Hirdetési felület

faith No More 20142.jpg

Nem zörög a haraszt, szokták mondani. 18 év után jövő áprilisban új Faith No More album jelenik meg. Ennek tényét Billy Gould basszusgitáros erősítette meg a Rolling Stone-nak adott interjújában. Ez lesz a banda hetedik lemeze, amit már sok minden előre vetített. Az albumnak egyelőre címe még nincs, a lemezt már fel is vették a basszer stúdiójában és a Mike Patton lemezkiadó cége, az Ipecac gondozza majd. Az első single a koncerteken már játszott Motherfucker lesz, amely fekete pénteken jelenik meg egy remix-szel együtt, digitálisan pedig december 9-től lesz elérhető. 



02
2014. sze
15:00

Jack - új 7"-es split a Bombatölcsérrel

Szerző: dzsi. Címkék: jack

Jack 2014.jpg

A kiskunhalasi, grindcore/crustcore/punk vonalon nyomuló Jack újabb 7"-es kislemezt jelentetett meg, méghozzá kilenc európai kiadó segítségével. Az anyag ezúttal egy 500 példányban kinyomott split-kiadvány, a cseh fastcore/crustcore Bombatölcsérrel a vinyl túloldalán - mindkét bandától négy-négy dallal. Hajtás után meghallgatható a közel tizenegy perces agymenés, a zenekartól pedig igazán jutányos áron beszerezhető a kiadvány. Hallgassátok, aztán meg árasszátok el őket rendelésekkel!

tovább »



Sólstafir Ótta.jpg

Kint megállás nélkül esik, a hajnali köd nyomokban még az aszfalton csücsül, s miközben a hangfalakból örvénylik a melankolikus muzsika, a dzsátubéról gyorsan kikeresek egy aktív vulkánról készült doksifilmet, és kiteszem nagyban a tévére. Sajnos gejzírt sehogy sem tudok beszerezni, így csak egy lightos cigivel tudom még autentikusabbá varázsolni a közeget, mielőtt nekikezdenék írni az általam roppant módon várt új Sólstafir nagylemezről. Ezek az izlandi cowboyok az évek során belopták magukat a szívembe, és a Köld lemez óta hibátlan teljesítményt nyújtanak mind élőben, mind a stúdióban. Az év nagylemeze várományos volt az Ótta, főleg miután vagy tizenötször lepörgettem a címadó dalt, amikor megjelent. Hogy nem így lett, arról részben maga a zenekar, részben pedig az univerzum legjobb zenekarának (MurderCityDevils) idei visszatérő lemeze tehet.

tovább »

szerintünk:(4/5)
szerintetek:(0/5)


foo-fighters.png

November 10-én jelenik meg a Foo Fighters új lemeze Sonic Highways címmel, míg a felvételeket megörökítő, valamint az amerikai zene történetével foglalkozó, nyolc nagyváros híres stúdióját bemutató ugyanilyen című dokumentumfilm-sorozat október 17-től került vetítésre az HBO-n. A dokumentumfilmben olyan híres emberek tűnnek fel, mint Slash, Dan Auerbach a Black Keysből, LL Cool J, Bonnie Raitt, Dolly Parton, Willie Nelson, Pharrell Williams, Joan Jett, Rick Nielsen a Cheap Trick-ből, Paul Stanley a KISS-ből, Joe Walsh, Billy F. Gibbons a ZZ Top-ból, Macklemore, Buddy Guy és Barack Obama amerikai elnök. Alább egy rövid előzetes az egyik lemezre kerülő dalból és a dokumentumfilm trailere.

tovább »



boritto.jpg

Az alábbi szívhez szóló levelet kaptuk a Disztraktor zenekartól: Kedves Parasztok! Megjelent legújabb szöveges videóklippünk, melyet a felvilágosító jellegű s reményt nyújtó Aranyér című slágerünkre készítettünk. Ezzel egyben véget is ért a 2014-es, Totális Disztraktor című jubíleumi lemezünkhöz kapcsolt traktorhadjárat, melynek további sikere immár csak rajtatok múlik. Ami a mi eredményeinket illeti, mivel a múltban learattunk minden magyarországi babért, pl a több, mint 2 millió szavazat a tévés klipversenyen, az új lemezzel külföldön is indultunk, és a 2. helyig jutottunk a londoni metállistán. A következő találkozásig világkörüli turnén leszünk, vagy elisszuk a példátlan sikerek nyomán befolyt irdatlan összegeket. Agrár metál forevör!

tovább »



Don Gatto 2014.jpg

Aki gitározik vagy basszusgitározik és ki akarja hozni a maximumot a hangszeréből, nagy valószínűséggel valamilyen neves amerikai gyártó pick-up-ját teszi négy-, öt-, hat-, hét-, vagy nyolchúrosába. Ha sok pénze van. Aztán vannak olyanok is, akik inkább felhívják a Kurtácsot. Kurtács egy pesti fószer és ő gyártja a Sublime hangszedőket, akik pedig tőle vásárolnak, rövid időn belül olyan apróhirdetéseket adnak fel, hogy "Eladó egy EMG81-es hangszedő. Ilyet használ James Hetfield is", vagy "Megválnék Seymour Duncan Invader pick-up-omtól", esetleg "Dimarzio X2N keresi új gazdáját".

tovább »



2.png
Az industrial/rock/metal vonalon mozgó több, mint 20 esztendős Cleveland-i Mushroomhead egy elég király videóval jelentkezett az elmúlt napokban. Tökös gitárok, néhol erős, máshol dallamos ének, némi industrial hatás és kész is a döngölős "metal machine music".

tovább »



celtic_frost_morbid_tales.jpg

Morbid Tales! címmel készít grafikus novellát Mark Rudolph illusztrátor a zseniális Celtic Frostról. A művész amúgy kreált már borítót a Carcassnak, a Coalesce-nek és a Beholdnak is, és két éve összehozott egy hasonló cuccot a Mercyful Fate-tel a középpontban, Satan Is Alive! címmel. Elmondása szerint ezúttal sokkal nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy a CF zenéje által teremtett világba kalauzolja az olvasókat, ahelyett, hogy szimplán leillusztrálja a dalszövegeket, ahogyan azt legutóbb tette. Ehhez olyan elismert zenészek működnek közre (előszóval, kommentárokkal), mint Tomas Lindberg (At The Gates), Ivar Bjornson (Enslaved), Joel Grind (Toxic Holocaust), Ben Ash (Carcass), Scott Kelly (Neurosis), Fenriz (Darkthrone), Dan Lilker (Brutal Truth), Shane Embury (Napalm Death), Greg Macintosh (Paradise Lost), Trevor Peres (Obituary), Scott Carlson és Matt Olivo (Repulsion), Csihar Attila (Mayhem) vagy Chris Reifert (Autopsy). Nem egy béna társaság, na. Hajtás után további infók, és egy trailer.

tovább »



0limpbizkit2014_49.jpg

Itt a szeptember és lassan az évad vége, úgyhogy adunk még egy utolsó, óriási öröm-löketet. Erős lineuppal zárja öthónapos fesztiválszezonját a Budapest Park. A nyári bulik folytatódnak szeptemberben is. Az események felpörögnek, a hangulat fokozódik, a kedélyek csúcsra törnek.

tovább »



Ki a tököm az az Adam Bomb?

adam bomb crazy mofo tourpic 2014_1.jpg

A csávó, aki e héten széttépi a hazai rockklubbokat?

A Hanoi Rocks dalainak társszerzője és ritmusgitárosa.
A TKO legendás villanyhegedűse.
Az ember, akit Axl Rose nem mert felkérni a Guns'n'Rosesba, annyira jónak tartotta,
ezért - mondván, megteszi a szamár is - maradt Slash...
Aki 70 éjszakán át nyomta a kocsmarockot Johnny Thundersel...

tovább »



Planet Of Zeus.jpg

A nyáron mindösszesen egy dologra lehetett panaszom. Arra, hogy nem volt igazi nyár, ezen kívül viszont egy szavam se lehet, hiszen majdnem minden második hétre jutott nekünk valami külföldi csemege. Ez az év számomra csak akkor lehetne tökéletesebb, ha még egy Down buli befigyelne decemberben. Volt itt minden....Numetal, trash metal, sludge, psychedelic buli, hardcore-oztunk is egy nagyott, és mivel lehetne zárni a nyarat, ha nem egy jó kis stoner bulival, konkrétan a Görögországi Planet Of Zeus koncertjével búcsúztattam az idei nyarat. (A fotó ne a helyszínen készült)

tovább »



01
2014. sze
14:00

Vasárnapi doom örület a Trafik klubban

Szerző: sandroo Címkék: magma rise

dreadsov.jpg

A doom-ot bírod?? Szerencséd van, mert elég komoly doom attack várható november 9-én, vasárnap Budapesten, a Trafik klubban. Egy ír, egy dél-amerikai és egy magyar banda gondoskodik róla, hogy a lassú, mocskos riffek leszabják a fejünket.

tovább »



BA2014.jpg

Csütörtökön a nélkülözhetetlen reggeli kávé és a zuhany után a hőségben nehezen vettem rá magam, hogy a tűző napon állva nézzem a koncerteket de a Ringworm és a Havok elég nyomós ok volt arra, hogy kora délelőtt folytassam a fesztiválozást. A cseh folk black metal Panychida koncertje alatt inkább inkább felfedeztem az erőd fesztiválozóknak megnyitott új helyeit, valamint megnéztem Axel Hermann és Godothor festőművészek kiállítását. Axel Hermann festette többek közt az In Flames, Iced Earth, Edguy, Morgoth és a Sodom lemezborítóit, érdekes volt néhányat eredetiben látni közülük.

tovább »



Anchoéless Bodies.jpg

A dallamos hardcore-ban utazó miskolci Anchorless Bodies első nagylemeze Everything Might Fall Apart címmel jelent meg. A 10 számos lemez a gyulai No Silence stúdióban készült. A csapat az elmúlt két éveb két EP-t is megjelentetett, 2012-ben Years, míg 2013-ban The Remedy Process címmel. A lemez a csapat bandcamp oldaláról ingyen letölthető. A debütlemez hajtás után.

tovább »



01
2014. sze
08:00

GWAR - itt a dokumentumfilm trailere

Szerző: dzsi. Címkék: gwar

Gwar band.jpgAmint arról korábban mi is hírt adtunk, a richmondi GWAR alapító-frontembere, Dave Brockie idén március 23-án sajnálatos módon életét vesztette heroin túladagolásban. A csapat azonban úgy döntött, hogy a legendás énekes nélkül is folytatják a zenélést, így mostanra már ismét turnéznak, méghozzá a korábbi basszusgitárosukkal, Mike Bishoppal (Beefcake the Mighty) a mikrofon mögött. Úgy néz ki, hogy emellett egy dokumentumfilmet is megjelentetnek hamarosan Let There Be GWAR címmel (dátum még nincs), amely betekintést nyújt a zenekar történetének kalandos évtizedeibe, illetve tisztelegni próbál az elhunyt Oderus Urungus előtt. A rendező az elmeroggyantak menedzsere, Don Drakulich volt. Alább tekinthető meg a nyolc perces trailer. 

tovább »



01
2014. sze
07:00

Dizzy Effort - Itt az első videó

Szerző: sunthatneversets Címkék: dizzy effort

Dizzy Effort.jpg

Vintage értékrendre írt újhullám, kifaragott részletekben lavírozó mainstream, rendszerbe szedett szabad szédület, és zenei kísérlet az igényességre. Ezzel a jelmondattal indít a három éve alakult budapesti Dizzy Effort, akik első komolyabb klipjükkel jelentkeztek nemrégiben. Alább meg is nézhető.

tovább »



31
2014. aug
19:00

Deafheaven - soron kívüli új dal

Szerző: dzsi. Címkék: deafheaven

deafheaven_promo.jpg

A san francisco-i post-blackes Deafheaven soron kívüli nótával jelentkezett From The Kettle Onto The Coil címmel. A dal az Adult Swim nevű, tengerentúli, totál beteg meséket sugárzó felnőtt-rajzfilmcsatorna single-sorozatának részeként jelent meg, amelynek keretében június 9-től szeptember 22-ig minden héten kihoznak műfajfüggetlenül, digitális formában egy ingyenes szerzeményt, a jelenleg kiemelt csapaton kívül olyan előadóktól, mint a Sleep, a Mastodon, Captain Murphy vagy Run The Jewels. A Deafheaven amúgy hatalmasat kaszált tavaly megjelent, Sunbather című második lemezével: szinte minden nagyobb zenei oldal agyonajnározta, amellett, hogy az év végi toplistákon is bérelt helyük volt. Hogy ez mennyire megérdemelt siker, azt mindenki döntse el maga, az új cucc a hajtás után hallgatható. 

tovább »



31
2014. aug
13:00

Szeptemberi megjelenések

Szerző: sunthatneversets Címkék: új megjelenések

new-release-report.JPG

Gyermekeim, vége a fesztiválszezonnak úgy nagyjából egészében, így aztán aki a borongós őszi - na jó szeptemberben még talán nem lesz az - estéket lemezek hallgatásával akarja elütni, annak egész jó dolga lesz a következő hónapban. In Flames, Slash, Cannibal Corpse, érted Cannibal Corpse, Joe Bonamassa, Electric Wizard, 1349 és Sick Of It All csakhogy pár nevet felsoroljunk. Pirossal szedve, hogy miről várhattok nálunk írást, aztán vagy betartjuk vagy nem. Azért igyekezni fogunk.

tovább »



bach_beethoven_black_metal.jpg

Nem újdonság, hogy az utóbbi évtizedekben szervesen beszivárgott a nagyzenekari hangszerelés a metal bandák eszköztárába, ráadásul nem egy nagy volumenű banda értelmezte már újra életművének kiemelkedőbb darabjait roppant sikeres, szimfonikus koncertlemezek keretében (lásd például: Metallica – S&M, KISS Symphony – Alive IV). Mostanság viszont egyre többen – köztük pszichológusok, szociológusok – mondogatják, hogy a két, látszólag markánsan elkülönülő műfajcsoport hallgatósága között egészen sok a hasonlóság. Adrian North, az edinburghi Heriott-Watt Egyetem professzora szerint ilyen viselkedésbéli analógiák többek között például a kreativitás, a társaságkedvelő attitűd, a nyugodt magatartás, valamint a zene iránti, jó értelemben vett megszállottság.

tovább »



31
2014. aug
08:00

Ezerrel stúdiózik a Slayer

Szerző: sunthatneversets Címkék: slayer

Slayer-in-the-Studio-Tom-Araya-2014.jpg

Tudjuk, tudjuk a héten már mondtuk, hogy a nyári koncert-turné végeztével a Slayer stúdióba vonult. Viszont az elmúlt évekkel ellentétben most talán komolyan is gondolják a dolgot, mert csak úgy hányják a közösségi oldalakra a folyamatot megörökítő fotókat. Lemezmegjelenés 2015 elején. Állítólag.

tovább »