RockStation


Így fog kinézni az új Baroness album borítója

2019. március 13. - theshattered

baroness-2017.jpgAhogy a Baroness bebökte, hogy jön az új lemez, egyből az egyik legvártabb - mondhatni - underground lemez lett az idei gitárzenei felhozatalból. Az infók csak szépen lassan csöpögnek, de mindig jut valami édes-mézesmadzag, most például a már hivatalosan is Gold & Grey címre keresztelt korong borítója lett szabadon csodálható.

Tovább

Jön az új Baroness album!

baroness-2017.jpgAhogy sejteni lehetett, a Baroness az előző lemezek borítóinak Instagramon való kvázi felsorolásával egy új album előszelének szerepét voltak hivatottak betölteni. Meg is jött a félig-meddig leleplezés, mindez egy videóban, mellyel együtt egy USA-turné állomásai is napvilágra kerültek. Persze a rejtélyes Pantone-színskálás "variálás" megmaradt a videó címében is, de már azt is lehet tudni, mit takarnak a színkódok.

Tovább

Hamarosan érkezik az új Baroness-nagylemez

baroness-2017.jpgA régi albumok borítóinak posztolásával vezeti fel a visszatérését és az új lemezét a Baroness. A 2015-ös Purple utódjának megjelenésére és beltartalmára is vélhetően hamarosan fény derül, ha nem egyenesen egy dalt dobnak majd bele az arcunkba. Nem mellesleg a lenti bejegyzések mellé fűzött kódszerű üzenetek az adott lemezek címeinek Pantone-színkódjai, ha valakit érdekelne.

Tovább

Meglepetés akusztikus bulit játszott a Baroness

baroness_2017.jpgA dobos Sebastian Thomson előre nem tervezett hazautazása miatt (váratlan családi okokból történt, talán érthető) trió felállásban, akusztikus hangszereléssel lépett fel a Baroness a francia Hellfesten. A csapat speckó fellépéséről készült néhány rajongói felvétel is (manapság már miről nem?), ezek közül a Green Theme-t és az If I Had To Wake Up (Would You Stop The Rain?)-t az alábbiakban tekinthetitek meg, közvetlenül a buli körülményeit részletező Twitter-bejegyzés alatt.

Tovább

Baroness - Purple (2015)

Amikor a lila nem a pirosból és a kékből áll

baroness_purple.jpg

A Baroness tizenkét éve alakult, és az egyik legötletesebb koncepcióval dobja ki a lemezeit. Először volt a Red majd a Blue, míg legutóbb a Yellow & Green dupla lemezük. Mindegyiknek eszméletlenül fasza grafikai munkával a borítón, köszönhetően az énekes/gitáros John Baizleynek. A színkoncepciót követve év végére becsúszott a Purple, ami ugye adná magát, hogy a piros és a kék keveréke lenne. Hát nem az.

Tovább

Morningstar - Itt egy új Baroness-dal

baroness_2015_1.jpg

Az elmúlt hetekben már többször ejtettünk szót a savannah-i Baroness új, negyedik nagylemezéről, amely december 18-án jelenik meg Purple címmel. A lemez spontánabb és direktebb zenét ígér, mint a kicsit elszállósra sikeredett Yellow & Green. Mindenestre a most harmadiknak bemutatott új dal, a Morningstar tényleg ezt támasztja alá.

Tovább

Decemberben új Baroness album jön, itt egy dal róla

baroness_2015.jpg

Decemberben érkezik a savannahi Baroness új albuma Purple címmel. A csapat a lemezt egy a közelmúltban megalakult kiadónál a Abraxan Hymns-nél hozza ki. A lemezének címéül ismét egy színt választó csapat új albumának producere Dave Fridmann (The Flaming Lips, MGMT) volt. A csapat ízelítőnek egy új dalt is megosztott, alább a Chlorine & Wine, amely inkább az előző, Yellow & Green című album vonalát viszi tovább.

Tovább

Nézz Baroness koncertet a neten!

baronessband2013_638.jpg

A Baroness visszatér Európába, és ma este németországi Dortmundban koncerteznek a Visions Westend fesztiválon. Hála az internetnek ez nem jelenti azt, hogy automatikusan lemaradnánk egy ilyen eseményről, hiszen a német WDR televízió közvetíti az eseményt. Az amerikai nagymesterek előtt még a német Long Distance Calling és a The Ocean lép fel.

Újra gyakorolnak a Baroness tagjai

baroness2013lineup.jpg

Jó hír, hogy a napokban új képek, videók kerültek ki a Baroness háza tájáról, ahogy éppen próbálnak és készülnek az Egyesült Államokat átszelő turnéjukra. Mint ismeretes, tavaly nyáron egy szörnyű buszbalesetet szenvedett a zenekar és többen súlyosan megsérültek, különösen John Baizley, akivel kapcsolatban az is kérdéses, hogy visszatérhet-e valaha a zenéléshez. A hajtás után a videót láthatjátok, amiben a banda már aktívan gyakorol a túrára.

Tovább

Távozott a Baroness ritmusszekciója

Baroness_2012.jpg

Matt Maggioni basszer és Allen Blickle dobos távozotta a savannahi-i Baroness soraiból. Mindezt maga a zenekar főnöke John Baizley jelentette be. Mint ismeretes tavaly Angliában a zenekar súlyos buszbalesetet szenvedett és bár mindannyian teljesen felépültek, vagy fel fognak épülni sérüléseikből, a zenekar két tagja Matt Maggioni basszer és Allen Blickle dobos úgy döntött, hogy ők nem vállalnak több turnézást. Bár Baizley azt mondta, hogy a két tag távozása baráti körülmények között zajlott, annak körülményei azonban nem publikusak. A két tag utódja már meg is van, de hivatalos megnevezésükre még egy kicsit várni kell.

Baroness: Helyzetjelentés a kórházból

Baroness Hospital.jpg

Mint arról a múlt héten beszámoltunk Angliába súlyos buszbalesetet szenvedett a Baroness zenekar. Pete Adams gitáros kivételével mindhárom tag kórházi kezelésre szorul a mai napig, hiszen John Baizleynek [gitár, ének] eltörött a bal karja és a bal lába. Allen Blickle-nek [dob] és Matt Maggioni-nak [basszusgitár] pedig csigolyatörései vannak. A csapat ennek ellenére egy vidámnak tűnő képet posztolt tegnap facebook oldalán, melyben mindenkinek megköszönnek mindent, az aggódást és a jókívánságokat, a feléjük áradó szeretetet. Arról, hogy a tagok mikor hagyhatják el a kórházat még nincs hír.

Baroness - A zenekar három tagjának is törései vannak, a söfőr állapota kritikus

Baronessbus.jpg

Hogy Angliában mit jelent a könnyű és súlyos sérülés, azt mindjárt megmondjuk, mindenesetre a szerdán súlyos buszbalesetet szenvedett Baroness zenekar PR-osa Monica Seide hivatalos közleményt adott ki a zenészek és a stáb állapotáról, ezek szerint:

"A Baroness zenekar tagjai jelenleg lábadoznak a Bath-nál szerda reggel történt buszbaleset után. John Baizleynek [gitár, ének] eltörött a bal karja és a bal lába. Allen Blickle-nek [dob] és Matt Maggioni-nak [basszusgitár] csigolyatöréseik vannak. Mindhárman kórházi kezelésben részesülnek jelenleg. Pete Adams [gitár, ének] sérüléseit ellátták, őt már kiengedték a kórházból.

"Az öt fős személyzet három tagja már elhagyhatta a kórházat, A kórházban lévő két emberből egyikük még kezelés alatt áll, sajnos a buszsöfőr állapota továbbra is kritikus. Köszönjük mindenkinek a támogatást ebben a rendkívül nehéz időszakban."

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum