RockStation

Ensiferum, Ex Deo, Wind Rose @ Barba Negra Track, 2018.05.08.

Azt ismered, mikor a törp a római és a viking bemegy a kocsmába?

2018. május 17. - Árposz

ensiferum_live_1.jpg

És azt még nem is említettem, hogy a törpök olaszok, a rómaiak Kanadából jöttek a vikingek pedig finnek. Ha ott voltál, vagy ott akartál lenni a Barba Negra szabadtéri színpadánál május 8-án, akkor lehet némi sejtésed arról, hogy miért hordtam össze az előbbi marhaságokat, ha pedig nem, de legalább egy hangya fasznyit érdekel az említett kulturális elegy bármely alkotóeleme, akkor nagyon bánhatod a veszteséget.

 A szélrózsa Középfölde felé mutat

Ha kedveled a fantasy és azon belül is J. R. R. Tolkien mester világának zömök, iszákos, harcias és egyben az egyik legősibb népét akkor a Wind Rose nevezetű olasz hordát mindenképp érdemes megismerned, lévén, hogy ez a csapat mind külsőségeiben, mind mondanivalójában hűen igazodik a törpök nemzetségéhez.

A rövid ám velős hangversenyük utáni és az Ex Deo színpadra lépése előtti űrt kihasználva némi beharangozott közjáték következett. Személy szerint az Ensiferum dedikálás helyett engem jobban vonzott a tollforgatás helyszínéül kijelölt mörcs pult kínálata...ahol egyébként nem lehetett Ex Deo felvarrót kapni...kész, ennyi volt...meg sem jöttem, de megyek haza, hát de ne már! Na jó, ennyire azért nem volt éles a helyzet, de nem tagadom, hogy ez bizony fájt. 

Na most akkor wall of death helyett teknősbéka alakzat lesz, vagy mi?

Mivel életem párja igencsak éli a pogány műfajt, eleve nem volt kérdés, hogy ezen az estén ott leszünk, ám mikor megtudtam, hogy az Ex Deo lesz az előzenekar, leplezetlen és széles vigyor ült ki orcámra. 

Egyszer egy Kataklysm koncert után, egy avatott cimborám feltett nekem egy kérdést, miszerint “amúgy azt tudod, hogy Maurizioéknak van egy ókori római tematikára épülő zenekara is?” A kérdés hallatán egyrészt égett a pofámról a bőr, hogy még ezt sem tudom, másrészt dárdaként ékelődött agyamba a vágy, hogy ezt bizony azonnal meg kell ismernem. Bár a fáradt hazaúton legalább háromszor felejtettem el az Ex Deo nevét, végül csak sikerült áthidalni ezt az akadályt és hamar bepótoltam a hiányosságom, legalábbis ami a lemezeket illeti. De most végre élőben is!!!!

Szó ami szó, a kezdeti létszám csak egy igen rövid ütközetre lett volna elég, ám a harci kedvben nem volt hiba. Az Ex Deo légiója teljes vértezetben egy szempillantás alatt hívta csatasorba a közönségét és a városszerte lecsapó zivatarok fenyegető közelsége sem tudta lehűteni a kedélyeket. Bár alakzatba nem rendeződött a tisztelt publikum, illetve pajzsok és lándzsák sem nagyon voltak kéznél, azért némi látványos pofára eséssel tarkított circle pit csak összejött a virtus közepette.

A Dano Apekian nevű basszerrel kiegészült “átvedlett Kataklysm”  - érthetően leginkább a tavaly megjelent The Immortal Wars lemezre épülő - kilenc dalos műsorával akkorát tarolt, hogy nem győztünk üvölteni. Külön kiemelném a The Final War és a záró Romulus tételeket. Miért is tagadnám, hogy hallgattam volna még Őket egy darabig. Bizony, szép dolog a kulturális örökség ápolása, főleg, ha valaki ilyen formában képes ennek hangot adni. Ave, Mauritius Iaconus centurio!

ex_deo_live_1.jpg

Legyen tánc!

Mondhatnám, hogy innen szép a győzelem, bár ez azért erősen gonosz túlzás lenne, még annak tükrében is, hogy az Ex Deo aratása után pár pillanatig tényleg nem tudtam hinni abban, hogy az Ensiferum sokadik alkalommal is ugyanúgy képes lesz levenni a lábamról, mint jó pár évvel ezelőtt. Hamar elszállt a köd és pár dal után azon kaptam magam, hogy teljesen beszippantott a koncert.

Ez egyébként egyáltalán nem meglepő, hisz a turné apropójául szolgáló 2017-ben megjelent Two Paths lemezük és az azt megelőző One Man Army album igen jól sikerült korongok, a régebbi kiadványokat pedig nyilván nem kell senkinek sem bemutatnom aki ezen sorokat olvassa. A recept tehát régóta adott, maximum a “fűszerek” és azok sorrendje adhat kissé más ízélményt, mint amit korábban már megszokhattunk. Amúgy pedig felesleges ezt túlragozni. A hangulat és a társaság szenzációs, így alap a kedd esti csűrdöngölés.

Ahogy azt jogosan el is várhattuk, a finn urak nem bízták a véletlenre a dolgot. A koncert az első perctől akkorát ütött, hogy ember legyen a talpán aki kibírta tánc nélkül. Bizony, ez az epikus folk metal már csak ilyen műfaj, főleg, ha ez Ensiferum húzza a talpalávalót.

Petri Lindroos sosem fog felkerülni az amúgy sem létező “legelvetemültebb frontemberek” tízes listámra, ellenben Sami Hinkka lelkes show uralása igen üde színfoltot jelent a színpadi összjátékban. Petri úr “Hammerfall like” öltözéke - az a gatya büntet  - pedig egyenesen kiábrándító egy pagan hangversenyen, cserébe kellően elvetemült társaságommal könnyesre röhögtük magunkat az “ezt meg honnan a francból szerzte” teóriákat vesézgetve.

De fene a rossz májamat, mit akadok fent ilyen baromságokon, mikor a koncert akkorát rúgott, mint egy rémült rénszarvas, ha politikust lát közeledni. Pont jó arányban kapták el a mulatozás / bevadulás vagy éppen az új lemezes / klasszikus elegyet. Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy az elmúlt évek során eddig hányszor hallottam Őket élőben, de az egészen biztos, hogy a mostani műsoruk kapott el leginkább. A zenekar és a közönség egyaránt beleadott apait-anyait, hisz a színpadi jóságok mellett a nézőtéren is ment a móka rendesen. Gondolok itt az atom részeg, ám annál inkább mulatni akaró csókára és az Őt - saját és mások testi épségének védelme érdekében - folyamatosan sáncolni igyekvő haverjai, vagy a pólónál fogva sétáltatott zombi gyerekre aki a világáról nem tudott, de úgy húzott a színpad irányába mint csecsemő a cumisüveghez.

A setlist boncolgatásának különösebb értelmét nem látom, hisz a “ki milyen klasszikusokat vár” a koncerttől, vagy az “új lemezről nekem tök mások a kedvenceim” egy teljesen szubjektív kérdés, viszont a Sweet Child O’Mine-feldolgozás annyira nem illett a műsorhoz, mint gyűrűlidérchez a sárga esőkabát. Még a Markus féle bevezető “igyá’, attól majd jobban megy” parasztvakító tarkó gitározása egy darabig mókás volt ám a zárás emiatt kissé “de ezt most miért kellet” hangulatúra sikerült.

A római harcmodor vs pogány mulatós mérkőzés…

 Minden elfogultságot mellőzve bitang erős döntetlennel zárult. Még sok ilyen kört, ha kérhetek!

Fotók: Martina Sestic, Venia Mag, további képek ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6113954354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csabulax 2018.05.22. 08:12:27

Azt hittem, hogy megismétlik a koncertet augusztusban.

De, csak a címben van elírva a dátum!!!!
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum