Valószínűleg semmi túlzás nincs abban a kijelentésben, hogy a hardcore, mint zene, komoly hagyományokat teremtett azon a kicsi szigeten, ami tulajdonképpen a mindenkori hazai színtér. Ez pedig annak köszönhető, hogy a hardcore, mint hozzáállás, számtalan banda közvetítésében tudott olyan hiteles lenni és addig izgatni másokat, hogy az újabb és újabb zenekarok eljövetelét hozta és hozza magával. Így szerintem voltak olyan idők is, amikor körülbelül minden öt hazai rajongóra jutott egy patent banda. Mondjuk az ezredforduló környékén szerintem simán. Tucatnyi név, akik azokból az évekből inspirálóan hatnak ma is. Például egy olyan banda tagjaira, mint a budapesti Satelles.
Akik egészen pontosan öten tekintenek vissza nagyjából öt évnyi múltra, mint zenekar. Bár dobosuk Kristóf kicsit később érkezett, ugyanis a 2014 elején felbukkanó első felvételeket még Fellegi Ádám dobolta fel. Így tehát ebben az értelemben is van egy folytonosság, ahogy mondjuk az egykori Newborn öröksége tovább él a Satelles zenéjében. Ami egyrészről vállalt hatás, másrészről jól hallható volt a később megjelent The Wolf You Feed lemezen is, amit két évvel ezelőtt hozott ki a zenekar. Bokis Balázs énekessel, Tarján Zoltán és Kubik Tamás gitárosokkal, Bali Dávid basszusgitárossal és a már említett Hornyák Kristóf dobossal. Azon a dallamosabb vonalon, ahol azért a régi sulis dinamika és a vastagabban horzsoló témák is bőven részei a szerzeményeknek.
Amik szerintem a friss Some Got Saved című anyagon zeneileg is némiképp színesebbek a korábbi kiadványhoz képest. Viszont amiben nagyon más az új kiadvány az a koncepció, amely minden dalt szorosabban fűz most össze. Ezek ugyanis egyetlen kérdést járnak, sok más kérdés segítségével körbe. Méghozzá, hogy mi történt a rendszerváltás óta. Miért van, hogy amiből tanulnunk és erősödnünk kellett volna, abból nem tanultunk és nem erősödtünk meg. Innen indulunk. Az album esetében is, ahol az első dal az öreg Bush itthon tartott első beszédének részletével kezdődik. Nyolcvankilenc nyarán egy amerikai elnök egy magyar egyetemen, vagyis új időszámítás kezdődik. A dal pedig jól érzékelteti a pillanat fontosságát. A visszafojtott várakozást, majd a váltás után a gyorsabb résznél a felpörgött eseményeket. Igazán pozitív felhang azonban nincs, inkább a bizonytalanság érezhető. A Confrontation, azaz a második szerzemény azonban hozza a szabadság szelét. Himnikus, lendületes tétel, amit egy remek gitárdallam, majd erősebben menetelő szakasz jellemez. A váltás után azonban ismét a dallamos éneké a főszerep és a kontraszt megint csak jól hozza a téma hangulatát. A számban bekövetkező fordulatoknak azonban itt még nincs is vége és az egész valóban a Newborn legjobb alkotásait idézi.
A címadó dal sem kevésbé heves. A kapkodó dobok, maxi melódiák és a húzós haragba való belegázolás megtalálta benne az egyensúlyt. Balázs hangjának és énekstílusának, valamint a felkavaró témának köszönhetően - hiszen ez a mi életünk - nincs örömkatarzis, de van erő és ettől valahogy mégis meglobog egy zászló a szemük előtt, ahogy a lassú harmóniagitár betonkemény súlyokkal operál. Ebben a számban is, ezektől a bátrabb részektől pedig nekem több ez a lemez az előzőnél. Egységes, de bizonyos pontok megtudja törni valami váratlanabb. Ami végül is valami még dühösebb, a sok fájdalom mellett. A Grace Under Pressure nyitótémája viszont lehetett volna hosszabb. Csak, mert nagyon bírtam. Nagyot húznak benne a dobok. Mondjuk végig. Ez a nagyon jó gitárok, nagyon jó dobok, mély benyomás dolog a Time Stands Still elején is hasonlóan jól működik. Refrénben pedig talán ez lett a legerősebb tétel. Klasszikus koncertnóta lehet. Egyébként meg Defeater és Miles Away, ha ez mond valamit. Hatások tekintetében mindvégig a lemezen, nagyjából ez a vonal húz. Ahogy a The First Passage érzékenységében és énektémájában is ez a fajta fájdalomhimnusz minta köszön nekem vissza. A lemez utolsó harmadában pedig éreztem is, hogy kissé monotonná váltak a dalok. Zeneileg és hangulatában sem billentett ki semmi abból a mederből, amiben a a negyedik, ötödik nóta után kezdtünk el gázolni. Így az utolsó tétel lassú, borongós melankóliája és egy utolsó Bane album, utolsó számának katartikus íze könnyebben segített elengedni ezt a lemezt.
Aminek zaklatott világát, ehhez kapcsolódó érzéseit abszolút visszaadja az anyag kilenc tétele. Düh és fájdalom, mint az értetlenség utóíze a szánkban. Hiszen egy diktatúra hosszú évtizedei után alap kéne legyen, hogy a visszaszerzett szabadságot megvédjük. Ma azonban az vesz körül minket, hogy azzal, hogy passzívak maradunk, nem vállaljuk fel a felelősséget, inkább olyan, mintha lemondanánk róla. Vagy nézünk itthonról azok után a fiatalok után, akik inkább máshol keresik. Átszakított vasfüggöny, mint lehetőség és minden ami utána van és csak a reménytelenséget szüli reményeink helyett. A háttérben a Some Got Saved című Satelles lemez szól. Amely április 10 - én jelenik majd meg a Pongo Pongo Collactive közreműködésével. Aztán május 19-én, a lemezbemutató koncerten a Hajón, majd lehet együtt siratni a jelent, ezekkel és a régi dalokkal együtt. Mert valahol el kell mondani, ha úgy érzed, hogy valami nagyon nem működik. Ehhez pedig remek zenei szeletet talált és vállalt tovább illeszteni a tárgyalt budapesti zenekar.
