RockStation

Killswitch Engage (USA), The Raven Age (UK), Mirror (HUN) @ Akvárium, 2018.06.16.

Tükrök, hollók, kapcsolók

2018. június 19. - theshattered

0killswitchengag2018_35_eredmeny.jpg

...és akkor felálltam a Peru-Dánia meccs félidejében, aztán átballagtam az Akváriumba. Eddig még, habár nagy kedvencem, sosem láttam még a Killswitch Engage-et élőben, úgyhogy pont ideje volt pótolni ezt a csúnya elmaradást, ez a szép, nyári nap pedig a tökéletesnél is jobb alkalom volt rá.

Az estét a hazai Mirror kezdte, akik a Dallas főcímes kezdéssel engem már jó értelemben offra vertek. A mikrofon, vagy mikrofonkábel sejthetően hasonlóan vélekedett, mint én, mert az első dalban körülbelül húsz másodpercig, ha volt ének. Ezt szerencsére idővel sikerült orvosolni, úgyhogy ment is a buli rendesen a maga vonalán, de pont a szerelgetés miatt kis csúszással kellett szembesülniük, viszont azt meg el lehetett csípni az átvezetőkből. A rájuk jutott huszonöt percet szépen kihasználták, jó íve volt a koncertnek, a dalok is tetszettek, szóval... Én innen emelem kalapom az urak előtt, érdemes szerintem szem előtt tartani őket, van egy érzésem, hogy nem utoljára hallottunk róluk! Mondjuk azt hozzátenném, hogy a KSE-technikusok integetése, hogy abba kellene hagyni, lejárt az idő (mindezt a cinre rakott időbeosztással, illetve szintén azzal való, nem csak a színpad szélén való integetéssel) elég suttyó volt, hiszen ők is láthatták, hogy nem volt minden egyenes az elején. Mindegy, a srácok jól nyomták és az a lényeg!

0kill09_eredmeny.jpg

Villámgyors átszerelés, The Raven Age. Kisharrisék (lévén Steve Harris fia, George Harris az egyik gitáros) jó eséllyel úgy csapódhattak a Killswitch mellé, hogy Jesse-ék az öregékkel nyomatják a turné nem fesztiválos részét, aztán meg lett mondva nekik, hogy így lehet törleszteni a szívességet. A muzsika értelemszerűen nem a "faterékére" ütött, hanem dallamos énekkel kísért hol melodikusabb, hol modernebb, döngölős témák vitték a hátukon az egészet, ami nem volt rossz, mondjuk annyira nem is hatott meg, hogy őszinte legyek. A hangosítás, ahogy a Mirrornál, itt is teljesen rendben volt, a dalok sem volt rosszak, sőt, voltak igen élvezhető témák, egyszerűen csak nem feltétlen az én stílusomban alkot a brit ötös. De láthatóan a többeknek jobban átjött a muzsika, volt, aki a szövegeket is tudta, szóval nem hiába jöttek el hozzánk és mutatták be, mit kell tudni róluk.

0killswitchengag2018_07_eredmeny.jpg

Nem tudnám azt mondani, hogy rogyásig telt az Akvárium a KSE érkezésére. Nem volt üres sem, de ahogy elnézegettem, jó kétharmad háznyi ember lehetett, amikor belekezdtek a metalcore-nagyágyúk a műsorukba. Hogy ennek, mármint a nem teltháznak mi lehetett az oka, próbáltam magamban megfejteni. Úgy gondolom, hogy ebben a hónapban (és egész nyáron) annyi rohadt jó csapat jön, hogy igen meg kell válogatni, mit is akarunk megnézni, ráadásul a KSE most még nem is hozott új dalt, így aki az elmúlt két-három évben látta őket, biztos nem akart ismételni.  Plusz ha valaki metalcoret, vagy ahhoz hasonló irányú zenét akar hallani, annak a közeljövőben ott van az Avenged Sevenfold (először jönnek hozzánk, szóval nagy a várakozás), vagy hétfőn (kicsit könnyedebb vonalról) a Bullet For My Valentine / Asking Alexandria, akik együtt elég ász csomagot pakolnak le az asztalra már így látatlanban is, szóval van konkurencia, na. És még csak a stílusban közeli csapatokat említettem meg, nincs itt például a Stone Sour, vagy a QOTSA. És ez még mindig csak a június!

0killswitchengag2018_28_eredmeny.jpg

De ez egyáltalán nem zavarta az ötöst, akik a lehető legjobb hangulatban robbantak fel a színpadra, kivéve talán Joelt. Ő mintha most kicsit kedvtelenebb lett volna. Nyitásnak egyből jött az Incarnateről a Strenght Of Mind, Jesse meg már pár sor után a kordonon állt. Így, hogy elől álltam, gondolhatjátok, hogy az egyébként is masszív daráló milyen szépen besűrűsödött! Ilyen kezdés után még rátromfoltak az A Bid Farewellel... Aztán nem sokra rá a This Is Absolution... Olyan dara volt, mint kevés más koncerten, persze ez nem meglepő: fesztiválszezon lévén elsősorban best of csomagokkal támadnak a zenekarok, azzal meg hibázni nem lehet. Nem is hibáztak, nem is akartak, nem is tudtak volna! Sorban jöttek az ászok, Adam, Mike és Jesse össze-vissza rohangáltak a színpadon, előbbi hozta a várható (szigorúan jó értelemben vett) hatökör formáját, minden adott volt a jó koncerthez, de ez még annál is jobb volt! Az igazi világháború mondjuk a tizenöt számos főblokk utolsó harmadában szabadult el igazán, amikor "volt pofájuk" sorban ellőni a My Last Serenade, Rose of Sharyn, The End of Heartache, My Curse, In Due Time, Holy Diver dalokat. Hát, öcsém... Ehhez azért kellett erő, hogy túlélje az ember! Túl lehetett persze, hiszen azért a legdarálósabb pogóban is repülnek a segítő kezek az elhullott bajtársak felé és mindig akad, aki fenntartsa a "közönségúszókat"- ez az egység az, amiért megéri koncertre menni, egyszerűen jó érzés ezt látni. Leereszted a gőzt, tombolsz egy nagyot, ha baj van, akkor meg segítenek neked. Nem nekem, én nem mentem bele ilyenekbe, ahogy a helyenként el-elcsattanó pofonokba sem.  Én inkább nagykanállal faltam, amit ez az öt állat elénk rakott.

0killswitchengag2018_12_eredmeny.jpg

És amit elénk raktak, az az életművük legfinomabb szelete volt: ízes, tömény, de mégis emészthető, minden falatjában arany! Mint a töltött káposzta! Lehet, hogy van, aki nem szereti, de az meg eleve nem is szed belőle, azaz nem volt ott. Aki viszont ott volt, az megkapta, ami járt neki, ráadásul a legjobb alapanyagokból összerakva. Hiányzott bármi is az estéből? Nem hinném! Ez így volt kerek, így volt tökéletes. A következő KSE bulin is ott lesz a helyem - jövőre új lemez, szóval jó eséllyel megint lesz szerencsénk köszönteni őket. Csak jöjjenek!

FOTÓK: RÉTI ZSOLT. További képek ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr2614052980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum