Érdekel, hogy melyik Axl Rose kedvenc AC/DC száma?

2016. április 26. - theshattered

rosescooter.jpgAz éppen még a gipszével sínylődő, hamarosan az AC/DC frontján jeleskedő Axl Rose-t sikerült néhány rajongónak elkapnia, mielőtt épp repülőre szállt volna a Coachellás buli után, ahol néhány rövidebb kérdést is fel tudtak tenni a láthatóan egy cuki kis rolleren közlekedő Rosenak.

Tovább

Brian Johnson: "Nem volt más választásom, mint leállni a színpadi jelenléttel"

acdc_3.jpgAz AC/DC (ex?)énekese, Brian Johnson a mai napon egy közleményben tudatta a közismert hallásvesztési problémájával kapcsolatos fontos információkat. Mint ismeretes, az ausztrál zenekar azért kényszerült leállni az éppen zajló lemezbemutató turnéjával, mert Johnson olyan szintű halláskárosodásban szenvedett, hogy fennállt a végleges hallásvesztély veszélye is. A fennmaradó tíz USA-beli dátumra végül Axl Rose fog beugrani, de milyen körülmények vezettek el eddig? Erre válaszol Johnson a közleményében, mely előtt a zenekar álláspontját is olvashatjátok.

Tovább

A Back In Black nevű tribute-banda énekese is esélyes volt az AC/DC megüresedett frontemberi posztjára

back_in_black_tribute.jpg

Tegnap óta tudjuk, hogy az AC/DC a Guns N' Roses énekesével Axl Rose-zal fejezi be turnéját, miután ahogy közleményükben fogalmaztak Brian Johnson hallásproblémai miatt kénytelen felhagyni a turnézással. A hír az AC/DC rajongók egy részénél elég rendesen kiverte a biztosítékot, tény Brian Johnson énekes elég furcsa körülmények között lett félreállítva, még egy közleményt sem adott ki a sztori megerősítésére.

Tovább

Így nyomta Angus Young a Guns N' Roses-ban

angusyounggunsnroses.jpg

Ugye azt már ma reggel óta tudjuk, hogy Axl Rose száll be a hátralévő bulikra az AC/DC-be a menesztett Brian Johnson helyett, de hogy Angus Young is beszálljon a Guns N' Rosesba az már tényleg a csoda kategóriája. Na persze ez egy rövidebb beugrás volt, hiszen a Coachella fesztiválon fellépő Guns N' Roses koncert közben előkapta az AC/DC egyik klasszikus dalát, a Whole Lotta Rosie-t, amibe az AC/DC gityósa Angus Young is beugrott Slash mellé. Mutatjuk milyen volt.

Tovább

Napi orvostudomány: Az AC/DC zenéje segíti a kemo eljutását a rákos sejtekhez

acdc_5.jpegA Dél-Ausztráliai Egyetem kutatói az AC/DC zenéjének egy újabb felhasználási területére bukkantak. Mire? A kutatási eredményeik szerint az ausztrálok muzsikája segíti a rétegképződést a kemoterápiás részecskéken, így azok nagyobb arányban juttatják el a rákos sejtekhez a segédanyagot.

Tovább

Vajon milyen lenne Axl Rose az AC/DC énekeseként?

A legpocsékabb ötlet evör? Vagy mégsem?

axl-rose-angus-young-rumor-acdc-guns-n-roses.jpg

Axl mint az AC/DC frontembere? Valaki valahol igen vaskos térfát űz velünk... vagy mégsem?

Nos, mindnyájunkhoz eljutott a híre annak, hogy Axl Rose-t az AC/DC-vel egy napon látták eltávozni egy atlantai stúdióból/próbahelyről, igaz?

Ezáltal is beigazolódni látszik a pletyka, miszerint a GN’R énekese helyettesítheti Brian Johnsont a Rock Or Bust amerikai turnéjának hátralévő részében. Mert hát mégis mi dolga volna Axlnek Atlantában? Milliomos rocksztárként pusztán szeszélyből tett volna meg több ezer mérföldet, hogy bekopogtasson a bandához, és aláírassa a tagokkal a High Voltage lemezt?

Bár az AC/DC továbbra is mélyen hallgat arról, ki tölti be Brian Johnson helyét jövő hónapban a turné folytatásán, a kérdésre hamarosan megkapjuk a választ. Addig is próbáljuk meg elképzelni, mi lesz, ha az Axllel kiálló AC/DC valósággá válik...

Tovább

A hírgyár nem áll le: Malcolm Young fia folyamatosan bizonygatja, hogy Axl Rose ugrik be az AC/DC-be

Pénteken már a turnéra próbáltak

axl-rose-angus-young-rumor-acdc-guns-n-roses.jpg

Az elmúlt hetekben lényegében másról sem lehet hallani, csak hogy ki kerül be Brian Johnson helyére az AC/DC turnéjának hátralévő részében. A végleges hallásvesztés fenyegető réme miatt pihenőpályára kényszerült énekes pótlására a legvalószínűbb ember a pletykák szerint nem más, mint a Guns N' Roses megkopott fényű dalos pacsirtája, Axl Rose.

Tovább

Axl Rose ugrik be Brian Johnson helyére az AC/DC amerikai turnéján?

axlrose_atlanta.jpg

Mint tudjuk, Brian Johnson fülproblémái miatt kénytelen volt lemondani a legendás AC/DC a futó észak-amerikai turnéjának hátralévő részét, amit összesen tíz bulit jelent. Viszont nem tértek haza, hanem az egyik lemondott buli helyszínén, Atlantában maradt a teljes stáb, állítólag nem másért, hogy meghallgatásokat tartsanak az ügyben, hogy melyik beugró énekessel fejezzék be a turné hátralévő részét. Most jön a csavar a sztoriban! Véletlenül elcsípték a városban (és fotózkodtak is vele a rajongók) Axl Rose-t, aki nyilván mi másért járt volna a napokban arrafelé, ha nem azért, hogy beugorjon az ausztrál banda mikrofonja mögé? És ezt állítólag többen meg is erősítették. Szóval a pletyka az megy erősen..., meglátjuk mi lesz még itt.

Operából AC/DC-be váltott a spanyol énekesnő

arocka.jpg

Spanyolországban javában zajlik a Got Talent tehetségkutató, melynek zsűrijét teljesen elvarázsolta a 37 éves Cristina Ramos. Az énekesnő egy klasszikus áriából az AC/DC klasszikus számába, a Highway To Hellbe váltott, nem is akárhogyan. Csakúgy megemlítjük, hogy az AC/DC állítólag beugró énekest keres a hallásproblémákkal küzdő Brian Johnson helyett ...

Tovább

8 lehetséges beugró énekes Brian Johnson helyére

acdc_3.jpgBiztos mindenki hallotta a tegnap megjelent hírt, miszerint az AC/DC kénytelen volt elhalasztani az amerikai turnéja fennmaradó részét Brian Johnson hallásproblémái, illetve a hallása elvesztésének kockázata miatt. Az angol Metal Hammer viszont gyorsan reagált, rögtön előálltak egy "megoldással" a fennálló helyzetre. Eljátszottak a gondolattal, hogy ha már a drog és egyéb problémák miatt szem előtt lévő Phil Rudd és a sajnálatos módon az öregkori demencia által partra vetett Malcolm Young is pótolható, akár az énekes helyére is be lehetne rakni beugrós zenészeket. Furcsa gondolat, de lássuk, mire jutottak a srácok! Figyelem! A listát semmiképp sem érdemes komolyan venni, csak játékról van szó!

Tovább

Lemondta amerikai turnéjának hátralévő állomásait az AC/DC

Veszélyben Brian Johnson énekes hallása

acdc_3.jpg

Tegnap az AC/DC hivatalos oldalán jelentette be, hogy lemondja amerikai turnéjának hátralévő részét, azaz 10 koncertet. Az ok első hallásra - ha lehet ilyen hülyén fogalmazni - elég drámai, az orvosok azt tanácsolták Brian Johnson énekesnek, hogy azonnal hagyja abba a turnézást, mert a totális hallásvesztés kockázata áll fent nála. Az orvosi kezelések befejeződése után a tervek szerint a csapat pótolni fogja az elmaradt koncerteket, de a tervek szerint vendégénekest keresnek Brian Johnson helyére.  

Bécsben már biztosan lesz AC/DC-koncert

flyer_acdc.jpg

A jövő év elejét az Egyesült Államokban tölti turnézással az AC/DC utána pedig európai koncertek következnek. Ezek első dátumait tegnap tette közzé a zenekar. Sajnos magyarországi koncert egyelőre nincs közte, de nem gondolnánk, hogy ennyi lenne mindösszesen az európai körút. Minden esetre, aki biztosra akar menni, annak május 19-én a bécsi, vagy 22-én a prágai koncertet tudjuk ajánlani.

Tovább

Az AC/DC korábbi dobosa elismerte bűnösségét

Phil Rudd.jpg

Phil Rudd, az azóta kirúgott dobos korábban ugyan még tagadta az ellene felhozott vádakat, a legutóbbi tárgyaláson már elismerte bűnösségét. Elismerte, hogy drogot tartott otthonában (fél gramm metanfetamint és 91 gramm marihuanát)  és hogy gyilkossággal fenyegetett meg két alkalommal is egy neki dolgozó embert (nem derül ki, hogy konkrétan kit) és lányát. A vád szerint már konkrét lépéseket is tett az ügyben, intézett pár telefonhívást, hogy milyen összegért (és némi vagyontárgyért, pl. ház, autó, motor) vállalná egy ismerőse a gyilkosságot. 
Védője azzal érvelt, hogy Phil Rudd a nem túl sikeres szólóalbuma miatt volt frusztrált és a már három éve neki dolgozó embereket okolta a sikertelenség miatt, mert nem végeztek megfelelő minőségű munkát. 
A ítélet kihirdetésére június 26-ig kell várni.

40 év, 17 AC/DC album és mindegyikről itt egy dal

acdc_2015.jpg
1975-ben, azaz 40 éve jelent meg az AC/DC elsõ albuma High Voltage címmel. Még abban az évben kijött a T.N.T. is, igaz az az elsõ két lemezt még csak Ausztráliában lehetett kapni. 1976-ban lényegében az elsõ két albumot újra kiadták - most már világszerte - High Voltage címmel és innetõl egy rocktörténeti karrier indult el. Egy rocktörténeti karrier, mely sikerrel volt kikövezve, meg Bon Scott 1980. február 19-én bekövetkezett tragikus halálával. Azonban innen is volt visszaút, mit visszaút, egyenesen a csillagokba repülés, hiszen talán nincs még egy olyan erős album a rock történetében, mint a Back In Black, amely Bon Scott halála után következett.

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum