RockStation


Fel kell állni! – Itt az Action új klipje!

PREMIER

2022. július 21. - sunthatneversets

action_2022.jpgMájus elején lemezelőzetes EP-vel jelentkezett az Action. Az akkor kiadott három dal előfutára a későbbiekben megjelenő új albumnak, most pedig klip is készült a címadó dalhoz.

Tovább

Üsd ki! - Itt egy K.O. az Actiontől!

DALPREMIER!

action_ebredo_ero_01.jpg

A tavaly év végén doboscserén átesett Action zenekar új dallal jelentkezett, egyúttal egy kicsit más arcát is felvillantja, mint eddig. Felesleges lenne tagadni, hogy Sümeghi Tamás érkezésével friss lendület is érkezett a csapatba, akik már elkezdtek dolgozni a legutóbbi, Ébredő Erő címmel megjelent lemez folyatásán. Ennek első szelete és egyben az új felállás első közös dala, az Üsd ki!

Tovább

Jubilál az Auróra egyik klasszikusa, időutazás a Barba Negra Track-ben!

25 éves az Előre kurvák, gengszterek

 

aurora.jpgSzerencsére idehaza is egyre több zenekar kanyarodik vissza a régi albumaikhoz, egy-egy koncert erejéig. Az Auróra gondolt egy nagyot, és jól meg is turnéztatja a 25 évvel ezelőtti Előre kurvák, gengszterek című klasszikusát.  A turnényitó a budapesti Barba Negra Trackben lesz, ahol visszarepülünk a '90-es évekbe, hiszen Vigiék mellett az Action is tol egy old school szettet.

Tovább

A rákenroll és a tehén határmezsgyéjén 2. rész, avagy támadnak a nagyok: Megyer Camp, 2015. június 21-27.

49892131201112358_megyer_camp_2013.jpgAz idei Megyer Camp méretei miatt lehetetlen lett volna egy cikkben összefoglalni a történteket, így az utolsó három nap eseményeit, fellépőit ebben a cikkben részletezem.

Tovább

15 nap múlva Suicidal Tendencies-koncert a Parkban

suicidal_tendencies_1.jpg

A nyár egyik leginkább várt koncertjét rendezik június 24-én a Budapest Parkban, ugyanis a Mike Muir vezette Suicidal Tedencies itt tér vissza Budapestre. A csapat még 2013-ban jelentkezett új lemezzel, mely stílszerűen a 13 címet kapta. A Suicidal Tendencies vendégei ezen az estén az Action és a Bandanas lesznek. További infók ITT. Addig meg melegítsünk ezzel.

Tovább

Hannibal, de nem a Lecter: Action - Hannibal (2015)

action_hannibal_cover.jpg

Egészen biztos, hogy Szaszáék az új lemezük címadásánál Anthony Hopkins által megformált Hannibal Lecter, a pszichopata gyilkos járt a fejükben. De azért tekintsünk egy kicsit visszább a történelem folyamába, egy kétezer-kétszáz év ezelőtti Hannibalhoz, aki ugye Karthato kiváló és tehetséges hadvezére volt a római-pun háborúk idején. Hogy miért is jutott eszembe ez a vonal? Az Action két évvel ezelőtti visszatérése a Pokolból című lemezzel (mármint Szasza által újra életre hívta) nagyon is jóra sikerült, nagy volt a kihívás, de sikerült meglepő dolgokat húzni és ezek jobbára mind ültek is. Ahogy anno a jó Hannibal manőverei is sikerültek az Alpokon át egészen majdnem Rómáig menetelt és párszor tönkreverte a római hadakat. Aztán történt néhány nem várt, kedvezőtlen fordulat és a történelem tanulsága szerint megtört a lendület és sztori vége az, hogy Hannibal hazamenekült egy borítékolhatóan vesztes csata elől, ami később Karthago elestét is okozta. Hogy hol tartunk most az Action sztoriban? Nagyjából a furcsa fordulatok környékén.

Tovább

Popkultúra-történelmet ír a Ganxsta Zolee és a Kartel, a Sex Action és az Action

kartel.jpg

Különleges koncertnek lehet tanúja a közönség március 1-jén a fővárosi Dürer Kertben, ahol egy este, egy színpadon, egymást követve lép fel az Action, a Sex Action és a Ganxsta Zolee és a Kartel formáció. A három csapat több évtizedes pályafutása során ez az első ilyen alkalom.

Tovább

Pro-Pain, Action: Hardcore metal legendák a Dürer Kertben

Pro-Pain-2012.jpg

Keménykötésű hardcore és metal zenekarok ütköznek december 1-jén a Dürer Kert színpadán: a műfaján belül legendának számító amerikai csapat, a Pro-Pain új albumával téri vissza, akárcsak a hazai Action, mely 11 év hallgatás után adta ki Pokolból című új nagylemezét. Az este folyamán a svájci Soulline, a francia Zuul FX és a szekszárdi Don Gatto is játszik.

Tovább

A nem könnyű feladat: Action – Pokolból (2013)

ACTION_POKOLBOL_FRONT_01.jpgAhogy annak idején a Sex Action is valami vadiújat (dirty rock) hozott a hazai zenei világba, úgy ’94-ben az groove-os HC hangzás meghonosításában az Action sokat tett le az asztalra az Összeomlás, és az azt követő Terror című lemezekkel. Azóta még három nagylemez látott napvilágot 2002-ig, aztán lekapcsolták a villanyt. Azt hihettük – talán joggal is – hogy végleg, hiszen kifulladni látszott a lendület. Azóta eltelt tíz év újra leporolták a régen nagyon is jól menő „Action” márkát, hogy újra megdörrenjen a rock. Állandó pontként már csak Szasza van a zenekarban, mindenki más körülötte lecserélődött, és ha már idén visszatért a Sex Action is, akkor legyen comeback az Action-től is, bár az ilyen felmelegített dolgoktól fázom előre.

Tovább

FEZEN 2013 1. nap - A beindulás

FEZEN2013_RS.jpgA tegnapi nap után ma végre elstartolt a FEZEN mezőnye. Kialudtak a piros fények és minden színpadon teljes hangerővel és teljes erővel megindult a szombatig tartó rock és metal őrület. A mai beszámoló gerincét a nagyszínpados fellépők adják természetesen, de ezen kívül még történt pár dolog...

Tovább

Rocklegendák a Zöld Pardon színpadán

nagy_fero_.jpgHárom napon át igazi zúzás várja a keményebb műfaj híveit a ZP-ben, hiszen augusztus 6-án, 7-én és 8-án három élő legenda mér csapást a fiatalok kedvenc szórakozóhelyének színpadára. Kedden az Action, szerdán a Kalapács, csütörtökön pedig Nagy Feró és a Beatrice hozzák el örökérvényű rockhimnuszaikat a szabad ég alá.

Ha rock, akkor Zöld Pardon! Ez is lehetne a jelmondata annak a három napig tartó őrületnek, ami augusztus 6-a és 8-a között várja a fémesebb zenék kedvelőit a Rákóczi híd budai lábánál.

Tovább

Action - Újratöltve

Action2012.jpgAz Action 1994-ben alakult a zenei világ bekeményedése miatt, gettó - rock műfajban (ilyen nem volt addig még). Az Összeomlás lemez nagy siker, bár a közönség átalakult. Mégis iszonyú sokakba mélyen beleég az Action formációja. 1995-ben a Terror követi a sorban az első sikerét, ez érdekesség az akkoriban réteg zenének számító műfajban, 15.000 példányban kelt el mindkét lemez. Mátyás Attila összeegyeztethetetlennek vallja életét az Action világával, ezért kilép a ’95-ös lemezbemutató után. Helyére érkezik Budavári Vili, a Snake gitárosa, akinek nincs egyszerű dolga, mert a feladat adott, írnia kell egy Hip Hop Hardcore lemezt (ilyen sem volt még ekkoriban Magyarországon).A ’96-os Sex Act!on lemez egy kitörés, mert a szöveg világa a gettó utcáinak nyelvezetén történik. Az Átverés című szám sláger, ugyanúgy, mint a Doom-Doom, V.P.P. is vagy a P.vadász, de átütő a sikere a III. kerületnek is.’97-ben Ganxsta már a saját rap útját járja, mivel a Kartell mellett az Actionre nem sok ideje maradt. A hetedik lemez már egy kicsit elszáll, de az Önpusztítók klip ismét mérföldkő, az Ákos klipek rendezője, Rohonyi Gábor alkotása, csakúgy, mint az Összeomláson a Mindenki megdől klip, mely valósághűen bemutatja a budapesti gettókban lévő állapotokat. Ezen a lemezen közreműködik a Sutterek egykori dobosa, Gábor Béci, illetve a Sex-e-pil-es László Viktor készíti a lemez sampleres részét. 2000-ben jelenik meg "a Fehér és a Zöld" című lemez, stílusában meghatározó H. Keresztes Viktor dobjátéka, és Tátrai Tibusz jellegzetes gitárjátéka egészíti ki a csapatot. Ismét feltűnik a lemezen Tissy, ainek hangja újra az oly jellegzetes Action ízben szólal meg. 2002-ben a csapat feloszlik.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum