Chris Cornell - Higher Truth (2015)

Nagy igazságok a nagy embertől

2015. szeptember 29. - RaczUr

cchighertruth.jpg

A grunge korszak legnagyobb túlélője vitán felül Chris Cornell. A Soundgardennel nyomot hagyott a 90-es években, a 2000-es években a három Audioslave lemezzel maradt köztudatban, sőt az a formáció – a Rage Against The Machine zenészeivel körbe véve - annak a korszaknak az egyik legizgalmasabb zenekara volt a 2007-es feloszlásukig. Utána Chris a szóló lemezek útjára lépett. A rock zenei álmoskönyvek szerint ilyenkor jön a feledés homálya, amit csak valamelyik ex-zenekar újraélesztése szokott csupán megtörni – a Soundgarden 2010-ben ezt meg is lépte-, de ebben az esetben nyugodtan beszélhettünk egy Chris Cornell franchiseról, amit jól jelez az, hogy 2006-os You Know My Name dala volt az akkori Bond-főcím dal (Casino Royale), ami egy olyan fegyvertény, ami kalapemelést érdemel.

Tovább

A Soungarden énekese egy rajongójával zenélt közösen

cornellsolo.jpg

A Soundgarden énekese Chris Cornell éppen éppen szólóban turnézik Európa szerte. Június 20-án az angliai Newcastle-ben lépett fel, ahol a színpadra egy gitározni is tudó rajongót hívott fel, hogy az Outshined című Soundgarden klasszikust közösen adják elő. Nos a szerencsés Ben Dawson lett, aki utóbb élete legnagyobb pillanatának nevezte a történteket, amit meg is tudunk mutatni.

Arcra ült döbbenet : Chris Cornell - Scream

Igazán rám férne most már egy véres-beles metál lemez, mert mostanában valahogy előtérbe került nálunk az idézőjeles nyáladzás. Mondanom sem kell, hogy Chris Cornell új szólólemeze sem a véres-beles vonalat erősíti. Nyilván tudtam, hogy a grunge korszak koronázatlan királya mire adta a fejét, de aztán a lemez meghallgatása után rájöttem, hogy erre nem lehetett felkészülni. 

Tovább

Chris Cornell – hallgass bele, vagy inkább ne

Chris Cornell (ex Soundgarden, ex-Audioslave) Timbaland-dal a jelenlegi legnagyobb pop producerrel készíti új lemezét, aki korábban olyan popsztárokkal dolgozott együtt, mint Madonna, Justin Timberlake, vagy Nelly Furtado. Korábban már kiszivárgott egy pár másodperces dalrészlet, ami alapján rosszat lehetett sejteni, de ennyire gagyira azért én sem számítottam. Cornell MySpace oldalán bele lehet hallgatni az új lemezbe (csak erős idegzetűeknek). Nyugodj békében Chris!



 

ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum