Hirdetési felület

Wovenwar.jpg

A napokban hírt adtunk az As I Lay Dying háza tájáról (itt), ahol megemlítettük, hogy egy új projekten dolgoznak a zenekar tagjai. Ez a projekt hivatalos lett, melynek neve: Wovenwar.

tovább »



as_i_lay_dying_questionmark.jpg

A korábbi napokban szó volt arról, hogy az As I Lay Dying tagok Tim Lambesis nélkül is folytatják, sőt már új lemezen is dolgoznak. Aztán egészen új logót is találtunk a neten, amivel nem tudtunk mit kezdeni. Szerencsére mára a zenekar tisztázta a dolgot. Mivel a AILD Tim Lambesis által alapított zenekar volt és ő is volt tulajdonos, ezért bajos lenne nélküle tovább haladni. Ezért inkább új projektben gondolkodtak, de mindenképpen úgy, hogy a Lambesis letartóztatása előtti formációt megtartják. Igazából már kész is az új lemez, amit a Metal Blade gondoz és a nyilatkozatok szerint egy sokkal rádióbarátabb muzsikával jönnek. Az énekes pedig, akit a korábbi részletekben hallani lehet, nem más mint Shane Blay, a Oh Sleeper gitáros-énekese.



 as-I-lay-dying-new-band-logo.jpg

Tegnap hírt adtunk arról, hogy ugyan Tim Lambesis valószínűleg sitten ül majd pár évet, a zenekar folytatja, sőt már van úgy sample is az új lemezrő, ami épp készülőben van. Viszont ma meg egy másik részletet segített minket jól összezavarni, ugyanis a fenti logóval ellátott kis zenei részlet került napvilágra. Hát ez rohadtul nem az As I Lay Dying logója. Most akkor mi van? Folytatják, de új néven? A következő napok reméljük, hogy választ adnak kérdéseinkre.



as_i_lay_dying_questionmark.jpg

Illetve a cím úgy volna helyes, hogy az As I Lay Dying maradék tagsága. Mint ismert a csapat énekese Tim Lambesis még várhatóan úgyis éveket tölt rács mögött felesége meggyilkolásának kísérlete miatt, hogy vádalkut kötött az ügyészséggel. A csapat vélhetően nélküle is folytatja, sőt várhatóan nevet sem váltanak és a folytatást olyannyira komolyan veszik, hogy már most új dalokon dolgoznak, ahogy az a hajtás után a tagok Insatgram oldalaira felöltött részletek alapján kiderül. A vájt fülű As I Lay Dying rajongók szerint a csapat basszusgitárosa Josh Gilbert énekel egyébként.

tovább »



Lambesis2.jpg

Ma volt az As I Lay Dying énekesének, Tim Lambesisnek perének következő tárgyalási napja. A bíróság előtt az előzetes híreknek megfeklelően az énekes bűnösnek vallotta magát (az enyhébb ítélet reményében), ami azt jelenti, hogy akár, kilenc évet is le kell húznia a börtönben, további négy évet pedig csak feltételesen, pártfogó felügyelet alatt tölthet szabadon. Az ügyben május 2-án hoznak ítéletet. 

Mint ahogyan korábban írtunk róla többször is, Tim Lambesis meg akarta gyilkoltatni feleségét egy bérgyilkossal, ám pechjére (illetve a hülyéje) akit fel akart bérelni a munka elvégzésére, az egy beépített rendőr volt. Az énekes állítólag azért jutott erre az elhatározásra, mert felesége a válási egyezség alapján akár a jövedelme 60 %-ra is igényt tarthatott volna.



As-I-Lay-Dying.jpg

Bár a rossznyelvek eddig is azt pletykálták, hogy az As I Lay Dying énekese Tim Lambesis, nem biztos, hogy az a csóró gyerek, aki ne tudna akár 2 millió dollár óvadékot letenni szabadulása érdekében, most tényleg kiderült, hogy azért megy ez neki. Május 30-án délután ugyanis a május 7-e óta a vista-i börtönben gyilkosságra való felbujtásért csücsülő Lambesis-ért letették a 2 millió dollár (450 millió forint!) óvadékot. Mint az várható volt, GPS nyomkövetőt szereltek a testére, és nem létesíthet kapcsolatot a megöletni kívánt feleséggel és három adoptált gyermekével.

Csak emlékeztetőül: Tim Lambesist május 7-én tartoztatták le, ugyanis egy általa bérgyilkosnak hitt, beépített rendőrt akart megbízni felesége megölésével. Ő maga és ügyvédei először kategórikusan tagadták a vádakat, később azonban már a túlzott mértékű testépítést, és a túlzásba vitt szteroidhasználatot tették felelőssé a történtekért. Hogy Lambesis tárgyalására mikor kerül sor még nem tudjuk, de akár 9 évet is kaphat tettéért.



Lambesis2.jpg

Május 2-a óta ül rács mögött Tim Lambesis az As I Lay Dying énekese, akit gyilkosságra való felbujtás vádjával tartóztattak le, miután meg akarta öletni feleségét. Tegnap az ügyében újabb tárgyalást tartottak, melynek során a 3 millió dolláros óvadékot 2 millió dollárra mérsékelte a bíróság, de Lambesis családja maximum 250 ezer dolláros óvadékot tudna kifizetni, így az énekes továbbra is rács mögött marad. Ha beigazolódik, hogy bűnös, akár 9 évet is kaphat. 

tovább »



lambesis1.png

Csütörtökön adtunk hírt arról, hogy az As I Lay Dying énekesét őrizetbe vették, mert meg akarta öletni a feleségét. Azóta nyilatkozott a banda és nyilatkozott a feleség is. Lambesisné  elmondta, hogy férjének magatartása igencsak rossz irányt vett mostanában, aminek három fogadott gyermekük látta kárát. Az amúgy is kigyúrt énekes megszállottja lett a testépítésnek, egyre több pénzt költött tetoválásokra és luxusautókra és egyre kevesebb időt töltött a családjával, ha pedig velük volt akkor egyáltalán nem vigyázott a gyerekekre. 

Állítólag a feleség már tavaly ősszel beadta a válókeresetet a gyilkosságra való felbujtással vádolt Lambesis ellen, aki a bíróságon csak annyit mondott, hogy nem bűnös, azonban ha a bíró nem így gondolja ahogy ő, akkor a hatályos törvények szerint háromtól kilenc évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik. A bíróság három millió dollárban állapította meg az óvadékot, de annak nem túl valószínű kifizetése esetén sem léphet kapcsolatba családjával. Hajtás után egy rövid videót tudunk mutatni a tárgyalásról. Hát nincs túl jó bőrben az énekes.

tovább »



As I Lay Dying band20121.jpg

Tim Lambesis május 7-i letartóztatása sokkalta a metálvilágot. Az As I Lay Dying tagok (Jordan Mancino, Nick Hipa, Phil Sgrosso és Josh Gilbert) tegnap egy rövid, tömör üzenetben tájékoztatták a zenekar rajongóit, amit az együttes hivatalos Facebook oldalára posztoltak: 

"Amikor ezt a nyilatkozatot tesszük, a jogi eljárás még zajlik, így nekünk sincs több információnk, mint nektek. Nagyon sok a megválaszolatlan kérdés, és a helyzet tisztázódni fog az elkövetkező napokban és hetekben. Tájékoztatni fogunk benneteket, ahogy tudunk.

A gondolataink most Timmel vannak, a családjával és mindenkivel, aki érintett ebben a szörnyű szituációban - és persze a rajongókkal, akiket szeretünk és akikből erőt tudunk meríteni.

Köszönjünk a megértéseteket és támogatásotokat, ahogy mindig is.

As I Lay Dying"



Tim Lambesis.jpg

Az utóbbi időben a szokásosnál is több rockzenész került összetűzésbe a törvénnyel, a most következő sztori azonban még így is kuriózum számba megy. Az As I Lay Dying énekesét Tim Lambesis-t ugyanis pár órája őrizetbe vették a kaliforniai Oceanside-ban, mert egy általa bérgyilkosnak hitt beépített rendőrt próbált megbízni saját felesége meggyilkolásával.

Az zenész állítólag régebb óta elhidegült házasságban él feleségével és azonnal őrizetbe vették amikor a magát bérgyilkosnak  kiadott, egyébként ügynökként működő rendőr elé állt a megbízásával – fogalmazott a San Diego-i rendőrkapitányság. Állítólag az énekesnek nem ez volt az első ilyen esete, ezért is került a rendőrség célkeresztjébe. Hogy valószínűleg nem csak kamuról van szó, azt jól jelzi, hogy még a Reuters oldalán is megjelent a hír. (Fotó: Réti Zsolt)



StoneSour2012.jpg

Idén már megnéztük, hogy a hazai koncertszervezők ősszel és decemberben kiket hoznak el nektek. Végigfutottunk a Phoenix Music, a Concerto Music, a Hammer Concerts és a Livesound teljes kínálatán, de mi a helyzet tőlünk nyugatra, Ausztriában.

A Skalar Music által szervezett ausztriai koncerteket most abból az aspektusból vesszük szemügyre, hogy kik azok az előadók, akik nem érnek el Budapestig. (A képen a Stone Sour)

tovább »



As I Lay Dying band20121.jpg

Szeptember 25-én a Metal Blade Records gondozásában jelenik meg a metalcore pionír As I Lay Dying új, szám szerint hatodik nagylemeze, amely az Awakened címet kapta. A lemezről az első kislemezdal az A Greater Foundation című nóta lett és természetesen videó is készült rá, amit most meg is nézhettek.



As I Lay Dying band2012.jpg

Szeptember 25-én a Metal Blade Records gondozásában jelenik meg az As I Lay Dying hatodik nagylemeze, amely az Awakened címet kapta. A felvételek producere Bill Stevenson volt, míg a keverésért a legendás Colin Richardson felelt. Hétfőn - azaz holnap -   pedig már egy új dal, a Cauterize is debütálni fog, amely a banda hivatalos weboldaláról lesz letölthető.



 

Novarock20128.jpg

Minden szervező álma lehet, hogy úgy építse fel egy Fesztivál programját, hogy zárónapra jusson a legerősebb felhozatal. Márpedig a 2012-es Novarockon ez szerencsére így volt. Metallica, Slayer, Mastodon, Corey Taylor, Trivium, As I Lay Dying, Gojira. Veretes névsor, ja és volt egy Nightwish koncert is.

tovább »



Decas címmel nemrégiben jelentkezett EP-vel a san diegoi As I Lay Dying. A korong megjelenése után az Államokban bonyolítottak turnét Decade Of Destruction Tour néven. Lényegében ennek esszenciája látható, az egyébként az EP-n helyet kapott Paralyzed című dalra forgatott koncertvideóban.



A san diegoi metálosok a napokban adták ki Decas címre keresztelt válogatás-feldolgozás-új dalok kombójú lemezüket, melyről az Electric Eye című dalra készült videó. A dal eredetileg a Judas Priest szerzeménye, mégis akkora animált skorpió (mondjuk ki: meglehetősen gagyi) futkározik a klipben, mintha Scorpions nóta volna.   

 



Valószínűleg az idei ősz egyik legerősebb turnéja ért tegnap este Budapestre, hiszen az északi zenék egyik zászlóshajója a viking metálos Amon Amarth és a 2008-ban Grammy jelölésig is jutó san diegoi As I Lay Dying közös túrája mindenképpen ebbe a kategóriába sorolandó. A görög Septicflesh meg valahogy hozzájuk keveredett.

tovább »



November végén nem mindennapi összeállítású turné éri el Magyarországot: az északi „viking metal” legnagyobb bandája, a svéd Amon Amarth és az amerikai metalcore hullám éllovasa, az As I Lay Dying fogott össze egy brutális koncertsorozat erejéig. A görög Septicflesh-sel kiegészülve november 21-én a budapesti Club 202-re mérnek kíméletlen csapást.

tovább »



07
2011. okt
14:12

As I Lay Dying: itt egy újabb!

Szerző: Benyo. Címkék: as i lay dying

 Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az As I Lay Dying legénysége tíz éves fennállásának apropójából, november 7-én fogja kiadni tizenkét számot tartozó, Decas című dalcsokrát, melyről a korábban már bemutatott Paralyzed című tétel után, most egy Judas Priest feldolgozást lepleztek le a metalcore keresztapái. Az Electric Eye egy like-ért cserébe tesztelhető a csapat Facebook csatornáján.



 November 7-én, a csapat tíz éves fennállásának apropójából lát majd napvilágot az As I Lay Dying legújabb dalcsokra, Decas címmel.

tovább »