RockStation

Egy koncert erejéig visszatér az Isis

2018. június 14. - theshattered

isisband.jpgCelestial név alatt egy koncert erejéig újra összeáll a post-metalos Isis. A csapat 2010-ben oszlott fel öt lemez után, de most a márciusban elhunyt Caleb Scofield emlékére rendezett koncerten ismét a húrok közé csapnak.

"Caleb egy turnétárs és csapattárs volt a független és kollektív Isis számára. Mélységesen megrendített minket, hogy Caleb már nincs többé. Kitörölhetetlen helye van az életünkben és a szívünkben. Caleb elvesztése megkérdőjelezhetetlenül a legnagyobb nyomot a családjában hagyta: a feleségében Jenben és a gyerekeiben, Desmondban és Sydneyben.

Mint csapat, megpróbálunk segíteni nekik, illetve megpróbálunk emlékezni Caleb életére, arra, amit ő jelentett nekünk. Ebből az okból döntöttünk úgy, hogy fellépünk Celestial név alatt. Ez az esemény egy rendkívüli alkalom Caleb családjának támogatására a szűkös időkben, illetve hogy emlékezzünk egy általunk szeretett személy elvesztésére. Örülünk, hogy kivehetjük a részünket a tragédiára emlékezésben és már alig várjuk, hogy összejöjjünk és megünnepeljük Caleb gyönyörű, de túl rövid életét."

Caleb Scofield emlékére barátai tegnap este is rendeztek egy segélykoncertet, amelybe itt nézhettek bele.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1014045846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum