Újabb nagyágyúval erősít a független magyar szemüvegmárka - a Vinylize

2018. május 31. - theshattered

vinylize.pngTavaly a világ legnagyobb szemüvegmárkájának versenytársával, Maui Jim-mel kollaborált Tipton Zakariás, idén a világ leghíresebb rock n roll bandájával, az AC/DC-vel adja ki kapszula kollekcióját Vinylize x AC/DC néven. A kollekció egyúttal az AC/DC első és egyetlen hivatalos napszemüveg kollekciója is.

Tovább

Axl Rose énekelhet az új AC/DC albumon?

axldc.jpgMár eleve a felvetés, hogy új AC/DC album, kicsit furcsa reakciókat válthat ki a rajongótábor jó részéből, lévén, hogy Angus Young mellől az utolsó korong óta teljesen lecserélődött a zenekar (a miértekbe és körülményekbe nem megyünk bele, úgyis ismeritek a sztorikat). Brian Johnsont Axl Rose váltotta, az azóta elhunyt Malcolm Young helyét az unokatesó Steve Young vette át, Cliff Williams végleg letette a (basszus)lantot, Phil Rudd helyére pedig visszatért Chris Slade. Viszont úgy néz ki, a Guns N' Roses énekese annyira jóban lett az öreg Angus-szel, hogy egy új korongot is le fognak fektetni az asztalra a villámos logó alatt.

Tovább

Az internet imádja az olimpián AC/DC-re műkorcsolyázó magyar lányt

image.jpgZajlik, zakatol a téli olimpia. Habár Magyarország nem teljesít olyan veretesen, mégis vannak pillanatok, melyek miatt jobban szem elé kerül kicsi hazánk. Ezek közül az egyik legfényesebb Tóth Ivett műkorcsolyaszáma, melyet bőrruhában és persze ehhez passzolva AC/DC-s aláfestéssel abszolvált. A zsűri sajnos annyira nem értékelte a mutatványt, a 23. helyen jutott tovább Ivett, de az internet világa annál jobban kifejezte tetszését, a twitter népe egyenesen isteníti a lányt.

Tovább

Axl Rose-zal folytatja az AC/DC?

axldc.jpgÚgy néz ki, nem csak egy jó hosszú egyszeri alkalom lesz az Axl/DC névre hallgató koprodukció. Murray Engleheart, az AC/DC életrajzírója szerint ugyanis lesz nagylemez, turné, minden, mi szem-szájnak ingere. Azt viszont még nem tudni, hogy a basszusgitáros poszton ki fog állni, lévén, Cliff Williams hivatalosan is visszavonult a zenészléttől. Chris Slade és Steve Young helye úgy néz ki, tuti.

Tovább

Hat AC/DC dal is megostromolta a Billboard Hot Rock Songs listát

acdcold.jpgMondhatni sajnos ilyen is legtöbbször akkor történik, ha valamelyik zenészlegenda távozik közülünk. Malcolm Young, az AC/DC legendás ritmusgitárosa, mint ismeretes, november 18-án költözött át az égi zenekarhoz, tegnapelőtt pedig el is búcsúztatták a földi hamvait. A nyilvánvaló veszteség következtében persze megindultak a megemlékezések, a rajongók is jobban "elővették" a dalokat, melynek következtében a nagyobb slágerek is jobban előtérbe kerültek. Emiatt féltucatnyi AC/DC klasszikus ugrott fel a Billboard lista rockzenei részének különböző helyeire, lentebb mutatjuk, melyek.

Tovább

Juttasd a karácsonyi listák élére az AC/DC-t!

malcolm_young.jpgMinden éven kitalál az Internet nép valamit, amivel meghekkelhetik a karácsonyi slágerlistákat. A legújabb akcióban is egy szívünkhöz közelálló kezdeményezés indult, mégpedig hogy a nemrégiben elhunyt Malcolm Young emlékére juttassuk (illetve juttassa fel a brit hallgatóság) az AC/DC-t a (brit sláger-) listák csúcsára. Erre persze megvan a stratégia is, egyszerű, de nagyszerű, csak a lehető legtöbbször meg kell hallgatni a For Those About To Rockot és segíteni a kezdeményezést. Természetesen csak a szigetországi lejátszások számítanak, viszont ettől függetlenül mi is beröffenthetünk pár klasszikust a jó Malcolm emlékére!

Tovább

Eltemették Malcolm Youngot

malcolm_young.jpgNovember 18-án távozott el közülünk az AC/DC egyik alapítója és ritmusgitárosa, Malcolm Young. A legendát a mai napon helyezték örök nyugalomra Sydneyben, a szertartásról néhány felvétel is napvilágot látott. A temetésen a család, a barátok és természetesen a zeneipari kollégák mellett több száz rajongó is részt vett, a temetési menetben néhány ismerős téma is felcsendült a skótdudás felvezetés képében. Ebbe tudunk egy kis betekintés nyújtani.

Tovább

Így nyomta a Death Angel Budapesten az AC/DC klasszikusát

death_angel_2016_1.jpgA hétvége legmasszívabb bulijának (ami nyilván a Death Angel, Annihilator, Testament bál volt) napján, azaz szombaton derült ki, hogy meghalt Malcolm Young, az AC/DC gitárosa. A már évek óta demencia miatt kezelésre szorult gitárosról, ahogy a koncertbeszámolónkban is olvashattátok, a Death Angel is megemlékezett, mégpedig a Dog Eat Dog eljátszásával. Erről egy rajongói felvételt meg tudunk mutatni, érdemes visszanézni, vagy éppen megnézni, milyen is volt a tiszteletadás.

Tovább

A Foo Fighters is megemelte a kalapját Malcolm Young előtt

foo_fighters_2017_june_promo.jpgMinden rocker tudja, szombaton sajnos eltávozott közülünk az AC/DC legendás ritmusgitárosa, az utóbbi években már demencia miatt kezelt, így a zenekarból is pihenőpályára kényszerült Malcolm Young. A legenda előtt több zenekar és zenész is tiszteletét tette, akár egy tweetben, akár a színpadon, ki-ki a lehetősége szerint. A Foo Fighters színpadra is vitte a tiszteletadást, ők az általuk is már többször is előadott Let There Be Rockot játszották el a nagyérdeműnek a mexikóvárosi bulin. Ennek egy rövid felvételét most meg is tudjuk mutatni.

Tovább

Elhunyt George Young, a legidősebb Young-testvér

george_young.jpgElhunyt George Young, az AC/DC-s Young-testvérek bátyja, valamint a zenekar producere, mentora, az ausztrál AIAA Hall Of Fame tagja. George Young nevéhez társszerzőként olyan slágerek kötődnek, mint a Love is in the air (a névrokon John Paul Young előadásában) és a Friday on my mind (a The Easybeats tagjaként). A halálhírt az AC/DC tette közzé a Facebookon, 70 éves volt, a halála oka nem ismert.

Tovább

Két legenda, egy kép - Angus Young benézett a The Rolling Stoneshoz

ACDC Angus 2014.jpgMivel az AC/DC sorsa egyelőre ismeretlen, konkrétan szinte mindenki elszállingózott Angus Young mellől, ráér az öreg kalandozni egy kicsit - mondjuk ennyi év masszív zenélés után nem is csoda, ha kicsit le akar kapcsolni. A nagy járás-kelésben "véletlenül" bele is botlott a régi barátokba, a The Rolling Stonesba, aztán ha már ott járt, Keith Richards pózolt is egyet a bárdista kollégával. Sajna örömzenélés nem lett a nagy egymásra találásból, pedig azt szívesen megnéztük volna.

Tovább

Életrajzi könyv készült Angus Youngról, Brian Johnson újra színpadon énekelt

ACDC-2014.jpgNagy volt a csend az AC/DC körül mostanában, ami nem is csoda. Angus Young körül a zenekar mindenféle okok miatt lemorzsolódott, így az Axl Rosezal lenyomott turné befejezte után igazából a "klasszikus" felállásból senki nem maradt az iskolarucis legenda mellett (jó, mondjuk Steve Young és Chris Slade is játszott már a zenekarban, de értitek, mire gondolunk). Ez a szünet kitűnő alkalmat adott a gitáros számára, hogy könyvbe diktálja az életét, mely a mai napon meg is jelent. További fontos hír a zenekarral kapcsolatban, hogy az énekes, Brian Johnson újra visszatért a nagyszínpadra, igaz, még csak a Musehoz ugrott be egy szám erejéig, viszont videót máris tudunk mutatni róla.

Tovább

Őt látná szívesen a saját helyén Lars Ulrich

Lars-Ulrich.jpgLars nem tud dobolni, szól az örökérvényű oltogatás, mely már szinte kötelező kelléke minden Metallicával kapcsolatos cikknek. De mit gondol maga a veterán dobcséplő arról, hogy végszükség esetén vajon ki lenne az, aki tökéletes helyettese lenne a Metallica turnékon? A válasz nem olyan egyértelmű, mint sokan gondolnánk, bár lehet, hogy Mr. Ulrich ezúttal is csak trollkodott egy egészségeset.

Tovább

Phil Rudd visszatérne az AC/DC-be

phil_rudd_2014.jpgHa egy mód van rá, szívesen dolgozna megint Angus Younggal a hozzánk is hamarosan ellátogató Phil Rudd. A május 7-én a Dürer Kertben fellépő legendás dobos, akit a különböző balhéi miatt (gyilkossággal való fenyegetés, drogbirtoklás) tettek ki az AC/DC-ből egy nemrégiben adott interjújában elárulta, hogy akármikor visszatérne a jelenleg szüneten lévő, bizonytalan jövőjű legendás zenekarba.

Tovább

Így reagálnak a kisgyerekek az AC/DC-re

kidsacdc.jpgTalán már felsorolni is nehéz, hány ilyen videót mutattunk már meg nektek, melyekben a különböző korosztályokat szembesítik a különböző bandákkal, így most meg is kímélnénk tőle titeket. A legfrissebb videójában a Fine Bros Brothers a kisgyerekeket az AC/DC zenéjével szembesítik, mondanunk sem kell, hogy vannak benne aranyos és meglepő pillanatok is.

Tovább

Folytassa-e az AC/DC? Dave Evans szerint igen!

ACDC Budapest 1.jpgAz AC/DC utóbbi években átélt kálváriáját feltehetőleg mindenki ismeri. Ha nem, akkor most gyorsan, címszavakban: Malcolm Young öregkori demencia miatt kiszállni kényszerült, a helyére az unokatesó, Steve Young érkezett. Az egyébként nemsokára hozzánk is ellátogató Phil Rudd dobos a különböző balhéi miatt lett kipattintva, jött a korábbi ütős, Chris Slade. Brian Johnson énekes a hallásproblémái miatt állt parkolópályára, Axl Rose fejezte be a turnét a villanyosokkal, majd végül Cliff Williams bejelentette, hogy szögre akasztja a négyhúrost, így egyedül Angus Young maradt a felállásból. Viszont ilyen előzmények mellett is azt mondja a banda első énekese, Dave Evans, hogy folytatniuk kell. Miért is?

Tovább

10 + 1 rockdal, amivel bemutathatsz egy egész évtizedet

A 70-es évek ....

1280x720_1.jpgA legnagyobb zenetörténelmi pillanatokat illetően legalábbis biztosan. Minthogy azonban azokat a fejeket, akik az adott korra legjellemzőbb dalokat kitolták a lelkükből a közönség elé valószínűleg éppen a körülöttük zajló idők villanásai inspirálták, így azok mindig kicsit többet fognak jelenteni nekünk, mint csupán zenék. Hiszen ezek egyben megunhatatlan és emlékező korrajzok is. A hatvanas évek olyan előadóinak az alapjain, mint a Pink Floyd, a Beatles, Muddy Waters, Jimi Hendrix és Bob Dylan a következő évtized rockmuzsikái már még inkább mérföldkövek, amik mély gyökereket eresztve amúgy is meghatározták a későbbi idők stílusainak meglehetősen kusza burjánzását. Mi pedig nagyító alá helyezve ezeket a bizonyos hetvenes éveket, megpróbáltuk tíz plusz egy dalban összeszedni és azokkal megmutatni egy kerek évtizedet.

Tovább

Ilyen volt Angus Young vendégszereplése a Guns N' Rosesban

gnr_angus.jpg

A pletykák igaznak bizonyultak és vendégként valóban fellépett a Guns N' Roses-szal Angus Young az AC/DC gitárosa a GNR február 10-i sydney-i koncertjén. Talán úgy nagyobbat durrant volna a dolog, ha Guns számokba áll be az emblematikus gitáros, de a közösen elnyomott AC/DC klasszikusok (Whole Lotta Rosie és Riff Raff) sem vallottak szégyent. Alább mindez meg is nézhető.

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum