RockStation


Elhunyt Sebastian Marino, az Overkill és az Anvil volt gitárosa

2023. január 02. - theshattered

sebastianmarino.pngÖtvenhét éves korában elhunyt Sebastian Marino. Az Anvillal egy, az Overkillel három negylemezt rögzítő gitárost január elsején szállította be a mentő a kórházba, ahol már nem tudtak segíteni rajta. Nyugodjon békében

Tovább

Dirkschneider, Anvil @ Budapest, Barba Negra, 2016. 03. 29.

Előre a múltba

0dirkshneider2016_10.jpg

Nem az első szakításon esett át Udo Dirkschneider és eredeti bandája, az Accept. Az utóbbi évek történései nyilván mindkét felet különösen érzékenyen érintették, de láthatóan az anyazenekar tette túl magát mindezen hamarabb. Az énekes viszont arra a következtetésre jutott, hogy ideje végre lezárnia életének ezt a fejezetét, és a jövőben csakis a szólópályáját fogja egyengetni. Mivel pedig bőven túl van már a hatodik X-en, és az U.D.O. katalógussal régóta képes tartalmas önálló műsort összerakni, valóban hihetőnek tűnik, hogy ezen a mostani turnéján játszik utoljára Accept számokat, mégpedig a speciális alkalomra való tekintettel U.D.O. helyett „egyszerűen” Dirkschneider néven.

Tovább

Kizárólag Accept dalokkal tér vissza Udo Dirkschneider – most utoljára!

udo02.jpg

Különleges, kizárólag Accept dalokra épülő, 2 órás koncertet ad Udo Dirkschneider március 29-én a Barba Negra Music Clubban. Vissza nem térő alkalom lesz ez a banda rajongóinak, hogy még egyszer utoljára hallják ezeket a nótákat az egykori énekes előadásában, mivel Udo saját csapatával, az U.D.O.-val a későbbiekben már csak saját dalait adja majd elő. A turné vendégcsapata a szintén veteránnak számító kanadai Anvil.

Tovább

Egy alapbanda nem alap lemeze: Anvil – Juggernaut Of Justice

Vannak a metál zenének mérföldkövei és olyan biztos alapot szolgáltató bandái, akik nélkül ez a stílus ma közel sem létezne, akiknek sokan, nagyon sokat köszönhetnek. Vannak akik ma is jól élnek ebből, nevüket sokan emlegetik és vannak olyanok akik – ahogy szokás mondani – méltatlanul alulértékeltek, még akkor is, ha olyan zenekarokra gyakoroltak hatást, mint a Metallica, a Slayer és a Megadeth. A kanadai Anvil pont ez a zenekar.

Tovább

Anvil - Új lemez és antológia

A kanadai heavy metal legenda, az Anvil aláírta új lemezszerződését a The End Recordsnál. Mindez azt is jelenti, hogy rövidesen lesz új lemez is, hiszen a zenekar jelenlegi dolgozik Juggernaut Of Justice című új lemezén Dave Grohl Studio 606 elnevezésű stúdiójában. A lemez  producere a szintén legendás Bob Marlette lesz, a megjelenés pedig 2011 tavaszán várható. A lemez érkezése előtt lát napvilágot a banda antológiája is. A gyűjtemény a zenekar teljes karrierjét felöleli a kezdetektől (1978) napjainkig.

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum