Jimmy Kimmel vendége volt a Faith No More

2015. szeptember 05. - sunthatneversets

60.jpg

Csütörtök este az utóbbi hónapokban igencsak aktív Faith No More csapata volta a vendége az egyik legnépszerűbb tengerentúli esti televíziós shownak a Jimmy Kimmel Live!-nak. A zenekar természetesen a pár hónapja megjelent Sol Invictus című lemezét promózta, így erről hangzott el két dal.

Tovább

TOP 10 klasszikus vendégszereplés Dave Grohl-tól

1280x720.jpg

A Nirvana egykori dobosa, a Foo Fighters mostani frontembere és mindenese, mint tudjuk, nem nagyon tud elülni a seggén. Folyamatosan pörög valamin projekten legyen szó saját zenekaráról, vagy dokumentumfilmről. Emellett még persze besegít mindenhol máshol, ahol tud, mert ő egy ilyen fickó, a kétezres évek rocksztárjának és a klasszikus nerd (~kocka) furcsa kombinációja az ő személyisége. De ezért bírjuk annyira és ezért szentelünk egy posztot arra, hogy megmutassuk tíz már-már klasszikussá érett vendégszereplését.

Tovább

Watch Me Fade - Itt egy "új" Monster Magnet-dal

monstermagnet2012bandnew.jpg

Október 9-én a Napalm Records gondozásában jelenik meg a Monster Magnet új, de mégsem annyira ú lemeze, a 2010-es Mastermind lemez újrakevert és újragondolt változata. A Cobras and Fire (The Mastermind Redux) címet viselő kiadvány nem újdonság a csapat életében, hiszen az előző Last Patrol című album is kapott egy ilyen változatot Milking The Stars: A Re-Imagining Of Last Patrol címmel. Dave Wyndorf szerint koszosabb, pszichedelikusabb formában szerette volna bemutatni a dalokat, így aztán különböző hangszerek vannak még hozzákeverve ezekhez. Alább a dallista és a Watch Me Fade című tétel, ami alá odatettünk egy már korábban megosztott dalt is.

Tovább

Hétfőn érkezik az Omen új lemeze

omen_2015.jpg

Szeptember 7-én, hétfőn érkezik hivatalosan az idén 25 éves Omen zenekar új albuma, stílusosan Huszonöt év címmel. Eddig három dalt mutatott be a zenekar az albumhoz, a címadó dalhoz pedig videó is készült. A zenekar vasárnap az ingyenes Rock On! Fest-en mutatja be új albumát a Barba Negra Trackben, ahol a lemezt be is lehet már szerezni.

Tovább

Lifeless Visions: Új Maïeutiste videó

2015. szeptember 04. - sandroo

11150645_410844139087428_5850999351446920295_n.jpgA francia black metal / doom vonalon mozgó, iszonyat hangulatos zenét játszó Maïeutiste néhány nappal ez előtt egy új zenei videóval jelentkezett, amelyet most meg is nézhetünk. A szóban forgó Lifeless Visions című majdnem tíz perces szerzemény a szeptember 19-én megjelenő új lemezükön is szerepelni fog. A lemez a LADLO Productions kiadó gondozásában jelenik meg. A hajtás után kóstolható a Burgundi csiga.

Tovább

Iron Maiden – The Book of Souls (2015)

Ajánlott olvasmány

iron_maiden_book_of_souls_2015.jpg

Az Iron Maiden aktuális lemezéről – egyáltalán a műfaj bármely alapbandájának soros anyagáról – írni egyszerre végtelenül megtisztelő és roppant felelősségteljes feladat. Gondolom, ezt nem kell magyarázni. Steve Harrisék jelenkori munkáit is rendre hatalmas várakozás előzi meg, ők pedig az albumok közti időszakokat is rendkívül okosan töltik ki a tematikus múltidéző turnéikkal. Idén csak tovább fokozódtak az izgalmak, amikor kiderült, hogy első dupla, azaz eddigi leghosszabb (több mint másfél órás terjedelmű!) stúdiólemezét készül megjelentetni a Vasszűz, ráadásul öt évvel az előző korong után, ami az eddigi leghosszabb szünetet jelenti. Más kérdés, hogy Bruce Dickinson orvosi kezelése és felépülése folytán ez még néhány hónappal elhúzódott.

Tovább

Így készült a Slayer börtönlázadós videója

slayer_video_1.jpg

A Repentless című dalra egy Kelet Los Angeles-i női börtönben készített videót a Slayer csapata Danny Trejo és egy rakat horrorfilm-színész társaságában. Bár a szeptember 11-én érkező album címadó dalára készített filmet még nem láttuk egy werkfilm már napvilágot látott a forgatásról. Börtönlázadás On!  

Tovább

Az utolsó turnéra indul a Black Sabbath

sabbath.jpg

Bár már a tavaly véget ért Black Sabbath turnét is az utolsónak gondoltuk, tegnap hivatalosan is bejelentette a zenekar a The End Tour elnevezésű búcsúturnéját, mely most már állítólag tényleg az utolsó is lesz. Azon viszont meglepődnénk, ha csak amerikai, ausztráliai és Új Zéland-i állomások lennének a turnéban, mint ahogy az most bejelentésre került. Azon meg még jobban, hogy a korábban belengetett utolsó lemez a turné startjáig, azaz január 20-ig kiadásra kerülne. A turnét Ozzy Osbourne, Tony Iommi és Geezer Butler nevével reklámozzák, úgyhogy erősen úgy néz ki, hogy Bill Ward dobos nem tud elbúcsúzni a rajongóktól.

Tovább

Anthrax - Videó a stúdióból

anthrax_studio.jpg

Ha valaki figyelte az elmúlt hetek fémes híradásait bizonyára találkozott már a hírrel, hogy az új Anthrax lemez csak jövő év elején érkezik a Megaforce kiadó gondozásában. A csapat tegnap közzétett egy stúdiós videót, melyben a zenekari tagok beszélnek a lemezfelvételről és a 18 felvett dalról. A zenekar az őszt masszív koncertezéssel tölti a világ minden táján. Hozzánk legközelebb Bécsben lesznek láthatóak a Slayer és a Kvelertak társaságában november 7-én. A koncertről további infók ITT találhatóak.

Tovább

Új lemezt ereszt el a pórázról a Corrections House

unnamed.jpgAz abszolút behatárolhatatlan sötét tónusú, éteri szupercsapat a Corrections House új lemezt készül elereszteni a pórázról valamikor a jövő hónapban. A Scott Kelly (Neurosis), Mike IX Williams (Eyehategod), Bruce Lamont (Yakuza), Sanford Parker (Minsk) alkotta formáció, mely önmagát az elveszett lelkek misztériumaként definiálja, sokkal sűrűbb, kétségbeesettebb és árnyékoltabb lemezt ígér, mint a két évvel ezelőtt megjelent első lemez a Last City Zero. Az anyag természetesen a Neurot Recordings gondozásában jelenik meg. Kilenc számot fog tartalmazni, melyek listáját a borítóval együtt itt lejjebb megtalálod. A címe pedig Know How To Carry A Whip lesz.

Tovább

Nagyot durran az új Barba-szezon!

0nova2_27.jpg

Egy új szezon esetén mindenkor felfokozott izgalommal várja mind a közönség, mind a szakma, hogy egy szórakozóhely hogyan tud frissülni, milyen új, eddig nem látott produkciókkal rukkol elő programkínálatában. Akármilyen elcsépelten is hangozhat, elég csak egy pillantást vetni a Barba Negra Music Club őszi programjaira, és máris láthatjuk, hogy valóban minden eddiginél erősebb szezon elé nézünk. (Fotó: Réti Zsolt)

Tovább

Koncert DVD-vel jelentkezik a Black Stone Cherry

black_stone_cherry_thank_you.jpg

Október 30-án Thank You: Livin' Live címmel jelenik meg a Black Stone Cherry koncert DVD-je, melyet pontosan az egy évvel azelőtt, a birminghami koncertjükön vettek fel. A több, mint 20 dalt tartalmazó kiadvány mellett extraként interjúk és az idei Download fesztiválos fellépés pár felvétele is látható lesz. Előzetesként alább a White Trash Millionaire felvétele és a DVD dallistája.

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum