Nagyjából négy évvel ezelőtt kezdődött el az az élezés, minek eredményeként a Today's Reality kislemez penge crust muzsikája vágott magának egy jelet a hazai színtér faliújságára. Slayer doktor apropóján pedig a Blackmail zenekar is az időszámításunkkal a Human Error után, avagy az újszövetségek korának egyik bandája volt. A Blackmail zenekarnév mögött meghúzódó stáblista a kezdetek óta azonban folyamatosan változott. Így az alapítótagok közül már csak Robi és Sanyi pörgetik a bandában, ami bár továbbra is abszolút budapesti, az egriek aránya egyre növekszik benne. Megint még eggyel, mert a Tango Underground soraiból ismert Kutya után a Tango Underground gitárosa, ismertebb nevén Laci is részt vesz manapság ebben a zsarolásban. Ahol a harmadik kislemez most készült el. Öt számos a téma és nagyon Raise a Hell.

Ahogy pedig az életben is mindig, úgy az új anyagon is a szerelemmel kezdődik a szenvedés. Egy gyönyörűen elborult két és fél perces Intro rántott át a kapun és dörzsölte egyből, hogy itt valami nagyon egyben van. Az első hallgatásnál nem is mentem tovább egy darabig, az elejéhez húztam vissza azt a gitártémát, biztos vagy négyszer mielőtt hagytam átcsúszni a lejátszót a címadó dalra. Amiért áldjon meg minden hangot és benne szereplő kezet a nagy frufru isten, mert ez igazából nagyterpesz és nagyon csúnyán rock and roll. Ős speed, thrash és death lépcső, ami szalad szépen felfelé és ugyanakkor a sötét pincébe is lecibál. Sosem tűnt fel ezelőtt ilyen világosan, hogy a Venom zenéje igazából ennyire csajozós. Bíró Ági basszusgitárjának állat beleböfögéseivel, mert korrekt böfögések nélkül tudjuk, hogy nem létezik sikeres csajozás.

Mindezek után a Coffin Nails csak ráerősített a korábbi megérzésre, hogy az új számok sokkal nyersebb punk és metál tornádók, amik a hatások tekintetében mégis változatosabbnak tűnnek, mint a korábbi anyagok tételei. Bár az is igaz, hogy valahol a crust és a thrash is Lemmy gyermeke, szóval a szálak végül itt is összefutnak. Mondjuk a Wicked Queen esetében, mely ordenáré paraszt bizonyítéka annak amiről itt beszélek. Azaz, hogy ez crustover, amiről itt szó van. Valószínűleg Laci (Tango Underground, Genetika, Skizo) érkezésének is köszönhetően. Miközben az egész valahogy belelóg a régi sulis death metálba is, amit csúnyán átjárt párszor a svéd hideg és valahogy inkább Román Sanyi. Mint az utolsó Hypocrite című nóta is. Robi hangjával, aki szerintem kurvára érezte, hogy hol mit kell csinálni a mikrofonba, az egymást amolyan két test egy lélek alapon kiegészítő gitárosok munkája nyomán. A ritmusszekció stabil és sokszor korántsem sztenderd alapjaival egy olyan cuccon, ami hazai szinten szerintem egyedülálló. Mert nyilvánvaló, hogy fellehetne sorolni egy csomó nevet, akik már mozogtak ezen a vonalon, de aljas crust metált mint ez, itthon nem nagyon hallottam így senkitől. Adható tíz pontból tehát tizenkét pont ez az öt szám. Vagyis Szikora Robi imádkozzon locsoló blézerben a megcincált lelketekért, ha meghallgattátok újra és újra, hogy mekkora ász ez a Hell. Én meg addig elküldöm minden Morticia Addams szerű sminkben feszítő csajszinak a kettes számot valamelyik társkeresőn és már most nagyon izgulok, de bizakodó is vagyok egyben, mert ebbe a szarba megmondom őszintén, hogy én is egyből beleszerettem.