RockStation

Bullet, Screamer, Jesus Chrüsler Supercar: svéd heavy metal trió a Dürerben

2018. május 01. - sunthatneversets

bullet_2018_01_1.jpg

Heavy metal óda egy turnébuszhoz, motoros pokolrock és a ‘80-as évek legjobb hard rock pillanatai: ezt ígéri a Bullet, a Jesus Chrüsler Supercar és a Screamer, vagyis az a három svéd zenekar, amelyek május 21-én játszanak a Dürer Kertben.

Dust To Gold című új lemezével egyik megbecsült tagja, a turnébusz előtt tiszteleg a svéd Bullet zenekar. Saját elmondásuk szerint pont olyan heavy metal zenét játszanak, mint amit a borítón is látható járműre pillantva elképzelünk. Az 1964-es évjáratú Volvo B63508, azaz a “Bullet-busz” hathengeres motorja sok százezer megtett kilométer után is változatlan erővel húz, és bár az ülések már erősen megkoptak, és több évtizednyi benzin, sör, cigaretta és izzadság szaga ette bele magát a kárpitokba, a jármű még mindig megbízható mobil szállásként szolgálja ki a zenészeket. A szeretett járgányt a Rolling Home című nóta videójában nézhetjük meg.


A Bullet 2001 óta van jelen a svéd heavy metal színtéren, a mostani a hatodik stúdiólemeze, és többször bejárta Európát, játszott többek között az AC/DC olalán is. A másfél évtizedes kalandozás alatt összeszedett élményeket öntötték bele a friss lemez dalaiba, úgyhogy ebben az értelemben valóban az út porából készítettek aranyat, ahogy a cím utal rá. “Az új dalaink a turné alatti életről, a szabadságról, a kalandokról, és arról a soha véget nem érő mulatságról szólnak, amit minden szenvedélyes metal banda jól ismer. - mondta el a gitáros, Hampus Klang - Ez a Volvo bőven megérdemelte a helyét a borítón, hiszen bizonyos értelemben pont olyan, mint mi magunk: kemény mint a szög, nyakas és tele van emlékekkel.”

A lemez felvételei tavaly decemberben fejeződtek be Mankan Sedenberg közreműködésével, aki különböző analóg berendezések bevonásával igyekezett vintage hangzást biztosítani a napokban megjelent albumnak.

A turné második fellépője, a Jesus Chrüsler Supercar egy tehetséges és feltörekvő stoner metal csapat, szintén Svédországból. Pályafutásuk alatt turnéztak már a Clutch, a Spiritual Beggars és a Warrior Soul oldalán, felléptek a Wackenen és számos skandináv rockfesztiválon is. A stockholmi zenekar két albumnál jár: ha utalni akarunk a klasszikus motoros filmre, akkor azt mondhatnánk, hogy az Among The Ruins And Desolate Lands és a 35 Supersonic is igazi audiofil pokoljárásként jellemezhető, ahol egy pillanatra sem engedjük el a lángokkal és koponyákkal dekorált sivatagi chopperünk gázkarját. A death ‘n’ roll csapat idén tervezi összerakni a harmadik nagylemezét, de még előtte örömmel mondtak igent a Bullet felkérésére, így Budapesten is egy igazi, koszos hangzású rockbulira készülhetünk velük. A From Hell címet viselő 2016-os videót itt lehet végigbólogatni: 


A május 21-ei estét nyitó Screamer szintén Svédországból érkezik: ez a heavy metal csapat is komoly turnés múltra tekinthet vissza, hiszen már lassan 10 éve aktívak. Ezúttal Hell Machine című legutóbbi albumukat mutatják majd be: ragadós heavy metal riffekre, és a ‘80-as évek legjobb hard rock és heavy metal pillanataira számíthatunk tőlük a Dürer Kertben. A Monte Carlo Nights című daluk itt látható: 


A koncertekről további infók ITT

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9613882264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum