Bon Jovi: Itt a negyedik új dal a héten megjelenő lemezről

2015. augusztus 17. - sunthatneversets

bon_jovi_2015.png

Pénteken jelenik meg a Bon Jovi újnak nevezett albuma Burning Bridges címmel, amely inkább az utolsó pár lemezről lemaradt dalok gyűjteménye lesz, igazán új dal mindössze egy lesz rajta. Nemrég a negyedik dalt is közzétette a csapat az albumról, alább az A Teardrop To The Sea című tétel, ami leginkább a semmilyen jelzőt kapja tőlünk. Alatta pedig ott az eddig megosztott másik három dal is.

Tovább

Igazából egyetlen új dal lesz a hamarosan megjelenő Bon Jovi lemezen

bon_jovi_1.jpg

Ahogy azt már korábban írtuk Burning Bridges címmel augusztus 21-én jelenik meg a Bon Jovi új nagylemeze. Újnak ugyan új lesz, de mint kiderült új dal igazából csak egyetlen egy lesz rajta, a többi az utóbbi néhány lemez - a Bounce, a Have A Nice Day, a The Circle és a What About Now - munkálataiból maradt meg. Ennek fényében azt kell mondanunk, hogy a jóisten mentsen meg minket. Alább az egyetlen újonnan íródott dal a We Don't Run, ami még elég tűrhető is. 

Tovább

Jön az új Bon Jovi-lemez, szinte a semmiből

bon_jovi_2015.png

Burning Bridges címmel augusztus 21-én érkezik a Bon Jovi új albuma, melynek előzeteseként július 31-én jön az első single, ami a Saturday Night Gave Me Sunday Morning címet kapta. Ez lesz a zenekar első nagylemeze, amelyen nem gitározik Richie Sambora. aki az énekes mellett kezdetektől fogva jelen volt. A lemezen Phil Xenidis gitározott. Mivel a lemez híre is amolyan derült égből villámcsapás kategóriájú, ezért a további infókra még várni kell, igaz már nem sokat. A zenekar ezidáig utolsó, szerintünk nem éppen acélos albuma What About Now címmel jelent meg és több, mint 1,5 millió példányban kelt el világszerte.

Fotelrocker: Teljes Bon Jovi és Nickelback koncertek a Rock In Rio-ról

Bon JOvi Rock.jpg

Vasárnapra is tartogatunk nektek néznivalót az idei Rock In Rio Festivalról. Hajtás után, akinek van kedve és ideje megnézhet egy teljes Bon Jovi és egy teljes Nickelback koncertet is. Utóbbi már csak azért is érdekes mert a zenekar november 8-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel. (Fotó: Raul Aragão/Rock In Rio FB)

Tovább

Botrány! Bon Jovi seggfejnek nevezte Justin Biebert

Bon Jovi 2013.jpg

Na jó, nem botrány, legfeljebb egy kis vihar a biliben. Bon Jovi a bécsi koncert alkalmával adott interjújában nevezte nevén a kiscsávót, mert a megvadult rajongónak 110 percet kellett várni valami falunapon Bieberre. 

"Minden generáció esetében vannak ilyen fickók, ebben nincs semmi újdonság.
Hosszabb távon a tisztelet hiányára utalhat, hiszen a közönség tagjai keményen megdolgoztak a jegy áráért, engedélyt adva arra, hogy két-három órát elvegyünk az életükből - illetve ennek a kölyöknek az esetében 80 percről van szó.
Ha egyszer megcsinálod, még megbocsájthatnak. De ha többször is megteszed, akkor az a te szégyened. Akkor nem akarnak újra látni. Akkor már klisévé válik. Ez igazán nem menő - seggfej vagy! Kib...ottul húzz dolgozni!"

Két dolgot tudunk hozzátenni. Egy: Bon Jovinak igaza van, Bieber egy seggfej - mindentől függetlenül. Kettő: hogyan sikerült olyan interjút összehozni, ahol Bon Jovi és Justin Bieber egy szövegkörnyezetben szerepel!? Kérem, kapcsolja ki!

Richie Sambora nem vesz részt a Bon Jovi turnéján

richie-sambora-teeth.jpg

Azt már pár napja lehet tudni, hogy Richie Sambora gitáros nem vesz részt a Bon Jovi turnéján. Az indok a zenekar közleménye szerin "személyes okokra" vezethető vissza, de a New York Post értesülése szerint Jon Bon Jovi felesége, Dorothea tehet a történtekről. A hírek szerint ugyanis Sambora most semmiféle elvonón nem vesz részt, viszont Jon Bon Jovi felesége, akinek komoly befolyása van a Bon Jovi működésére nagyon szeretné, ha a turné pia és drogok nélkül futna le, de Sambora állítólag már kevésbé szerette volna ezt, így a bulvárújság értesülései szerint kitették a zenekarból.

Sambora egy csütörtöki Twitter-üzenetben annyit közölt, hogy köszöni, hogy aggódnak érte, jól van, de Los Angelesben kellett maradnia, hogy egy személyes dolgot elintézzen. A turnén jelenleg Phil Xenidis gitározik Sambora helyett, aki már 2011-ben is kisegített, akkor Sambora valóban elvonóra ment. A zenekar szerintünk csapnivalóan rossz új lemezéről ITT írtunk.

Fel kéne oszlani: Bon Jovi – What About Now (2013)

What_About_Now,_Bon_Jovi_album_artwork,_2013.pngÓ, Te Szentséges Atyám! Valahogy ezek a szavak jutottak először eszembe ezekben a Pápaválasztós időkben amikor először végigment a Bon Jovi új lemeze (ráadásul deluxe edition!) a What About Now. Utoljára 2009-ben jelentkezett stúdióalbummal a Bon Jovi. A The Circle egy minden pillanatában kiszámítható, pop-rock album volt Coldplay meg U2 stílusjegyekkel, azoknak is a gyengébb kivitelével. Gondoltam is, hogy rájuk férne egy hosszabb pihenő nem kellene ezt a két évenkénti albumkiadást erőltetni. És lám most majdnem négy év elteltével érkezett az új lemez, lehetett reménykedni. 

Tovább

Because We Can - Új Bon Jovi-videó

Bon Jovi 2013.jpg

Március 26-án jelenik meg a Bon Jovi új nagylemeze, mely a What About Now címet kapta. Az első kislemez a Because We Can című dalhoz érkezett, melyhez természetesen videót is forgattak és állítólag további 3 dalra fognak még klippet készíteni. Mivel a csapat a napokban a BBC In Concert Series vendége volt, így további új dalokat ITT tudtok meghallgatni/megnézni. A Because We Can-re forgatott klip pedig hajtás után; a dalt egyébként csak erős idegzetűeknek ajánljuk.

Tovább

A kormánybiztos tudja, hogy lesz Bon Jovi koncert 2013-ban Budapesten

Bon Jovi 2010.jpg

Érdekes információ látott napvilágot a Magyar Nemzet Online egyik hétfői cikkében, amelyben a Vígh László kormánybiztos arról beszélt, hogy a Budapesti Olimpiai Központ (BOK) területén a következő években felépülő modern létesítményekben új otthonra találhatnak a kormány által kiemeltként kezelt sportágak képviselői.

Hogy ennek mi köze egy 2013-ban Budapesten lehetséges Bon Jovi koncerthez? Hát csak annyi, hogy a stadionfejlesztésekkel kapcsolatban a kormánybiztos elmondta, az egyik legfontosabb szempont a fenntarthatóság, így ezeknek a létesítményeknek multifunkcionálisnak kell lenniük. Példaként a Puskás Ferenc Stadiont hozta fel, amely a nyáron három koncertnek (Depeche Mode, Roger Waters, Bon Jovi) is otthon ad.

Nos vagy jól informált a kormánybiztos úr, vagy nem, de annyi biztos, hogy a Bon Jovi május 14-ei szófiai és május 17-ei bécsi koncertje között van 3 nap és Budapest éppen útba esik.

TOP 10 betiltott rock-album borító

TOP 10 rovatunkban eddig csak zenékkel foglalkoztunk. De mi van a zenét rejtő csomagolással. A lemezborító sok mindent meghatároz. Elsősorban már a kedvet, hogy hogyan állj egy album meghallgatásához, már ha nem töltöd le valahonnan legálisan vagy ami rosszabb illegálisan. A művészi szabadság, az albumok borítóit sem kíméli, így aztán születnek munkák, melyek médiatörvény ide vagy oda, de a cenzúra, a jó ízlés, vagy egyszerűen csak a sznobság és prüdéria miatt a kukában végzik. A rock zene pedig igencsak jó táptalaja a művészi szabadságnak. Így aztán betiltott lemezborítót is találtunk rendesen. Ezekből szedtünk össze tízet.

10. Alice Cooper - Love It to Death (1971)



Az eredeti lemezborítón Alice Cooper jobb kezét szépen a nadrágjába csúsztatja. 1971-ben ez még kiverte a biztosítékot, így szépen retusáltak is rajta, igaz Alice egyik karja „elveszett” a manőverben.

Tovább

Se íze, se bűze : Bon Jovi – The Circle

Azon, hogy a Bon Jovi 2009-ben ciki-e vagy sem, lehet vitatkozni, de igazából felesleges, mert kinek a pap, kinek meg a papné ugye. Az viszont, hogy az 1983-ban alakult zenekar mára teljesen érdektelen lett a totál ősrajongókon kívül bárkinek is, aki csak a rockot szereti, azt talán nem nagy merészség kijelenteni.

Hogy normális dalt mikor írtak utoljára, azt nem tudom. Talán a 2005-ös Have A Nice Day címadó dala még szódával elmegy, de akkor is fényévekre van az olyan klasszikusoktól, mint a You Give Love A Bad Name, a Living On a Prayer, vagy a Wanted Dead Or Alive, hogy a Bad Medicine-t már ne is említsem. Persze a világ is változik, de amíg a 80-as évek napjainkban is aktív nagyjai képesek még ma is valami érdekessel előrukkolni, addig a Bon Jóskán kíméletlenül látszanak a kiégés jelei.   

Tovább

Bon Jovi – The Circle novemberben

Bár Bon Jovi Jóska nem akkora kedvenc nálunk, kétségtelenül a rock történelemkönyvekben lesz a helyük. A banda november 10-én hozza ki új albumát The Circle címmel. Reméljük country slágerekkel nem borzolják az idegeket, mint legutóbb.

 

 

 

 

 

Az albumra a következő  dalok kerültek:

1. We Weren't Born To Follow
2. When We Were Beautiful
3. Work For The Working Man
4. Superman Tonight
5. Bullet
6. Thorn In My Side
7. Live Before You Die
8. Broken Promiseland
9. Love's The Only Rule
10. Fast Cars
11. Happy Now
12. Learn To Love 
 

 

ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum