RockStation


Már próbál a Bodom After Midnight, Alexi Laiho új csapata

2020. május 11. - theshattered

bodomaftermidnight.jpgSzorgosan gyúrja a jövőbeli koncerteken előkapandó dalokat az Alexi Laiho-vezette Bodom After Midnight. Az egyelőre csak az anyacsapat, a tavaly szétszakadt Children Of Bodom dalait játszó zenekar egyik próbájáról a Paradise Lostból kölcsönzött Waltteri Väyrynen be is mutatott egy videót, a dal természetesen az ős-Bodomosoknak nem lesz újdonság.

Tovább

Bodom After Midnight - Megvan Alexi Laiho új zenekara!

bamlogo.jpgA tavalyi év egyik legnagyobb (és legmegdöbbentőbb) híre a Children Of Bodom szétszéledése volt. A Hexed képében 2019-ben még egy remek lemezt kiadott gárda decemberben adta a(z ebben a felállásban) utolsó koncertjét, a folytatásból nem sokat mondtak még ekkor. Alexi Laiho, a gitáros/frontember már a szétesés közretételekor jelezte, hogy nem teszi le a lantot, folytatni fogja valamilyen formában, ekkor még nem tudta, hogyan is. Most viszont itt a válasz: bemutatkozik a Bodom After Midnight!

Tovább

Moon Shot - Új zenekarban tolja a Children Of Bodom basszusgitárosa

moonshot.jpgMinekutána tavaly év végén - ebben a formában biztosan - befejezte a működését a Children Of Bodom, így a tagoknak most van ideje jobbra-balra nézelődni. A basszusgitáros, Henkka Blacksmith már be is mutatta az új formációját, ez a Moon Shot, ahol - vigyázat! - nem karcos metalban fog utazni a mélyeket szállító harcedzett fémmester, hanem dallamos, crossover és alter ízekben utazik a Disco Ensemble és Lapko tagokat is felvonultató gárda.

Tovább

Letisztázta a dolgokat a három kilépett Children Of Bodom-tag!

cob2018.jpgNagyjából két hónapja robbant bele a köztudatba a hírbomba: az aktuális turné befejeztével otthagyja a Children Of Bodomot a dobos Jaska Raatikainen, a basszer Henri Seppälä és a billentyűs Janne Wirman, ráadásul mivel övéké a zenekar nevének tulajdonjoga, lényegében a 'Bodomnak is annyi. Ez a döntés idővel egyre vadabb pletykákat szült, így a nevezett három arc nyilatkozatot tett közzé a döntésükkel kapcsolatban. Még mielőtt nagyon elszaporodnának az álhírek.

Tovább

Lezárult egy fejezet a Children Of Bodom életében

cob2018.jpgTegnapelőtt este adta ebben a formában és jó eséllyel ezen név alatt az utolsó koncertjét a Children Of Bodom. Mint ismert, ez volt Jaska Raatikainen, Henri Seppälä és Janne Wirman búcsúbulija a zenekartól, de mivel a név az általuk tulajdonolt cég kezelése alatt áll (még legalább öt évig), a frontember Alexi Laiho és Daniel Freyberg mindenképp más név alatt kell, hogy folytassa majd a zajkeltést az azóta már összeszedett, de még be nem jelentett társakkal. A búcsúbulin persze a rajongók le is filmezték egy-egy kedvencüket, így mi is tudunk belőle részleteket mutatni.

Tovább

Nem Children Of Bodom néven folytatja majd Alexi Laiho és leendő csapata

cob2018.jpgValószínűleg mindenki tudja már: decemberben véget ér egy nagyon komoly fejezet a Children Of Bodom életében: tizenöt év után otthagyja a csapatot a dobos Jaska Raatikainen, a basszer Henri "Henkka T. Blacksmith" Seppälä és a billentyűs Janne Wirman. A formációban egyedül a frontember Alexi Laiho és a relatív friss gitáros, Daniel Freyberg maradnak az utolsó, decemberi buli után, viszont természetesen van egy csavar a történetben: jó eséllyel nem a régi néven folytatja majd az újjáépített csapat és ennek jogi okai vannak.

Tovább

Kilépett a bandából a Children Of Bodom háromötöde

cob2018.jpg

Ma reggel közleményben jelentette be a finn Chilldren Of Bodom, hogy jelen felállásban idén lép fel utoljára. A hivatalos közlemény szerint Janne "Warman" Wirman billentyűs, Henkka "Blacksmith" Seppälä basszer és Jaska Raatikainen dobos távozik a csapatból.  A frontember Alexi Laiho és a 2016-ban érkezett Daniel Freyberg gitáros további terveiről később ad tájékoztatást.

Tovább

Bodom-tavi horror - Megfilmesítette a legutóbbi nagylemezének a címadóját a Children Of Bodom

cob2018.jpgAnimációs klipet kapott a Children Of Bodom legfrissebb albumának, a márciusban megjelent Hexednek a címadó dala. Az ausztráliában huszonöt egyetemi diák és egy producer által, összesen mintegy háromezer munkaóra alatt elkészített "ijesztgetős" klip az alábbiakban található meg.

Tovább

Children Of Bodom - Hexed (Nuclear Blast, 2019)

Roy rendet rakott

hexed.jpgA Children Of Bodom az utóbbi pár lemezével nekem kikerült a pixisből, hiszen már a lemezelőzetes dalok sem hatottak meg igazán, akkor meg... Hát, tudjátok, ha már a beetetés, azaz a jobbnak kiválasztott nóták sem tudnak semmi olyat adni, amiért kedvem lenne előszedni a korongot, minek erőltessem a fullos csomagot? Most viszont másabb volt a helyzet, úgy tűnik, Roy kicsit megcsapkodta Alexi Laihot, melynek köszönhetően végre megint egy viszonylag kerek csomaggal szolgálnak a rajongóknak, konkrétan az elmúlt bő egy évtized legjobbjával.

Tovább

Rangsorolta Alexi Laiho a Children Of Bodom lemezeit

cob2018.jpgA rangsorokba mindig bele lehet kötni, mindig más dal, lemez, előadó, ez-az kinek-kinek a kedvence, de ha maga az alkotó teszi sorba a műveit, máris más a tészta. Alexi Laiho például sorba rakta a Children Of Bodom korongjait, hogy szerinte milyen sorrendben merné ajánlani azt a kezdő fanatikusoknak, ráadásul úgy, hogy mindről mondott is egy-két szót. Érdekes módon az "alsó" kettőt kimondottan nem szereti a frontember, de lássuk, melyek is azok!

Tovább

Under Grass And Clover - Új dal a Children Of Bodomtól!

cob2018.jpgMég jó három hónap és megérkezik a Children Of Bodom legfrissebb albuma, a Hexed. A csapat viszont nem akarja addig éheztetni a rajongóit, így egy klip társaságában már ki is adta az első előzetes nótát, ez a meglehetősen (jó értelemben vett) slágeres hangvételű Under Grass And Clover lett. Íme!

Tovább

Márciusban érkezik az új Children Of Bodom korong!

children_of_bodom_2015.jpgHexed címen március 8-án érkezik majd a Children Of Bodom legfrissebb nagylemeze, melyet a régi partner, a Nuclear Blast gondoz majd. A tizenegy plusz három dalos koronghoz a dallista és a(z egyébként elég jól sikerült) borító már csekkolható, ezek az alábbiak. A péntektől előrendelhető albumhoz új dal még egyelőre nincs, de biztosak vagyunk benne, hogy ez hamarosan változni fog.

Tovább

Már kész van az új Children Of Bodom album, de csak jövőre jön ki

children_of_bodom_2015.jpgCsak 2019-ben kerül majd a boltokba az új Children Of Bodom nagylemez, legalábbis ha hihetünk Hennka Seppälä basszernek, aki a Metal Mad TV-nek adott egy interjút nemrégiben. A csapat a felvételekkel, keveréssel, mindennel készen van, viszont a korongot egyelőre pihentetik, reméljük nem azért, mert annyira rossz lenne. Az egyelőre még cím nélküli dalcsokor az első lesz, amin már Daniel Freyberg játszik a 2015-ben kilépett Roope Latvala helyén.

Tovább

Tavasszal stúdióba vonul a Children Of Bodom

children_of_bodom_2015.jpgJövőre elvonul a négy fal közé a finn, már mondhatni veterán metalcsapat, a Children Of Bodom, hogy felvegye a soron következő nagylemezét. Az északiak a korongot jövő év végén tervezik megjelentetni, amely az első lesz a 2015-ös I Worship Chaos után, melyen már Daniel Freyberg pengetett Roope Latvala helyett.

Tovább

Nézd meg a Children Of Bodom rajongókkal teli új dalszöveges videóját!

children_of_bodom_2015.jpgÚj kisfilmmel állt elő a finnek kvázi veteráncsapata, a Children Of Bodom. Alexi Laihoék a tavalyi nagylemezük, az I Worship Chaos egyik dalára, a My Bodom (I Am The Only One)-ra készítettek egy dalszöveges videót, melyet a rajongók által beküldött fotókkal tűzdelt tele a brigád. Az írásban szó esik még az új gitárosról, Daniel Freybergről és Roope kiválásáról is.

Tovább

A Lamb Of God is törölte az európai turné hátralévő állomásait

lamb_of_god_2015_1.jpg

A Párizst ért szörnyű terrortámadások sajnos közvetlenül is hatással vannak a zenerajongók életére. Több zenekar köztük a Motörhead, Foo Fighters is úgy látta jobbnak, hogy lemondják az európai turnéjuk további állomásait. Sajnos most a richmondi Lamb Of God is beállt ebbe a sorba, akik a Children Of Bodom illetve a Sylosis zenekarok társaságában szedték volna szét a bécsi Gasometert november 26-án. A másik két banda ennek ellenére nem mondta le a turnét, folytatják a körútjukat. Azt nem tudjuk, hogy a már megváltott jegyekkel így mi lesz, érdeklődjetek a jegyirodáknál, biztos tudnak valami biztatót mondani.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum