Tovább duzzad a Barba Negra őszi metáláradata

2015. július 22. - rockstation

cof-band.jpg

Angliából, a finnektől és Németországból is érkezik egy-egy nagy kedvenc, név szerint a Cradle of Filth, a Korpliklaani, valamint a Powerwolf a Barba Negra Music Clubba az ősz folyamán.

Tovább

Mesés Metál, Proli Punk és Tánc: Rockmaraton @ Dunaújváros, Szalki sziget 2015. 07. 15.

l1070568_1024x768.jpg

Az egyre inkább combosodó kánikulában, így a harmadik napon, az este hatos koncertkezdések már kicsit korainak tűntek, de nem volt mit tenni, hiszen a maraton olyan dolog amit végig kell csinálni, mert ahogy Forrest Gump mondaná, ha már idáig elfutottam, hát akkor futok még tovább. A bőség zavarában pedig egy ilyen fesztivál tényleg egyfajta futás a program füzettel a kézben, hogy a sorban állás is meglegyen két koncert között, és kicsit mindenhova sikerüljön is odaérni.

Tovább

Amon Amarth, Jeff Scott Soto és Metal Lady-k a Hammer Concerts tavaszi kínálatában

AmonAmarth.jpg

Metalos énekesnők, svéd viking metal és a hard rock egyik legtehetségesebb énekese: ezt kínálja az elkövetkezendő bő egy hónapban a Hammer Concerts, mely április 21-én a Metal Ladies Night Fesztiválra, május 2-án az Amon Amarth koncertjére, május 7-én pedig Jeff Scott Soto fellépésére várja a koncertlátogatókat.

Tovább

Az év meglepetés-bulija - Therion, Arkona @ 2013. december 10. Club 202

Therion3.JPG

A Therion nem egyszerűen egy szimfonikus metal zenekar. Theriont hallani, hallgatni: utazás! A svéd társulatot (igen, talán ez lehet a legjellemzőbb szó rájuk) jómagam a „tragikus sorsú zenekarok” közé sorolom. Legelhíresültebb epigonjuknak, a Nightwishnek már egy tegnap előtt született csecsemő is fel tudná sorolni tíz-tizenöt dalát, még a metal operának hívott műfaj világra hívóinak neve – ez a Therion – csupán a mélyebbre ásató rock-történészeknek súg valamit. Viszont ők ezen a decemberi kedd estén egy egészen különleges előadásra készülhettek – alább kiderül, miért is. (fotó: Török Tamás)

Tovább

Therion: Koncerten hallgathatunk bele a készülő rockoperába

0therion2012_4.jpg

A készülő rockopera egyes részeit, valamint a legnagyobb klasszikusokat, így a teljes Vovin albumot is eljátssza december 10-én a Therion a Club 202-be meghirdetett koncertjén. A szimfonikus metal műfajteremtő svéd zenekara mellett ezen az estén egy olasz szimfonikus power metal csapat, a Sound Storm, és a folk metalt játszó orosz Arkona is fellép. (Fotó: Réti Zsolt)

Tovább

Decemberben Therion és Arkona koncert Budapesten

0therion2012_4.jpg

2013 évégén Rock Opera Unveiled elnevezésű turnéja keretében ismét Budapestre látogat a svéd Therion, akiknek vendége az orosz folk/pagan metalos Arkona lesz. A Club 202-ben december 10-én megrendezésre kerülő koncerten két további banda is fellép, az olasz Sound Storm és atmoszférikus, gótikus metalt játszó The Devil. További információk ITT. (Fotó: Réti Zsolt)

Dalriada lemezbemutató koncert külföldi vendégekkel

dalriada02.jpg

Mindösszesen kilenc együttes szerepel majd a legismertebb hazai folk metal csapat, a Dalriada szeptember 29-ei lemezbemutató koncertje alkalmából a budapesti Club 202-ben. A hazai fellépők - vagyis a Dalriada, a Virrasztók, a Kerecsensólyom, a Niburta, a Tales Of Evening és az Ankh - mellett az orosz Arkona, az észak-ír Darkest Era és a cseh Silent Stream Of Godless Elegy fellépését tekinthetjük meg az egész napos szombati folk metal bulin, mely a Samhain Fest nevet fantázianevet kapta.

Tovább

Hamarosan Magyarországon a Heidenfest

Bikicsunáj akcióval várják a magyar rajongókat a szervezők. Már csak néhány nap, és október 20-án Budapestre érkezik a népies metalzenék legnagyobb utazó fesztiválja, a Heidenfest. A Club 202-ben fellépő csapatok – név szerint a finn Finntroll és a Turisas, a skót Alestorm, az orosz Arkona, a norvég Trollfest és az izlandi Skalmöld – a minap anyanyelvükön rögzítettek néhány kedves szót, kifejezetten a magyar rajongóknak szánva. Az üdvözleteket legjobban értő magyar rajongó pedig akár személyesen is találkozhat kedvenc bandájával.

Tovább

Heidenfest: visszatér Budapestre népies metalzenék fesztiválja

Trollok, kalózok, valamint finn, norvég, izlandi és szláv harcosok zenélnek október 20-án. A 21. századi mitikus hősei több dologban is különböznek középkori őseiktől: egyrészt mostanság főleg hangszerekkel támadnak, másrészt ezt elég jól kiszámíthatóan teszik: minden évben egyszer, valamikor az ősz táján. 2011-ben például október 20-án érkeznek Magyarországra, hogy az elmúlt két alkalomhoz hasonlóan egy remek hangulatú estén mulassanak együtt a pagan és folk metal zenék kedvelőivel. Idén a Finntroll, a Turisas, az Alestorm, az Arkona, a Trollfest és a Skálmöld zenekarok állnak majd csatarendbe, méghozzá a budapesti Club 202-ben.

Tovább

Heidenfest 2011 Budapesten is

Szeptember 30. és október 23. között kerül lebonyolításra a már-már hagyományosnak mondható Heidenfest elnevezésű folk-metál miniturné, melyen idén olyan csapatok vesznek részt, mint a Finntroll, a Turisas, az Alestorm, az Arkona, a Trollfest és a Skálmöld. Az együttesek nagy része lassan hazajáró vendég lesz Magyarországon, mert hogy október 20-án a Club 202-be ér a turné.

ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum