Készülőben van az új Bad Brains album!

2018. február 13. - theshattered

bad-brains-2017.jpgMind Power címen fog megjelenni a Bad Brains új nagylemeze. A 2012-es Into The Future utódja hat év után kerül majd a boltokba, ami az újjáalakulás óta kb. rendszeresnek mondható a veteránoktól. A korongról egyelőre sokkal több infot nem tudunk elmondani, viszont ami fontos változás a csapat életében, hogy bevették Chogyi Lamat második gitárosnak, így a 1978 óta először ismét ötös felállásban nyomulnak majd a washingtoniak.

Tovább

Elképzelhető, hogy lesz új Bad Brains lemez az idén

bad-brains-to-work-on-a-new-album-this-year.jpgA minap könyvbemutatót tartottak New York-ban a Finding Joseph I: An Oral History Of H.R. from Bad Brains című dokumentumkötet megjelenése kapcsán, ami ahogy a cím is közli a legendás punkbanda énekesének sztoriját mondja el. Ott pedig elhangzott egy beszélgetés H.R. és a könyv társszerzője Howie Abrams között, ahol arról faggatták a frontembert, milyen párbeszéd zajlott mostanában közte és Dr. Know illetve Darryl között, akik szintén a Bad Brains alapítótagjai. Mire az öreg azt mondta, ha az mindenkinek rendben van, csinálhatnának egy új lemezt még az idén és lehetne pár koncert is. Ahogy szó szerint elhangzott:"Lehet, hogy nem tudtál róla és most hallod először, de még így is elég korán tudomást szereztél róla." Szóval 2012 után idén ismét jöhet egy új Bad Brains lemez. Az Into the Future lemezre egyébként emlékeztek? A megnyitás után frissíthettek ugyanis, ha nem...

Tovább

Itt az első Saudade dal - Jön Chino Moreno, Cro-Mags és Bad Brains tagokkal

8b024e5d.jpgAmióta a rockszíntér szinte szarja a supergroup titulussal ellátott új felállásokat, folyamatosan kopik ennek a kifejezésnek a varázsa, hiszen szinte naponta jelenthetünk be újabb bandákat. Azonban, ha ez az egész kezd is olyan lenni, mint a Barátok Közt, ahol már mindenki volt mindenkivel, hát tartsák meg a zenészek ezt az újraszerveződő jó szokásukat, ha még olyan felállásokat jelenthetünk be, mint a következő Saudade név alatt futó...

Tovább

Új kislemezt vesz fel pár héten belül a Bad Brains!

bad-brains-20131116105837.jpg

A jamaikai arcok alkotta egyik leglegendásabb hardcore / punk csapat a Bad Brains új kislemezzel készül. Ezt Dr. Know a zenekar egyik alapítótagja tette közé egy nemrég adott interjújában. Ő és a másik oszlopos Bad Brains tag Darryl Jenifer a szintén a műfajban alapcsapatnak számító Cro - Mags énekesével John Joseph - vel és a mindkét csapatot megjárt Mackie Jayson dobossal The Regulators néven közös formáció alkotva lépett fel Május 16. - án a minden évben megrendezett és talán az egyik legrangosabb hardcore eseménynek számító Black 'n' Blue Bowl New York városában lezajlott fesztiválján. Ezt követően beszélt aztán terveikről, amiben szerepel egy új Bad Brains kislemez felvétele valamikor ennek a hónapnak a végén. Amit egy új, fiatal jamaikai énekessel fognak megcsinálni Jesse Royal személyében. Illetve élőben szeretnék felvenni az anyagot 60 - 70 rajongó részvételével a new yorki Woodstock - ban úgy, hogy a számok megírására és a felvételre is mindössze egy napot szánnak. Szóval nagyjából a korai klasszikus albumaik receptje szerint. Ami épp elég volt ahhoz, hogy olyan koncerteket adjanak, mint az itt lejjebb látható egyik legnagyobbként számon tartott CBGB's buli.

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum