Hirdetési felület

sabbath.jpg

Mindezt Ozzy mondta múlt pénteken a Monsters Of Rock előtti sajtótájékoztatón. Korábban ugyan erre az évre ígérte mindezt, de mi nem bánjuk, ha jövőre összejön egy szép búcsú a Black Sabbath-tól, mostanában úgyis csak szájkarate ment Ozzy és a volt dobos Bill Ward között. Ozzy egyébként azt is megerősítette, hogy mindezek után új szólólemezt tervez zenekarával.  Alább a sajtótájékoztatón készült videó.

tovább »



0b03.jpg

A Black Sabbath indoklás nélkül lemondta novemberre beharangozott japán fellépését, így aztán automatikusan beindult a konspiráció-gyár, hogy mi állhat a történtek mögött. A legkézenfekvőbb elmélet szerint Tony Iommi gitáros egsészégi állapota fordulhatott rosszabbra. Szerencsére  a gitáros cáfol.

tovább »



sabbath.jpg

Még mi is megírtuk, hogy novemberben Tókió mellett rendezik az idei japán Ozzfesztet, ahol a Black Sabbath is fellép, utoljára. Hogy csak Japánban utoljára, vagy úgy egyáltalán azt azóta sem lehetett biztosan tudni, de most már mindegy is. Történt ugyanis, hogy a zenekar minden indoklás nélkül lemondta a koncertet, helyette az Ozzy & Friends nevű formáció lép fel, akiket 2012-ben nekünk is volt szerencsénk látni Bécsben. Hogy a lemondásnak van-e köze Tony Iommi rákbetegségéhez azt nem lehet tudni, reméljük nem erről van szó.



0b10.jpg

Hisszük, ha látjuk, mondhatnánk. Egy nyári londoni buli volt a Black Sabbath eddigi utolsó fellépése, de Sharon Osbourne (Ozzy felesége és a banda menedzsere) tegnap bejelentette, hogy a banda az Ozzfest Japan elnevezésű rendezvényen áll utoljára színpadra november végén. Az eseményen fellép a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Korn is. Azt persze nem tudjuk, hogy az Ozzy által meglebegtetett utolsó lemezből addig lesz-e valami, vagy hogy - ha már az utolsó fellépés lesz - akkor Bill Ward beül-e a dobok mögé. Amondók vagyunk, hogy várjuk ki a végét, ha így lesz egyáltalán. (Fotó: Réti Zsolt)



black-sabbath-tony-iommi-animated.jpg

Tegnap ünnepelte 67. születésnapját Tony Iommi, a Black Sabbath legendás gitárosa, a heavy metal keresztapja. Talán nem véletlen, hogy a VH1 is ezen a napon indította el a The Complete History of Heavy Metal című animációs sorozatát, melynek első része természetesen a kezdetek kezdetéről szól, és amelyet alább meg is nézhettek.

tovább »



0b12.jpg

Úgy látszik mostanában az ismert zenészek 60 körül nehezen bírnak magukkal. Az AC/DC dobosa Phil Rudd után most a Black Sabbath legendás basszusgitárosának Geezer Butlernek akadt gondja a rendőrséggel a kaliforniai Death Valley egyik bárjában, ahol részegen összekülönbözött az egyik vendéggel, majd a dolog vége egy jó kis dulakodás és egy törött ablak lett. A zenészt le is tartóztatták, majd miután kijózanodott elengedték egy idézéssel. A vád ellene könnyű testi sértés, nyilvános részegség (!) illetve vandalizmus.



Black-Sabbath2.jpg

Hoppá. Ozzy egy friss interjúban azt találta dadogni, hogy a zenekar jövőre ismét összeverődik, hogy felvegyen még egy utolsó lemezt, ráadásul ismét Rick Rubinnal. 2013 végén még úgy fogalmaztak a tagok, hogy elképzelésük sincs, mit hoz a jövő, de azt már megtanulták, hogy ennél a zenekarnál abszolút érvényes a mondás, miszerint soha ne mondd, hogy soha.

tovább »



ballonbass.PNG

Biztos rohadtul drága egy frankó basszgitár, szóval nem mindenki engedheti meg magának. De hát mit tud tenni az ember, ha zenélni akar? Csinál magának saját hangszert, ez az! Egy deszkából, két madzagból meg egy preparált vizes ballonból. Bakker és működik! Emberünk egy megaklasszikussal tesztelte is a művét. A hajtás után a Black Sabbath Iron Man basszustémája ballonbasszus gitárral. Jah, a cucc így készült.

tovább »



02
2014. aug
09:00

20 érdekes tény a Black Sabbathról

Szerző: sebiszabi Címkék: black sabbath

Black-Sabbath2_1.jpg

Közel öt évtizedes karrier, világszerte 70 millió eladott lemez, időtlen klasszikus dalok egész sora - A Heavy Metal Keresztapjai. Ezt köszönhetjük a Black Sabbath-nak. Ebből a hosszú történetből szemezgetett ki a Loudwire 20 olyan apró érdekességet, melyről talán nem mindenki tudott, nem mindenki számára ismertek. Ezt a listát találjátok a hajtás után. Időgép ON.

tovább »



15
2014. júl
08:00

Teljes Black Sabbath-koncert a Hyde Parkból

Szerző: sandroo Címkék: black sabbath

black_sabbath-990169.jpg

Nem tudom, hogy mások hogyan vannak vele, de általában az emberre azok a zenék vannak a legnagyobb hatással, illetve, azok a legkedvesebbek számára ,amit fiatalabb korában hallgatott,...legalábbis ezt mondják az okosok. Ez a megállapítás az én esetemben is megállja a helyét. Itt van például a Black Sabbath, gyermekkorom egyik kedvenc bandája...zseniális...korszakalkotó....hibátlan, legalábbis számomra.

tovább »



Black-Sabbath-converse-sneakers.jpg

Valamikor régebben már írtunk róla, hogy az amerikai cég speckó csukák gyártásába fogott, melynek lényege, hogy Black Sabbath témájú grafikák szerepelnek a cipőn. Most megjelent egy újabb sorozat a legendás banda előtti tisztelgés jegyében. Itt elérhető a Master Of Reality, itt a Sabbath Bloody Sabbath, itt a Sabbath live témájú lábbeli, a Never Say Die témájú már jöhet is.

 



0b01.jpg

Az első, de főleg a második nap programja után már csak az volt a kérdés, hogy a harmadikon még lehetett überelni azt a produkciót, amit a Novarock szervezői a 10. évforduló alkalmából letettek nekünk az asztalra. Lehetett! Ennyire azonban ne szaladjunk előre.

tovább »



Black-Sabbath2.jpg

Július 4-én a londoni Hyde Parkban lesz a legendás Black Sabbath tavalyi lemezének a 13-nak a turnézáró bulija. Ezzel egy közel egy éves világkörüli turné is lezárul és Tommi Iommi nyilatkozata alapján nem kizárt, hogy ez lesz egyben a Black Sabbath utolsó koncertje is. Iommi a következőképp nyilatkozott : "Lehet, hogy ez lesz a legutolsó Sabbath koncert. Nem akarom, hogy így legyen, de turnés szempontból nincs semmilyen tervünk a londoni show után, szóval a jelen tudásunk szerint ez valóban az utolsó lehet. Hogy őszinte legyek, nem akarok már túl sokáig ilyen módon turnézni, mert rosszul érzem magam tőle. Nem tudom elkötelezni magam újabb két évnyi turnézás, vagy ilyesmi mellett. Igazodnom kell a dolgok állásához."

Iomminak hathetente kezelésre kell járnia, mint ismeretes a linfómája miatt szorul a rendszeres vizsgálatra. Az londoni koncert a tervek szerint egészen grandiózus lesz. Vendgéként fellép a Soundgarden, a Faith No More, a Motörhead és a Soulfly is.



Black-Sabbath-Rhino.jpg

A Black Sabbath neve manapság erősebben cseng, mint bármikor az elmúlt években. Valószínűleg ezt a Rhino Entertainment is megérezte, mert most egy box setben újra kiadják a csapat összes 70-es években készített albumát CD-n, melyek közül majd mind a metal történelem része. A box setben tehát a következő korongok lesznek: Black Sabbath (1970), Paranoid (1970), Master of Reality (1971), Vol. 4 (1972), Sabbath Bloody Sabbath (1973), Sabotage (1975), Technical Ecstasy (1976) és Never Say Die! (1978). 



ps22.jpg

Soha nem lehet elég korán kezdeni. Erre is nagyon jó példa az a három éves videó, amit a napokban vadászott le a Metalinjection.com. A New York állambeli Staten Island-en működő PS22 gyermekkórus a Black Sabbath klasszikusát, az Iron Man-t adja elő orgonakísérettel. Hajtás után a mai nap videója.

tovább »



08
2014. jan
15:00

Hordj Black Sabbath csukát!

Szerző: sebiszabi Címkék: black sabbath

blacksabbathconverse1.jpg

A Converse és Black Sabbath együttműködést kötött egy speckó cipő-sorozat legyártására. Összesen négyféle csuka készül, amin a legendás banda négy klasszikus nagylemezének borítója által inspirált minták vannak. A motívumokat a Black Sabbath, a Paranoid, a Never Say Die! és Vol. 4. lemezekről mintázták A hajtás után néhány fotó a sorozatról. Kell nekünk!

tovább »



Charles-Bradey.jpeg

Nem nagyon vagyok nagy soul/funky rajongó, nyugodtan lehet érte megvetni, de lövésem sincsen, hogy ki az a Charles Bradley, de amit a Black Sabbath Changes nótájával művelt, az zseniális. A legendás metal alapvetés egyik leglassabb nótájának feldolgozása a MetalInjection (itt találtuk a cikket) szerint azon a szinten van, ahogy Johnny Cash feldolgozta és szinte sajátjáé tette a Nine Inch Nails Hurt című dalát. Ez utóbbi kijelentés megérne némi vitát, de azért szerintünk is telitalálat a Changes soul átirata, amit a hajtás után hallgathattok meg.

tovább »



20
2013. nov
16:00

Dr. Tony Iommi

Szerző: sebiszabi Címkék: black sabbath tony iommi

Tony-Iommi.jpg

A Black Sabbath legendás gitárosának már eddig is voltak egészen megtisztelő becenevei, például a Riffkirály, vagy a Metal Keresztapja, de most kapott egy sokkal hivatalosabbat is. Mostantól ugyanis Dr. Tony Iommi a hivatalos megszólítása. Az angliai Coventry Egyetem november 19-én díszdoktori címet adományozott Iomminak. A Művészetek Díszdoktora a hivatalos megnevezése a címnek, és a Black Sabbath gitárosaként a zenei életre széles körben gyakorolt hatása miatt érdemelte ki. Innen is gratulálunk Doktor Úr!

 

 



blacksabbathgathereddvdcover.jpg

Ahogy azt már korábban is jeleztük, a legendás Black Sabbath új lemezének a 13-nak ausztrál koncertkörútjáról koncertfilm készült Black Sabbath: Live...Gathered in Their Masses címmel. A kiadvány többféle formátumban lesz elérhető november 25-től. A felvételeket az április 29-ei és május 1-ei Melbourne-ben felvett anyagok adják. Hajtás után egy rövid előzetes a legkultikusabb Black Sabbath nótából.

tovább »



Black-Sabbath-1.jpg

Sajnos a Black Sabbath őszi Európa-turnéja elkerüli Magyarországot, így a fanatikus rajongóknak egészen Prágáig kell utazniuk, hogy láthassák a legendás csapat koncertjét. A majdnem eredeti felállásban - Ozzy Osbourne, Geezer Butler és Tony Iommi - zenélő csapatot a dobok mögött Tony Clufetos segíti ki.

tovább »