthatneversets

satyricon17.jpg

Pályafutásának újabb mérföldkövéhez érkezett a black metal meghatározó zenekara, a Satyricon: tavaly ősszel jelent meg kilencedik stúdiólemezük, Deep Calleth Upon Deep címmel. Az albumot március 20-án mutatják be a Dürer Kertben, egy görög thrash metal csapat, a Suicidal Angels kíséretében.

A Satyricon két tagra épül: Sigurd "Satyr" Wongraven énekes-gitárosra és Kjetil-Vidar "Frost" Haraldstad dobosra. Új lemezük Oslóban és a kanadai Vancouverben készült, Anders Odden turné-basszusgitáros, valamint az Oslói Filharmonikusok néhány tagjának közreműködésével. Mike Fraser hangmérnök is besegített, aki a 2006-os Now, Diabolical című lemeznél is szerepet kapott.  


A Deep Calleth Deep Upon borítója Edvard Munch, a világhírű norvég expresszionista festő 1989-es alkotása - ő készítette A sikoly című képet is. Satyr elmondása szerint úgy tekintett erre az albumra, hogy az vagy valami új kezdete lesz, vagy az utolsó lemeze. „Ha ez lesz az utolsó, akkor különlegesnek kell lennie, ha pedig lesznek még lemezek, akkor jobban teszem, ha gondoskodom róla, hogy ez különbözzék a korábbiaktól, és érződjön rajta, hogy egy új kezdet. Azt gondolom, hogy sikerült egy erőteljes, igazán sötét és spirituális hangulatú lemezt készíteni, ami magabiztosan szólal meg, és tele van energiával.”

A stúdiólemez készítése előtti években a Satyricon egy koncert-DVD-t adott ki: az Oslói Operaházban, annak kórusával még 2013-ban rögzített egy közös fellépést a zenekar, amit fennállásuk 25. évfordulóján, 2015-ben adtak ki Live at the Opera címmel. 2016-ban az akkor 20 éves Nemesis Divina album újrakevert változata jelent meg. Az ezt követő években több kihívás érte a Satyricon tagjait, Satyrnak többek között egy - végül jóindulatúként diagnosztizált - agydaganat lehetséges következményeivel is szembe kellett néznie. Ezek a történések is hatottak a zenészekre a friss lemez elkészítése során.

A turnén egy magyar gitáros, Vörös Attila játszik a Satyriconnal, így a budapesti állomás a zenekarnak és a közönségnek is különleges lesz. Az este folyamán a Suicidal Angels is fellép a Dürer Kert nagytermében: a görög thrash metal banda Magyarországon is jól ismert, hiszen többször szerepeltek Budapesten is, többek között a Death Angel vendégeként.

A Nick Melissourgos énekes-gitáros által 2001-ben alakított csapat legutóbbi lemeze a 2016-os Division Of Blood: az Ed Repka borítójával kiadott album eredeti, bevállalós és egyáltalán nem alkudozó gitárfutamokkal támadja le a hallgatót, és a dalok is nagyobbnál nagyobbat ütnek rajtunk a thrash-kalapáccsal. A különösebb kísérletezés nélküli, szögegyenes megoldásokkal dolgozó lemez kilenc dalt tartalmaz, 35 percben.


További infók a koncertekről ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8413715756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum