RockStation

Júniusban Budapestre jön a Shinedown!!

2018. március 13. - sunthatneversets

shinedownbandmarch2018_638.jpg

A floridai rockbanda, a Shinedown vadonatúj turnéja végre Budapestet is érinti, első magyar koncertjüket június 18-án adják a Barba Negra Trackben! 

Az énekes és dalszerző Brent Smith az ezredforduló elején megkapta az esélyt, hogy lemezszerződése legyen. Csakhogy hiányzott egy működő zenekar mellőle. Az Atlantic Records azonban meg volt győződve Smith tehetségéről karizmatikus énekesként és kiváló zeneszerzőként is, ezért beleegyeztek, hogy kiadják a dalait, amint megfelelő zenészeket talál a bandájába.

A barátai bemutatták Jasin Todd gitárosnak és Brad Stewart basszusgitárosnak. Barry Kerch dobost pedig meghallgatáson választották ki - és a Shinedown végre megkezdhette működését.

Ez a felállás átment pár változáson a 2000-es évek végére, így az alapítótagok közül már csak Smith és Kerch vannak jelen, mellettük jelenleg Zach Myers gitározik és Eric Bass játszik basszusgitáron. Smith és csapata eddig 5 stúdióalbumot adott ki.

A banda debütáló lemeze 2003-ban jelent meg. Nem lett azonnal siker, azonban a széleskörű turnézásnak és a sikeres kislemezeknek köszönhetően végül csak az USA-ban több mint 1 millió példányt adtak el belőle. A csapat ehhez több mint 400 élő koncerttel járult hozzá 2003 és 2004 folyamán.

Az intenzív koncertezésnek a későbbiekben is megvolt az eredménye, a 3. albumuk már rögtön a Billboard lista nyolcadik helyén nyitott, majd 120 hétig folyamatosan a slágerlistán is maradt. A Shinedown sikere azóta is töretlen.

A banda hatodik albuma Attention, Attention címmel május 4-én fog megjelenni. A Shinedown eddig több mint 10 millió albumot adott el világszerte és 11 daluk vezette a Billboard Rock listáját. Ahogy Brent Smith megfogalmazta: "A zenei alapunk grunge. De minden megengedett, ami tetszik. Nincsenek felesleges korlátozások. Mi csak egy rock’n’roll banda vagyunk."

A koncertről további infókat ITT találtok.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4413735780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum