Hirdetési felület

ac_dc_2014.JPG

Éjjel közzétette jövő évi turnéjának első koncertdátumait az AC/DC. Sajnos magyarországi koncert nincs köztük és hát legközelebb hozzánk Zeltwegben a Red Bull Ringen játszanak. Viszont bizakodásra adhat okot, hogy a június még bőven nincs tele, sőt augusztusra sem adtak ki egyetlen dátumot.



Phil Rudd 2014.jpg

A múltkor írtuk, hogy Phil Rudd-ra - aki valószínűleg már nem az AC/DC dobosa - rendesen rájár a rúd, igaz tesz is érte becsülettel. A zenészt ismét letartóztatta az Új-Zéland-i rendőrség, mert verekedésbe keveredett volt testőrével egy bevásárlóközpont kávéháza előtt. Ráadásul a volt testőr is érintett abban az ügyben, melyben bírósági eljárás folyik a dobos ellen. A bíróság megállapította, hogy Rudd többszörösen is megszegte az óvadék ellenében szabadlábon bocsátás feltételeit, mert az ügy érintettjeivel, tanúkkal is találkozott. Ügyvédje szerint azonban az ominózus találkozás puszta véletlen volt. Rudd egyébként a héten második meghallgatásán nem jelent meg az ellene halálos fenyegetésért és kábítószer-birtoklásért indított büntetőperben, melynek következő tárgyalása február 10-én lesz.  



acdcrockorbustart.jpg

Az AC/DC előtt már azért kalapot kell emelni, mert időről időre úgy érzik, hogy nekik aztán mindenképpen a világra kell szabadítaniuk egy új lemezt. Pedig ők biztosan az a kategória, akiknek egy turnéhoz éppen csak elő kellene venni valamelyik jubiláns lemezt. Az AC/DC azonban mégsem a Fly On The Wall 30., vagy a Ballbreaker 20. évfordulója alkalmából csinál turnét jövőre, hanem a vadonás új Rock Or Bust-tal indulnak útnak az öregek.

tovább »



26
2014. nov
07:00

Phil Rudd-ra rájár a rúd

Szerző: sunthatneversets Címkék: acdc phil rudd

Phil Rudd 2014.jpg

Helyi idő szerint ma reggel 9 órakor kellett volna megjelennie az új zélandi Tauranga bíróságán az AC/DC (volt?) dobosának Phil Ruddnak, de a zenész nem igazán a pontosságáról lesz híres, hiszen a megadott időpontban még sehol sem volt. Miután a bíró közölte ügyvédjével, hogy kénytelen lesz elfogatóparancsot kiadni ügyfelével szemben, ha az 9.30-ig nem jelenik meg, egyszer csak előkerült Rudd is, de érdemben nem igazán tudott a gyilkossággal fenyegetés, valamint a kábítószerbirtoklás vádjaira magyarázattal szolgálni, így a bíró december 2-ra halasztotta a tárgyalást. Hab a tortán, hogy a dobos úgy elviharzott a bíróságról, hogy majdnem karambolozott egy kamionnal.



24
2014. nov
08:15

Rock Or Bust - Itt az új AC/DC-videó

Szerző: sunthatneversets Címkék: acdc

AC DC Rock videó.jpg

Megint az AC/DC-vel kezdődik a hét. A múltkori enyhén ratyi Play Ball után most az új lemez címadó dalára a Rock Or Bust-ra készült videó. Ezt is David Mallet rendezte és ez sem lett sokkal ötletesebb. Egy stúdióba behívtak párszáz AC/DC rajongót, hogy csináljanak egy kis hangulatot, amíg a zenekar játszik. Senki sem teszi túl nagy meggyőződéssel a dolgát.

tovább »



AC DC Angus Rock.jpg

November 28-án érkezik az új AC/DC-lemez, mely a Rock Or Bust címet kapta. Play Ball címmel új dalt és ahhoz egy elég ratyi videót is mutattunk már, ma pedig megérkezett a lemez címadó dala is, melyet alább lehet meghallgatni.

tovább »



12
2014. nov
05:30

Play Ball - Itt az új AC/DC-videó

Szerző: sunthatneversets Címkék: acdc

ACDC Play Ball video.png

A hétre ígérte az AC/DC új videóját, melyet a Play Ball című dalra forgattak. A dal címéhez hűen egy csomó labda és golyó van a klipben, attól függ melyik sportágról beszélünk, bár mintha túlságosan oldszkúlra akarta volna venni a rendező a dolgot. Ja, meg vannak benne jó csajok is. A csapat Rock Or Bust című új lemeze amúgy november 28-án jelenik meg. 

tovább »



10
2014. nov
12:00

A héten debütál az AC/DC új videója

Szerző: sunthatneversets Címkék: acdc

ACDC Angus 2014.jpg

Az angliai Middlesex Black Island nevű stúdiójában forgatta új videóját az AC/DC David Mallet rendezővel, október 3-4-én. A videó a héten debütál majd. A videóban a dobok mögött Bob Richards helyettesítette az akkor családi gondjai miatt távolmaradó Phill Ruddot, akinek az azóta kirobbant elég komoly rendőrségi ügye a bandabeli további tagságát is megkérdőjelheti. Alább pár fotó és egy rövid videó a forgatásról.

tovább »



Phil Rudd.jpg

Tegnap mi is megdöbbenve írtuk, hogy az új zélandi hatóságok gyilkossággal fenyegetés, illetve 2 ember bérgyilkossal való megöletése miatt letartóztatták az AC/DC dobosát Phil Rudd-ot. Hab a tortán, hogy a házkutatás során marihuánát és metamfetamint is találtak nála. Nos a vádak legsúlyosabbikát a gyilkosságra való felbujtást máris ejtették ellene, mert nem áll rendelkezésre bizonyíték vele szemben.

tovább »



Phil Rudd.jpg

Hát enyhén fogalmazunk, ha azt írjuk, hogy az AC/DC tagságára és a magára a zenekarra is rájár a rúd. Kezdődött ugye azzal, hogy a Malcolm Young gitáros súlyos betegsége miatt unokaöccse Stevie játszik a Rock Or Bust címmel a hónap végén megjelenő AC/DC lemezen és az azt követő turnén, most pedig folytatódik azzal, hogy az új-zélandi rendőrség őrizetbe vette Phil Rudd dobost, aki állítólag azzal fenyegetőzött, hogy két embert eltetet láb alól, és igyekezett is rávenni valakit, hogy helyette végezze el a piszkos munkát. Ha ez nem volna elég, még a nála történt házkutatás során ráadásul kannabiszt és metamfetamint is találtak a rend éber őrei. Ha bűnösnek találják akár 10 évet is kaphat. A bíróság azonban óvadék ellenében egyelőre szabadlábra helyezte, a következő tárgyalási napot pedig november 27-én tartják. Hogy az eset összefüggésben állhat-e azzal, az új AC/DC promófotón a dobos hiányzik a képről, azt nem tudjuk, mindenesetre hivatalosan akkor azt kommunikálták, hogy Rudd családi okok miatt maradt távol.  

tovább »



ACDC2014.jpg

Szokták mondani, hogy az AC/DC-nek csupán négy szövegtémája van: dugás, rock, pokol és golyók. Habár a legtöbb nótájuk ilyen vagy olyan módon valóban a szex témáját járja körül, jó néhány olyan daluk is van, amely a rock n’ roll muzsikáról, illetve a rockolásról szól. A csavar az egészben az, hogy maga a “rock n’roll” kifejezés is a nemi aktusnak egy eufemisztikus megfelelője, szóval ezek szerint mégiscsak a dugás körül forog minden. Na persze a pokol és a golyók mellett. A lényeg azonban nem ez. Lehet, hogy nem az AC/DC minden idők legnagyobb rock bandája, de minden bizonnyal a legtökösebb, ráadásul ők énekelnek a legtöbbet a rock n’rollról. Szinte minden lemezükön. A „rock” szó egyenesen három albumuk címében szerepel, ideértve a novemberben megjelenő új lemezt, a Rock Or Bust-ot is, amelyen további három nóta szól a rock(olás)ról. Eljött hát az idő, hogy rangsoroljuk azokat az AC/DC számokat, amelyek címében ott a „rock” szó – a legtökösebbektől a „nem annyira tökös, mint az előzőek, de azért bármi máshoz képest elég tökös” jellegűekig. Itt van mind a tizennyolc. Hadd szóljon!.. (via VH1)

tovább »



08
2014. okt
08:00

Na, akkor ezt kell tudni az új AC/DC albumról

Szerző: sebiszabi Címkék: acdc

acdcrockorbustart.jpg

Tegnap elég kaotikus volt a nap az AC/DC szemszögéből, hiszen reggel már egy lemezborító-gyanús képet osztottak meg a legnagyobb közösségi oldalon, aztán ennek animált változatát, majd nem hivatalosan kikerült két dal ráadásul felcserélt címmel, később a Rock Or Bust című dalt törölték és amikor a Play Ball című dal végre felkerült a Vevo-ra, akkor pár pillanat múlva azt is törölték onnan és csak este került vissza.

Na, most az van, hogy fentebb a lemezborító, alább akkor hivatalosan is az első single a Play Ball és a november 28-án megjelenő Rock Or Bust című új lemez dallistája található.   

tovább »



07
2014. okt
09:23

Hallgasd meg az első friss AC/DC dalt!

Szerző: dzsi. Címkék: acdc

ACDC-2014.jpg

November 28-án jön ki ugyebár a következő AC/DC lemez, Rock Or Bust címmel, sajnos már Malcolm Young közreműködése nélkül. Pár rövid részletet már lehetett hallani a Play Ball című dalból, most viszont végre itt a teljes nóta, mondjuk egyelőre valami rádiós felvétel, de teljesen élvezhető. Mit is lehetne rá mondani? Király, mint mindig.

tovább »



07
2014. okt
06:30

AC/DC: Ezmiez?

Szerző: sunthatneversets Címkék: acdc

giphy.gif

A címben feltett kérdésre mi magunk sem tudjuk a választ. Részlet a készülő videók egyikéből? A lemez borítója? Hamarosan úgyis kiderül.



malcolm.jpg

A múltkor egy ausztrál napilapra hivatkozva mi is közöltük, hogy egy, a Young családhoz közeli forrás azt mondta a lapnak, hogy az AC/DC gitárosa Malcolm Young aggkori szenilitásban (demencia) szenved és egy Sydney külvárosában található idősotthon lakója. Családja, igaz, hogy csak egyetlen mondatban, de a neves People magazinnak megerősítette a feltételezéseket: „Malcolm demenciában szenved, a család pedig köszöni, hogy tiszteletben tartjátok a magánéletét”. Malcolm betegsége az aggkori szenilitás egy visszafordíthatatlan betegség és az idő előrehaladtával a beteg állapota sajnos fokozatosan romlik.



malcolm.jpg

A napokban közöltük a hírt, hogy november végén új AC/DC-album lát napvilágot Rock Or Bust címmel, sőt már dalrészletet is mutattunk. A jó hír mellé azonban egy rossz is társult, miszerint Malcom Young betegsége miatt már nem tér vissza a bandába, helyét unokaöccse Stevie veszi át. A Sydney Morning Herald ausztrál napilap a Young családhoz közel álló forrásból úgy értesült, hogy Malcolm Young gitáros egy Sydney keleti külvárosában található, kifejezetten aggkori szenilitásban (demencia) szenvedő idősek kezelésére specializálódott idősek otthonába került. Állítólag a 61 éves Malcolm olyan súlyos rövidtávú memóriazavarban szenved, hogy felesége a bentlakásos ellátás mellett döntött. A zenekar egyelőre nem kommentálta a napilap állításait.



ACDC-2014.jpg

Kicsit mi is beszívtuk, hogy szombaton Play Ball címmel egy új AC/DC-dalt lehet majd hallani, az igazság egy 60 másodperces részlet lesz a Rock Or Bust című új lemez első kislemezdalából, de egy reklámban már ennek a fele, azaz 30 másodperc hallható is alább. Mint tegnap írtuk: az AC/DC november 28-án jelentkezik új lemezzel, immáron Malcolm Young gitáros nélkül, akinek egészségi állapota nem teszi lehetővé az aktív zenélést. Helyét unokaöccse Stevie Young vette át.

tovább »



ACDC1.jpg

Rock Or Bust címmel november 28-án érkezik az AC/DC 17. stúdióalbuma. A Columbia Records gondozásában érkező korong producere Brendan O’Brien volt, míg a keverést Mike Fraser végezte. 41 év után ez lesz az első album Malcolm Young gitáros nélkül, akit unokaöccse Stevie Young helyettesített, sőt a turnén is ő játszik majd, de még az is meglehet, hogy Malcolm állapota soha nem teszi már lehetővé az aktív zenélést, tehát végleg marad  a bandában. Az album első új dala Play Ball címmel szeptember 27-én debütál majd.



Brian Johnson.jpg

Brian Johnsont az AC/DC énekesét ma avatják doktorrá a Northumbria Egyetemen, előtte még azonban a Metal Hammernek adott egy interjút, amiben elárulta, hogy a csapat befejezte 15. stúdióalbumának munkálatait. Hozzátette, hogy lehetséges, hogy Malcolm Young betegsége miatt a lemez a Man Down címet kapja. Mint ismert a gitáros betegsége miatt nem vett részt a stúdiózáskor, a lemezfelvételkor unokaöccse Stevie pótolta őt.  



22
2014. jún
09:00

Még idén turnéra indul az AC/DC?

Szerző: sunthatneversets Címkék: acdc

Brian Johnson.jpg

Azt már korábban megírtuk, hogy Malcom Young betegsége ellenére májustól új dalokon dolgozik az AC/DC. Brian Johnson énekes mostanában Cars That Rock címmel egy tévésorozatot vezetett, melynek végén az autóversenyzős oldalán egy üzenetet osztott meg a rajongókkal egyfajta köszönetképpen: 

tovább »