Keep it punk?! And...

The Offspring és Anti Flag koncerten jártunk

2018. június 14. - KoaX

0theoffspring2018_06_eredmeny.jpg

Pontosan négy évvel ezelőtt volt, hogy az utoljára megrendezett Pannónia Fesztivál egyik headlinere az amerika The Offspring volt. Az utolsó Dunántúli fesztiválon nem igazán éreztem jól magam, habár a zenekar akkor turnéztatta a teljes Smash albumot. Azóta eltelt négy év csak megszépíti az akkori rossz emlékeket, így ismét Offspring koncertre adtam a fejem, habár akkor sem a zenekar hibája volt a hangulatom.

Tovább

Holnap érkezik a The Offspring!

the_offspring.jpgJúnius 12-én, azaz holnap este beveszi a punk-rock a Tüskecsarnokot, hiszen közel 10 évvel az előző budapesti koncertjük után végre ismét a fővárosban zenél a The Offspring! A koncerten ráadásul nem is egyedül tartják majd a frontot, ugyanis a szintén amerikai Anti-Flag és a hazai Run Over Dogs melegíti majd be a közönséget a fellépésük előtt.

Tovább

Jobbnál-jobb zenekarok adják egymásnak a kilincset Budapesten ezen a nyáron

offspring2018.jpg

Nem panaszkodhatunk a budapesti koncertkínálatra 2018 nyarán. Többek közt olyan világsztárok lépnek fel ezen a nyáron a fővárosban, mint a Nick Cave and The Bad Seeds, a Massive Attack, az Arcade Fire, az Offspring és az Anti-Flag.

Tovább

Budapestre jön az Offspring!

TheOffspring_0211.jpgAz újvonalas punk rock egyik legmasszívabb bástyája, a The Offspring 2018-ban, közel 10 évvel az előző budapesti koncertjük után ismét elhozza a fővárosba a stílus elvitathatatlan lendületét, ráadásul a koncertre nem egyedül érkeznek, ugyanis az Anti-Flag és a hazai Run Over Dogs már biztosan a társuk lesz június 12-én a Tüskecsarnokban!

Tovább

Hopp-hopp! Hulljanak a falak! - Új dal az Anti-Flagtől

antiflag2.jpgAhogy közeledik az új Anti-Flag album, az American Fall megjelenése (november 3.), úgy pakolják ki arról a dalokat a punkok. Az augusztusban a Dürerben is veretes koncertet adó amcsik most egy igen ska-ízű, billentyűvel is megtámogatott dallal, a When The Wall Fallszal támadnak, melynek bevágásaiban most is megy a politikai info.

Tovább

Bűnösök vagytok mind - Újabb dal az Anti-Flagtől

antiflag3.jpgAhogy közeledik az új nagylemezük, az American Fall október 27-i megjelenési ideje, úgy osztogatja ki a nagyközönség részére az azon szereplő friss tételeket az Anti-Flag. Az amcsi punkok, akik nyáron a Dürer Kertet is megjárták, a The Criminals című dalt pattintották ki a nyilvánosságnak, melyhez egy dalszöveges, koncertfelvételes videót is mellékeltek.

Tovább

Anti-Flag, Astpai, Warren @ Dürer Kert, 2017. augusztus 22.

Trumpok helyett punkok

antiflag1.jpgKedd estére a Dürer Kert egy igazi punk szentéllyé változott. Három olyan zenekar csapott a húrok közé, amely másféle megközelítésben, de azért csak a "tarajos" irányzatban alkot... De álljunk meg egy szóra! Punk koncert tarajok nélkül? Igen, ez egy ilyen este volt, lehet, hogy éppen azért nem látogattak el a hagyományosnak tekinthető elemek a bálra, mert hogy nem abból az irányból fújt az a bizonyos szél a mondanivalóban?

Tovább

Melegíts a holnapi Anti-Flag koncertre! - Itt egy újabb friss tétel

anti_flag_2017.jpgNovember 3-án kerül majd a boltokba az amcsi punk-rock csapat, az Anti-Flag legújabb nagylemeze. Az American Fall a tavalyelőtti American Spring utódja lesz, melyről a lent látható, hallható American Attraction már a második nyilvánosságra került tétel a Racist után. A csapat holnap este az Astpai és a Warren társaságában a Dürer Kertben is megfordul, érdemes lesz elcsípni őket.

Tovább

Racists - Új dal az Anti-Flagtől!

anti_flag_2017.jpgÚj nótával jelentkezett a jövő kedd Magyarországra, azon belül is a Dürer Kertbe látogató amerikai Anti-Flag. A Racists című tételt, melyet az ősszel megjelenő nagylemezre szánnak az urak, a napokban elkövetett charlottevillei mészárlás emlékére adták ki és jó eséllyel pár nap múlva idehaza is fel fog csendülni.

Tovább

"Nem vagyunk egyedül a faji, szociális és környezeti igazságosságért vívott harcban"

Interjú Chris #2-val, az Anti-Flag basszusgitárosával

anti_flag_1.jpgAugusztus 22-én Budapestre, azon belül is a Dürer Kertbe látogat a hazánkba szinte már hazajáró Anti-Flag. Ez a koncert adott apropót a lent olvasható e-mailes interjúra, melyet a csapat basszusgitárosa, Chris Barker, azaz Chris #2 válaszolt meg. Mivel hogy már lassan két éves a legutóbbi korong, az American Spring, az utódjáról is esett pár szó, de egy pár aktuálpolitikai kérdés is előkerül az alábbiakban.

Tovább

Punk-rock maraton és Metalcore örömünnep a Budapest Parkban

killswitch_engage_2016.jpg

Mindent elsöprő punk-rock est lesz Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén június 7-én, ahol a már bejelentett Billy Talent, Zebrahead és Counterfeit mellé immáron az Anti-Flag neve is felkerült a plakátokra, így most már minden összeállt egy igazi punk bulihoz a Budapest Parkban. Örömhír a metalcore rajongóknak is, hogy a stílus egyik megteremtőjeként számon tartott Killswitch Engage a metalcore négy másik nagyágyújával érkezik június 14-én, hogy kőkemény koncertekkel örvendeztessék meg a hazai közönséget.

Tovább

Hőség, ska, ragga, punk: Anti-Flag (US), Skindred (UK), Less Than Jake (US), Chunk! No, Captain Chunk! (FR) @ Budapest Park, 2015.07.19.

0antiflag2015_01.jpg

Szerencsére még ebben a gatyarohasztó melegben is van igény a jó zenére. Na, persze, ha ilyen a felhozatal, a tarajos népségnek akár orkán is lehetett volna, valószínűleg akkor is ellátogatott volna a Parkba. És bizony nem bánhatta meg, aki ott volt. Aki meg nem… az már más tészta.

Tovább

Vasárnap Anti Flag, Skindred és Less Than Jake koncertek a Parkban

anti_flag_promo.jpg

Nehezen lehet más zenekarokhoz hasonlítani az ultra provokatív megnyilvánulásaikról híres Anti-Flaget. Az amerikai punk rock banda a tavalyi Sziget Fesztiválon adott koncertjük után ismét Magyarországra látogat, hogy a Parkban szabadítson fel minket a létező és nem létező elnyomás alól.

Tovább

Piromán germánok és thrash a köbön: Novarock Fesztivál 2013, 1. nap

RammsteinNova.jpg

A 2005 óta Nickelsdorfban megrendezett Novarock Fesztivál szép lassan Európa egyik legnagyobb rockzenei heppeningjévé nőtte ki magát. Idén is erős a felhozatal - bár hangyányival gyengébb az elmúlt éveknél - viszont így is fesztiválozók tízezreit vonzza, és egy Rammstein vagy Kiss koncert azért így is az elitligába tartozik.

Idén erősen úgy néz ki, hogy végig frankó idő lesz, eső nélkül, ami ugye - aki volt már itt tudja miről beszélek - itt nem hátrány. Az előzetes program alapján a péntek tűnt a legerősebbnek és az erős szélben egy órát tartó sátorfelállítás után bele is vetettem magam a sűrűjébe. (Fotó: Réti Zsolt, a fotó nem a helyszínen készült)

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum