RockStation


10 penge lemez az idei évből, amit mások többet hallgattak, mint mi

2016. december 03. - csubeszshuriken

2ec62082-b06a-4752-a341-1c814243ec6d.jpgMinthogy a zenékben szegycsontig gázolva megint átlovagolt az arcunkon egy kerek esztendő, lassan mi is megmutatjuk nektek, hogy szűkkörű szerkesztőségünkben melyek voltak azok a lemezek az idén, amiket a legnagyobb szeretettel öleltünk magunkhoz. Azonban úgy tűnik, hogy amíg mi jól megrágjuk az ínycsiklandó falatokat, addig más, hasonló zenei elköteleződésű oldalak a világmindenségben már jó néhány napja ráhányták olvasóikra a leginkább favorizált elfogyasztottakat. Ahol kisebb meglepetés terhe mellett azt láttuk, több olyan lemez is gyakran szerepel, amiknek mi nem igazán tudtunk kövér figyelmet szentelni. Ezért azt gondoltuk, tartozunk nektek ezzel a hiánypótló cikkel, hogy amikor majd egyszer rátok tör a felismerés, hány remek alkotás mellett is megyünk el együtt évente, akkor azért kicsivel szerényebb legyen az a deficit. Meg persze tisztelet jár a kollégáknak mindenfelé, aki azon dolgoznak, hogy minél többet megmutassanak ebből a sokszor elrejtőzött zenei életből.

Tovább

Budapestre jön a Castle

castle_band.jpg

Sokan a négy-öt évvel ezelőtt virágozó okkult rock/doom színtérhez sorolják, mások a Motörhead női frontemberes verzióját látják az amerikai Castle-ben. Mindkét állításban van igazság. Tény, hogy a néhai The Devil’s Blood kiadójánál, a Ván Recordsnál tevékenykedő amerikai csapat szövegvilága nem nélkülözi a borongós, horrorisztikus képeket, de az is biztos, hogy lényegében egy egyszerű, klasszikus rock and roll power trióról van szó.

Tovább

Intronaut koncert holnap Budapesten!

Intronaut.jpg

A Los Angeles-i behatárolhatatlan stílusú, de a közmegegyezés szerint progresszív metalt játszó Intronaut zenéjében pszichedelikus, latin és jazz elemek is helyet kapnak. A 2004 óta aktív zenekar legújabb albuma márciusban látott napvilágot Habitual Levitations (Instilling Words With Tones) címmel. A lemezbemutató turné Budapestet is érinti, így áprilisi 11-én a Rocktogonban mindenki átélheti, milyen sokszínű muzsikát játszanak a kaliforniai srácok. Az este fellép még a progresszív metált játszó The Atlas Moth és a thrash/doom elemekkel tűzdelt Castle alakulata is. További információk ITT.

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum