RockStation


Torzított garázsrock : Black Rebel Motorcycle Club – Beat The Devil's Tattoo

2010. március 15. - sunthatneversets

Black Rebel Motorcycle Club - Beat The Devil's Tattoo coverLehet azon vitatkozni, hogy az 1998-ban hivatalosan is megalakult san franciscoi Black Rebel Motorcycle Club-nak a RockStation hasábjain van-e a helye, de azt gondolom, hogy ha egy U2-nak hely jutott itt, akkor a Peter Hayes – ének, gitár, Robert Levon Been – ének, basszusgitár és a két éve csatlakozott Leah Shapiro – dob összeállítású csapatnak pláne helyet kell szorítanunk, hiszen itt azért az elektromos gitáré a főszerep.   
 

A magát Marlon Brando The Wild One (A vad) című mozijának motoros szakosztályáról elnevező csapat igazából akkor bukkant fel a színen, amikor újra divatba jöttek garázsrockot és néhol a pszihedeliát és a bluest előtérbe állító zenék, de sokat segített rajtuk az ezredforduló után virágzását élő indie is. Zenéjükre olyan csapatok gyakoroltak nagy hatást, mint a The Jesus & Mary Chain, a My Bloody Valentine vagy a The Velvet Underground, de jobban belemélyedve az általuk játszott zenébe The Doors-ot és Led Zeppelint is hallgathattak bőven.
 

Sok szakíró szerint az igazi csúcsra mégsem sikerült felérniük ilyen-olyan okokból kifolyólag. Próbálkoztak folklórral, instrumentális Ep-vel, most pedig totál hátra arcot  vettek ezzel a hatodik lemezzel, amolyan vissza a gyökerekhez szlogennel.

Black Rebel Motorcycle Club - band photoA kezdés rendben is volna, hiszen a címadó elszállós pulzálása után a Conscience Killer igazi sláger lehet. A hármas Bad Blood, amolyan Beatles-Coldplay keverék, ami a párhuzamok ellenére is rendben van. A torzított gitárzajokkal operáló, vontatott War Machine viszont hamar elveszi az ember kedvét, míg az akusztikus Sweet Feeling érzelmes danolászása sem több az átlagosnál. Az életkedvet az hatos Evol hozza újra vissza, melybe nem kevés pátoszos hang került, a dögös bugi viszont az ezt követő Mama Taught Me Better című dalban köszönt újra be, a gerjedő gitárral együtt. A River Styx-ben a belassult vadnyugat tér vissza, míg a The Toll megint érzelmes akusztikus semmi, melyet csak egy kis szájharmonika dob fel a végén. Az Aya című vánszorgó dalt viszont semmi sem menti meg, halálos cipőbámulás az elejétől a végéig. A pulzáló Shadow's Keeper jól jön ezután a fülnek, ilyen nótákból kellett volna több erre a lemezre. A zongorás Long Way Down nagyon Beatles, de nem rossz, de a záró Half-State több, mint tíz percét én megspóroltam volna, ugyanis nincs ennyi a dalban, noha tartalmaz ügyes megoldásokat.
 


Black Rebel Motorcycle Club - Conscience Killer


Ha az átlagos dalok nem volnának ugyanakkora számban, mint a zseniális dolgok, akkor igazán nagyot üthetne a Beat The Devil's Tattoo, így viszont csak meglegyinti a hallgatót.  Ettől persze a „motorosok” rajongónak száma mit sem fog csökkenni, legfeljebb koncerten majd a dögös dalokat tolja nekik a san franciscoi trió. 

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum