RockStation


Combos összeállítású koncerten tér vissza Budapestre a Bane és a Comeback Kid

2024. március 05. - theshattered

banecomebackkid.jpgKonkrét minifesztivál szerveződött a Bane és a Comeback Kid július 1-i budapesti jelenése köré. A két hardcore zenekar mellé felsorakozott még a Conservative Military Image, a Touch és a Gear is, csak hogy biztosan ne lehessen másnap lábra állni. A koncertről többet ITT tudtok meg, a jegyeket szerda 16:00-tól tudjátok ITT megvenni.

„Írtunk néhány dalt, amelyek segítettek a srácoknak újragondolni a döntéseiket”

Interjú Aaron Bedarddal, a Bane énekesével

0bane2015_68.jpg

Az elmúlás, a vég az élet rendjéhez tartozik. 2015 során is távoztak az élők sorából régi bálványaink, illetve oszlottak fel kedvenc zenekaraink. Szomorú, sőt tragikus hírekből még az óév végére is kijutott és ezt most aligha kell részleteznünk. Az USA Massachusetts államából származó, idehaza különösen szép emlékben élő Bane már korábban, a Don’t Wait Up album megjelenése idején a befejezés mellett döntött és igazán nemes gesztus volt tőlük, hogy utolsó EU-turnéjuk záróbuliját Magyarországon tartották. Mire ez az interjú megjelenik, a zenekar már túl van a huszadik évfordulós dupla koncertjén, amelynek helyszíne ugyanaz a worcesteri (a csapat szülővárosa) klub, ahol anno a legelső bulijukat is nyomták. 2016 júniusában, az utolsó amerikai turné lezárultával pedig végérvényesen pont kerül majd a történet végére. A felejthetetlen hangulatú budapesti koncert után beszélgettünk – egyebek mellett természetesen a feloszlás hátteréről és a jövőre vonatkozó elképzelésekről – a jelenkori hardcore mozgalom egyik meghatározó bandájának frontemberével, Aaron Bedarddal.

Tovább

Búcsúzni csak szépen ...

Így búcsúzott a Bane

Tegnap az Idioteq oldalán debütált Bane x Budapest - Holding This Moment címmel az a 35 perces dokumentumfilm, melyet Ofber Gergő készített és rendezett a Bane Budapesten befejeződött búcsúturnéjának alkalmából (nekünk külön öröm, hogy többek között Réti Zsolt kollégánk fotói is feltűnnek benne). A filmben megszólal Jakab Zoltán koncertszervező, a Reaction fanzine (amely Bane különkiadást készített a budapesti bulira), a NO REGRET Productions és még sokan mások, sőt a zenekar összes tagja is feltűnik benne egy interjú erejéig. Fentebb mindez meg is nézhető.

Az utolsó nagy dobás. Egy utolsó dobbanás...

Bane, Jail, Satelles, Tausend Löwen Unter Feinden, Ghostchant, Light Your Anchor, World Eater, Backtrack, Wolf Down 2015.12.13. Dürer Kert

0bane2015_68.jpg

Vitathatatlan megtiszteltetés érte Budapestet december 13-án a Dürer Kertben a bostoni Bane által. Hiszen az elvileg utolsó európai körét megtevő zenekar, a turné utolsó állomásául választotta Magyarországot. Amit aztán a koncerten el is mondtak, hogy teljesen tudatos döntés volt. Egyszerűen szeretnek itt játszani, jó emlékek kötik őket ide, így nem is volt kérdés, hogy itt állnak utoljára színpadra. Erre a búcsú alkalomra pedig egész estés program, mondhatni egy kis hardcore fesztivál épült, hiszen nyolc előzenekar sorakozott Bane neve alatt a program ajánlóban.

Tovább

Bárcsak minden búcsú ilyen lenne

BANE, Code Orange, Wolf Down @ Schlachthof, Wiesbaden, 2015.10. 29.

Bane2014 2.jpg

Az ember életében vannak olyan pillanatok, aminek a bekövetkezésével ugyan tisztában van, számít is rá, viszont amikor elérkezik, úgy érzi, felkészületlenül érte, és nem nagyon tud vele mit kezdeni. Arról, hogy a BANE 20 év után abbahagyja a muzsikálást, már egy éve tudott mindenki, és már az is ajándék volt, hogy nem a tavalyi album turnéjával zárták le a munkásságukat, hanem megörvendeztetnek minket egy (igazi) búcsúturnéval. És ennek jött el most az ideje.

Tovább

This is Hardcore Fest videócsokor...

tihc-636x395.jpg

Ezen a hétvégén pörgött ki a 2006 óta minden évben megrendezett philadelphiai This is Hardcore Fest. A négy naposra duzzadt igen rangos hardcore fesztivál színvonalát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy idén is olyan felhozatallal várták a rajongókat, amiben egyszerre szerepelt a Misfits, a Biohazard, a Bane, a Snapcase, a Negative Approach, a Cro-Mags és az Exploited neve még vagy két tucat hasonlóan húzós bandáé mellett. Akik közül a H2O a 20. születésnapját ünnepelte például itt. Szóval, hogy mi is történt ott az elmúlt hétvégén, abból álljon itt lejjebb egy videócsokor, reprezentálni, hogy hogyan is ment ez arrafelé.

Tovább

Boldog Szülinapot Drágám!: Comeback Kid, Bane, Polar @ Kvlt & Kék Lyuk

Bane2014 2.jpg

Vannak zenekarok, akik konzekvensen kerülik el hazánkat hosszú-hosszú ideyeah. Ha Mastodonra, Neurosisra, esetleg High On Fire-re vágysz, akkor bizony vagy utazol, vagy nem látod. Aztán vannak, akik lassan Tankcsapda mennyiségű bulival elégítik ki a rajongói igényeket: Parkway Drive, Madball, Suicidal Tendencies, vagy éppen a Bringin' It Back Fesztivál két húzóneve a Bane és a Comeback Kid. De játszhatnak ők itt akármennyit, mindkét bandának megvan a maga elkötelezett tábora, nem kis átfedéssel, ami azt eredményezte, hogy a buli napján kitehették a "megtelt" táblát.

Tovább

Stíluskavalkád 3 napban: Night Birds, Die Antwoord, 65daysofstatic és bane koncertbeszámoló

Die Antwoordkive1.jpg

Koncertekre járni egész évben nagyszerű időtöltés, de azért a nyári fílinget nehéz überelni! Amikor egy belvárosi klub előtt 5-6 órákat álldogál az ember itallal a kezében, és csak jönnek-jönnek az ismerős arcok, és egész este lehet beszélgetni, bandázni, akár háttérbe is szorulhatna maga a cél, de az elmúlt 3 alkalommal a Kontra Klubban tett látogatásom mindegyike parádésra sikerült falon kívül és belül is.

Tovább

Öt év után ismét megrendezésre kerül a Bringin’ It Back fesztivál!

0bane2013_19.jpg

Bringin’ It Back! Hat évvel ezelőtt a fővárosi hardcore rajongók egyként tehették össze a kezüket, amikor a Madball, a Comeback Kid, az H20 és a Shai Hulud vezetésével először került megrendezésre az a fesztivál, mely hidat jelenthet a múlt és a jelen értékei, illetve zenekarai között. Egy évvel később a második epizód hasonló jegyben – némileg a metal felé nyitva – a Comeback Kid atyáskodása mellett a Have Heart és a Walls Of Jericho társaságában tette le a voksát amellett, hogy van olyan, amit bizony megéri ’visszahozni’. A Phoenix Music Hungary pedig meg is tette ezt és egy fél évtizedes kihagyás után augusztus hatodikán az egybenyitott Dürer Kertben végre megrendezésre kerül a Bringin’ It Back fesztivál harmadik felvonása.

Tovább

Viszlát, és köszi a halakat!: Bane - Don't Wait Up (2014)

Bane Don't.jpg

1995 végére, Aaron Bedard énekes színre lépésével, mondhatni új és megkerülhetetlen tagja született a 90-es évek igen erős hardcore színterének. A Massachussets-i brigád kezdetben nagy segítséget kapott a Converge zenészei felől, de aztán szépen lassan minden a helyére került, és egy, már önállóan is működőképes zenekarrá avanzsált, és a Holding This Moment-tel egy borzasztóan erős albumot tettek a műfaj rajongói elé. Intenzív turnézásaiknak, és energikus fellépéseiknek köszönhetően hamar a színtér megkerülhetetlen bandájává váltak. Hazánknak is jutott a Bane mágiából, és mivel a hazai színtér egykor igen aktív volt, így sokszor csíptük el őket a környező országok klubjaiban, fesztiváljain. A Corvin tetős 2008-as koncert nekem abszolút a favoritom, ami azon estén történt, az maga a nagybetűs ŐRÜLET.

Tovább

Final Backword Glance - Új Bane-videó

0bane2013_19.jpg

Az új, és egyben utolsó, hamarosan megjelenő Bane albumról lett kiválasztva az alábbi nóta, aminek megtekintése erősen ajánlott. Mielőtt könnyes búcsút veszünk szeretett zenekarunktól, még egyszer, utoljára fussunk neki, és augusztus 6-án tegyük számukra, és számunkra is felejthetetlenné a befejezést! És ha túl leszünk a bulin, útjára lehet engedni az érzelmeket is. Addig ráhangolódás gyanánt szóljon a Final Backword Glance! (Fotó: Réti Zsolt)

Tovább

Jókor, jó helyen! : Bane, Power Trip @ Dürer Kert, 2013.11.18.

0bane2013_14.jpg

Sokszor beszélgetünk arról, hogy vajon jó korban születtünk-e!? Inkább tíz évvel később, vagy hamarább kellett volna a világra jönni ahhoz, hogy az ember megismételhetetlen dolgoknak lehessen a részese? Amikor túl vagyok egy ilyen estén, mint a mai, nincs kétségem afelől, hogy soha jobbkor nem lehetnék ott, ahol vagyok.

Tovább

A mosh nem egy tánc?: Boysetsfire, Gallows, Bane @ A38 Hajó, 2013.06.17.

0boysetsfire2013_08.jpg

Imádom a nyarat! Végre úgy indul neki az ember az éccakának, hogy a leglengébb gönceit ölti magára, és éjfélkor is úgy tud a Hajó tatján létezni, hogy langy szellő simogatja az orcáját. Ez így teljesen rendben lenne egész évben, és a kétharmados többséggel ezt alkotmányba is lehetne foglaltatni. Most vagy soha! Örök nyarat a népnek!

Tovább

Ha turnék találkoznak ...: Boysetsfire, Gallows és Bane az A38 Hajón

Boysetsfire2013.jpg

2013 nyarán az A38 Hajó ad majd otthont az utóbbi évek feltehetően legnagyobb volumenű hardcore/punk eseményének, ahol három teljesen különböző, ám egyaránt nagy elismerésnek örvendő külföldi zenekar gondoskodik majd arról, hogy a közönség soraiban mindenkinek legyen legalább egy olyan sora, amit ő szeretne a mikrofonba ordítani. Június 17-én a BoySetsFire, a Bane és a Gallows turnéi metszik majd egymást a fővárosban.

Tovább

Júniusban Budapesten játszik a BoySetsFire, a Bane és a Gallows

0boysetsfire1.jpg

2013 nyarán az A38 Hajó ad majd otthont az utóbbi évek feltehetően legnagyobb volumenű hardcore/punk eseményének, ahol három teljesen különböző, ám egyaránt nagy elismerésnek örvendő külföldi zenekar gondoskodik majd arról, hogy a közönség soraiban mindenkinek legyen legalább egy olyan sora, amit ő szeretne a mikrofonba ordítani. Június 17-én a BoySetsFire, a Bane és a Gallows turnéi metszik majd egymást a fővárosban. (Fotó: Réti Zsolt)

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum