Az ausztrál Ne Obliviscaris a szülőhazáján kívül is folyamatosan szélesíti rajongói bázisát. Jelenleg éppen Európa van soron, és első önálló itteni turnéjukból – amely egyben harmadik albumuk, az Urn bemutatója is – szerencsére Magyarország sem maradt ki. A budapesti koncert alkalmával beszélgettünk a zenekar hörgős vokalistájával, Xenoyrral.
Harmadszorra vagytok Magyarországon, és ezúttal az első önálló európai turnétok alkalmával érkeztetek.
Xenoyr: Igen, most első ízben turnézunk önállóan Európában. Ezen a túrán mérjük fel, mekkora az itteni rajongótáborunk a nagyobb bandákkal közös turnéink óta. Azok ugyanis nem adhattak reális képet arról, hányan jöttek ténylegesen bennünket megnézni. Most már pontos elképzeléseink lesznek arról, mire is számíthatunk, és erre alapozva a jövőre vonatkozóan is tervezgethetünk.
Néhány bulitok teltházzal ment. Elmondható, hogy ez máris felülmúlta a várakozásaitokat?
Xenoyr: Bizony, felülmúlta. Londonban és Eindhovenben voltak teltházas koncertjeink, aztán Helsinkiben is jó sokan jöttek. De mindenütt messze várakozáson felüli közönség fogad, egyre népesebb a táborunk, és minél többet turnézunk, valószínűleg annál jobban fog gyarapodni. Minden zenekar vágya, hogy minden alkalommal többen legyenek a bulikon, és minél több emberhez jut el a zenénk, annál jobb.
Az Intra Venus klipje immár túl van a félmillió lejátszáson is a Youtube-on. Jó eredménynek tartod ezt?
Xenoyr: Hogyne. Ez az első hivatalos klipünk három lemez után. Nem tudtuk, mit érhetünk el vele, de meggyőzött arról, hogy a hatékonyabb vizuális online jelenléttel komolyabb hatást válthatunk ki. Reméljük, lesz alkalmunk további videókat is készíteni, hogy így népszerűsítsük a jövőbeni anyagainkat. A zenénk elérhető online, vizuálisan viszont egészen az Intra Venusig szinte semmit nem nyújtottunk, úgyhogy igyekszünk majd ezen javítani.
Összességében elégedettek vagytok az Urn albummal, illetve annak eredményeivel?
Xenoyr: Igen. Amikor zenét írunk, nem feltétlenül szabjuk meg a készülőben lévő lemez irányvonalát. Inkább hagyjuk, hogy írás közben alakuljon ki. Ha 2017-ben nem tudtuk volna kihozni a lemezt, várhatnánk akár egy évet is, hogy megjelenjen. Viszont a rendelkezésünkre álló rövid idő ellenére is közelebb kerültünk egymáshoz, jobban összpontosítottunk, és ez hallatszik az albumon, habár ugyanakkor igen progresszívre is sikerült, és el-elkalandoztunk rajta mindenfelé. A legutóbbi lemeztől eltekintve azonban sosem dolgoztunk határidőre. A The Aurora Veil demó a Portal of I lemez előtti anyagunkból állt, az első album megírása pedig kilenc évbe telt. Akkoriban ugyanis rengeteg tagcserén estünk át. Ehhez képest a Citadel úgy másfél év alatt állt össze, ha jól emlékszem. Legutóbb meg alig néhány hónap alatt végeztünk szinte mindennel. Tisztában vagyunk azzal, mennyire gyorsan tudunk írni, de nem szeretnénk ebből rendszert csinálni. Inkább dolgozunk nyugodtabb tempóban, amíg mindenki elégedett lesz a végeredménnyel. Ha nem mindenki elégedett vele, akkor nem beszélhetünk közös erőfeszítésről, márpedig mi azon vagyunk, hogy mindenki azt érezze, kivette a részét a dalszerzésből. A zene ne csak néhány ember, hanem a teljes csapat munkájának gyümölcse legyen.
A kezdeti időszak tagcseréit, amelyeket az imént említettél, a zenekar elindításának velejárójaként foghatjuk fel?
Xenoyr: Igen. Egy zenekar indulásakor rettentő nehéz megtalálni a megfelelő társakat, akiknek ugyanazok a céljaik. Ahogy a banda idővel kinövi magát, úgy változnak a tagok elvárásai is. Van, aki szeretne sokat turnézni, és van olyan is, aki nem. Amellett mindenkinek más és más a zenei ízlése, ami persze szintén változik, és lesz, aki kevésbé veszi ki a részét a munkából. Egy zenekar elindításakor rengeteg efféle probléma merül fel, és mindez nem kis zűrrel jár együtt, úgyhogy beletelik némi időbe, mire az ember rátalál a megfelelő társakra, akikkel beindul a szekér...
Az olasz Martino Garattoni az új basszusgitárosotok. Hogyan találtatok rá, és sikerült-e beilleszkednie a csapatba?
Xenoyr: Rengeteg embert hallgattunk meg, és a több mint száz jelentkező közül Martino volt az, akitől mindannyian eldobtuk az agyunkat. Döbbenetesen gyorsan tanul. 2017 végén elvittük az amerikai turnénkra, hogy lássuk, hogyan illeszkedik be a csapatba, és hogyan tudunk kijönni vele. Hatalmas élmény volt. Tökéletesen illik közénk, csodálatos személyiség, és fantasztikus zenész. Nem hittük volna, hogy ennyire jó embert találunk! Fel is ajánlottuk neki az állandó tagságot, úgyhogy a testvérünk lett.
A mostani turné egyes állomásain különleges vendégetek volt Natalija May hegedűs személyében, aki lemezen is közreműködött.
Xenoyr: Natalija velünk töltötte a turné első pár hetét, és ezalatt csaknem minden este vele együtt játszottuk az Eyrie-t. Nagyszerű élmény volt, és szerintem sokan örültek, hogy láthatták. Kiváló hegedűs, amellett pedig Tim menyasszonya. Én meg rövid időre kidőltem, és amíg beteg voltam Riley, az Allegaeon énekese állt színpadra helyettem néhány dal erejéig. Óriási volt, hogy ilyen gyorsan beletanult, és amúgy is nagyszerű vokalista. Timnek egyébként a lánytestvére is játszik hegedűn, náluk ez családi vonás…
Mennyire lesz kihatással a zenekar működésére, hogy már nem kizárólag Ausztráliában él. és nem is kizárólag ausztrál a tagság?
Xenoyr: Nem olyan nehéz ügy ez. Már nem szükséges egy helyiségben összegyűlnünk ahhoz, hogy dalokat írjunk. Mindannyian profi zenészek vagyunk, akik tisztában vannak azzal, hogyan születnek a számok. A témák zömét külön-külön írtuk, és elektronikusan küldözgettük egymásnak. Ritka lesz, hogy többen is összeülünk, hogy az egyes dalok részletein együtt dolgozzunk, de így is könnyen meg a dolog, szóval még csak ugyanabban az országban sem kell lennünk hozzá. Ami viszont az Urn irányvonalát befolyásolta, az a régi basszusgitárosunk elvesztése volt. Az anyag megírásának mindjárt az elején kellett megválnunk tőle sok év után, úgyhogy igen súlyos, stresszes időszakon mentünk keresztül. Ezért lett nyomasztóbb a zenénk a korábbiakhoz képest. Nehéz volt úgy folytatnunk a munkát, hogy az egyikünk kiesett, de aztán ráeszméltünk, hogy egy zenekar nem csupán egy emberről, hanem a teljes tagság együttműködéséről szól, úgyhogy öten is lehetünk legalább annyira jók, mint hatan.
Amilyen sokfajta zenei hatásból áll össze a stílusotok, annyira szerteágazó a tagság ízlése és muzikális háttere is, igaz?
Xenoyr: Mindegyikünknek teljesen más az ízlése, mindannyian más és más dolgokat hallgatunk. Vannak is ebből vitáink, zenészként azonban mindenre nyitottak vagyunk. A zenét stílustól függetlenül tudjuk értékelni. Próbáljuk megérteni egymást a bandán belül, ami abban is segít, hogy nyitottabban álljunk a zenéhez. No meg a dalszerzésben is. Én black metalt hallgatok, és olyanokkal dolgozom együtt, akik a jazzt, meg a progresszív zenéket szeretik. Ez megtanított arra, hogy ne ragaszkodjak makacsul ahhoz, amit kedvelek.
Igen egyedi, amit játszotok. Tudnál említeni olyan zenekart, amelynek hasonlóak a zenei törekvései?
Xenoyr: Nehéz volna hasonlót megnevezni, de valóban léteznek olyan csapatok, amelyek egyszerre roppant súlyosak és progresszívek. Ilyen a norvég In Vain, náluk is rengeteg különböző elem ötvöződik. Nálunk ugyebár Tim hegedül, és teljesen másképp játszik a hangszerén, mint ami megszokott, az In Vain pedig éppoly egyedi a maga módján, csak bennünket a hegedű használata tesz különlegessé. Azt nem állítom, hogy egészében véve egyedi, amit csinálunk, de jó néhány bandához képest eltérő.
Mit tudott hozzátenni a hangzásotokhoz Mark Lewis?
Xenoyr: Ott van Troy McCosker, a hangmérnökünk, akit általában a turnékra is magunkkal viszünk. Mindhárom albumunkat vele rögzítettük, oda-vissza ismeri a zenénket. Kényelmes vele dolgoznunk, hiszen ismer minket, és azt is tudja, hogyan ösztönözzön bennünket a stúdióban. Az első két albumunkat Jens Bogren keverte és maszterizálta Svédországban, a Fascination Street stúdióban, és fantasztikus munkát végzett. A legutóbbi albumon viszont inkább azt szerettük volna visszaadni, ahogyan élőben szólunk, és igen gyakran találkoztunk olyan véleménnyel, hogy a koncerteken sokkal súlyosabbak vagyunk a lemezekhez képest. Ezért kerestünk olyan producert, aki tudja, mi fán terem az igazán súlyos gitárhangzás. Mark Lewis pedig olyan zenekarokkal dolgozott, mint a Cannibal Corpse, úgyhogy átrepültünk az Államokba stúdiózni, és kipróbáltuk, mire megyünk vele.
Odahaza mennyire vagytok ismertek és elismertek?
Xenoyr: A szülővárosunk, Melbourne, az első számú hely Ausztráliában, ami a zenét és a szórakozást illeti. Odahaza általában óriási létszámú közönség előtt játszunk, és az emberek nagyra tartják, amit csinálunk. A színtér igen ütemesen növekszik, egyre több banda lát lehetőséget abban, hogy a tengeren túl is turnézzon. Ha nem is Melbourne-ben, de szerte az országban van jó néhány progresszív banda is, mint mondjuk a Karnivool vagy a Caligula’s Horse. De általánosságban is egyre több ausztrál előadó teszi le a névjegyét a nemzetközi színtéren, ami a többi itteni csapat számára is biztató, hiszen látják, hogy többet is el tudnak érni annál, hogy Ausztrália-szerte játsszanak. Ami a progresszív metalt illeti, abban alighanem mi vagyunk az élcsapat Ausztráliában. Nemzetközi szinten sokan fiatal zenekarként tekintenek ránk, mivel 2012-ben jelent meg az első nagylemezünk, de 2003-ban alakultunk, vagyis elég régóta létezünk. A sokévi kemény munka meghozta az eredményét, ma már elismert banda vagyunk, amit ennyi idő után, mondhatni, ki is érdemeltünk. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy nemzetközi szinten még kis csapatnak számítunk, és hogy rengeteget kell még dolgoznunk. Ezért aztán nem veszünk semmit magától értetődőnek, bármennyire népszerűek vagyunk odahaza. Ugyanolyan keményen gürizünk majd, ahogy eddig is tettük.
Gyűjtögetitek már az ötleteket a következő anyagotokhoz?
Xenoyr: Már elkezdtük írogatni a témákat, hogy elindítsuk a folyamatot, de aztán jött egy ausztrál turné, majd ez az európai kanyar, és a dolgok lelassultak. Ennek a turnénak a befejeztével már szeretnénk néhány ötlettel foglalkozni. Én legalábbis remélem, hogy neki tudunk állni, de meg kell várnom, míg a többi tag nekiáll a saját részeinek. Mindig arra bíztatom a srácokat, hogy lássanak neki, amint van rá idejük, de hát nem egyedül rajtam múlik, hogy sikerül-e. A mostani turné után mindenesetre hazautazunk pihenni és helyrerázni az életünket, mielőtt az év vége felé ismét útnak indulnánk.
