Hirdetési felület

Az óriási és osztatlan sikerre való tekintettel a Metallica együttes elhatározta, hogy elkészíti a Lulu album folytatását Lulu 2 címmel. Ezúttal azonban nem Louie-Louie Reed fog közreműködni rajta vendégként, hanem egy gitáros, bizonyos Steve Lulukather. A tervek szerint a zenészek a lemezfelvétel fáradalmait majd HonoLULUn fogják kipihenni.

Az említett Metallica-sikeren a magyar zenészek is felbuzdultak ám! Schmiedl Tomi és Mentes Norbi azzal a hírrel keresték fel szerkesztőségünket, hogy ők, mint a "magyar Metallica" tagjai Győzikével fognak kollaborálni, mivel Loue Reedhez hasonlóan ő is egy alternatív figura - igaz, kicsit más értelemben. Az így kialakult formációnak Moby DIKK lesz a neve.

tovább »



Nem kis fejtörést okozott eldönteni, vajon van-e hely a Rockstation hasábjain egy olyan zenekar számára, amely egyébként sem kifejezetten headbangelés céljára készíti muzsikáját, de aktuális lemezének beharangozó dalában jó, ha középtájon jelenik meg egyáltalán a gitár, a torzítópedál pedig szinte végig az album folyamán felejtős. Viszont ha azt vesszük alapul, hogy össz-vissz két féle zene létezik; jó zene és yo zene, akkor a Coldplay mindenképpen és vitathatatlanul az előbbi kategóriába tartozik. Ily módon helye van, helye lesz a D.A.D. vagy éppen Iced Earthék mellett. 

Még akkor is, ha az egyébként „alternatív rock” kategóriába sorolt bandának a zenéje most éppen (tovább) habosodott. Hát ennyit a skatulyákról, melyek csak arra jók, hogy az ember el tudja dönteni, egyáltalán hallgatásra méltónak véli-e az adott művet, vagy még arra sem.

tovább »



Megy a szekér, nagyon megy. Mással nemigen tudom magyarázni, hogy ez a 2003-ban készült koncertfelvétel, múlt év végén újra napvilágot látott. Igaz azóta két lemeze is megjelent az angol bandának, de kötve hiszem, hogy a mostani újra kiadásnak szakmai okai vannak. Sokkal inkább bankszámla-dagasztás ez, azt hiszem.

A célközönség nyilván azok a rajongók, akik az utóbbi két album után váltak azzá. Ők még a nagy hype közepette beszerzik ezt a dvd-t is, a hozzá tartozó bónusz cd-vel. Két lemez (Parachutes - 2000, A Rush Of Blood To The Head - 2002) után a Coldplay a világ minden pontján csúcsra jutott, amit 2003-ban egy hisztérikus sikerű 16 hónapos turnéval koronázott meg. Ez a dvd a koncertkörút csúcsán, 2003 júliusában került rögzítésre Sydneyben, a Horden Pavillionban

tovább »



08
2008. okt
09:59

Coldplay : Viva La Vida deluxe verzió

Szerző: SAABI Címkék: coldplay

A Capitol Records 2008. november 25.-én jelenteti meg a Coldplay Viva La Vida című albumának, kibővített és Prospect's March elnevezéssel illetett új verzióját. A plusz igazából egy másik CD-t jelent az eredeti Viva La Vida album mellé 6 új felvétellel, amelyeket még a Viva felvételei közben kezdtek el rögzíteni, de az albumra már nem kerülhettek fel. Szerepel még a lemezen két feldolgozás is a Viva albumról (Lost, Lovers In Japan). A második CD címe egyszerűen csak The EP és külön is meg lehet majd vásárolni CD és 12" bakelit formátumban is.

A The EP tartalma:

1. Life in Technicolor ii
2. Postcards From Far Away
3. Glass of Water
4. Rainy Day
5. Prospekt's March / Poppyfields
6. Lost + (Jay-Z remix)
7. Lovers in Japan (Osaka Sun mix)
8. Now My Feet Won't Touch The Ground
 

 



30
2008. sze
10:09

Coldplay – új clip : Lost!

Szerző: sunthatneversets Címkék: coldplay

Ha valaki ott volt múlt hét kedden a Budapest Sportarénában akkor a Coldplay Lost! című dalához készített videoklip biztos kellemes érzéseket kelt majd benne. Aki meg nem volt ott, az erről maradt le. 

 



Az angol Coldplay, rajongóinak hosszú évekig történő várakoztatása után tegnap este végre eljutott Budapestre júniusban megjelent Viva la Vida Or Death And All His Friends című lemezének világkörüli turnéjának keretében. Lehet fanyalogni és azt mondani, hogy nem akkora durranás ez az egész, de az eddig bennük kétkedők jó részét – például engem – meggyőzték az teljesen biztos, mint ahogy az is, hogy aki fanatikus rajongóként volt jelen tegnap este az Arénában, ezt az estét egykönnyen nem felejti el. 

 
De ne szaladjunk ennyire előre! A közönség bemelegítése a Strokes gitáros Albert Hammond Jr.-nak és zenekarának jutott. Amolyan tizenkettő egy tucat típusú brit indie rockot vezettek elő a srácok pár emlékezetesebb témával. A dobos látványosan ütött, a húros hangszeresek jól mutattak sztenderd bőrdzseki-feszülős farmer kombinációjukban, míg Albert barátunk is fess volt a fehér öltönyében. Több ennél nem igen volt, de ahogy mondani szokták: a foglalkozás elérte célját, a közönség meg vette a lapot. Az a közönség melynek átlagéletkora becsléseim szerint olyan huszonöt év körül lehetett.  
 
Rövid átszerelés és a fejgépet kezelők ovációval kísért színpadmászása után, nem sokkal negyed tíz előtt a Life In Technicolor hangjaira felgördült a függöny és valami olyan vette kezdetét, amit nehéz szavakkal hitelesen leírni. Az hogy szinte az egész Viva La Vida-t eljátszották nem is lepett meg, de ahogy a négy katonai uniformisba öltözött ember által prezentált zene élőben egyszerre maga alá temeti és felemeli az embert az valami hihetetlen. A színpadtechnikáról nem is beszélve. Hogy cd minőségben szól a zene már megszokhattuk, de öt két-három méter átmérőjű gömb projektorként való alkalmazása, élő videóstúdió csatasorba állítása és még rengeteg apró nüansz, a mozgó reflektorsorok, az uv fények, a konfetti-lepke eső, satöbbi mind arra utalt, hogy ez bizony tényleg a profizmus legfelső szintje. 
 
A közönség szinte végig extázisban volt, láthatóan a zenekar is nagyon élvezte az estét. Chris Martin szuggesztív kisugárzása és a második nótaként előadott Violet Hill végén magyarul háromszor elmondott köszönjük-je pedig láthatóan megolvasztotta mindenki szívét, onnantól kezdve a tenyeréből ettek, még akkor is ha a hangja nem mindenhol volt rendben, amit fogjunk arra hogy a turné közepe fele egy picit már kikészülhettek a hangszálai. Abszolút séróból, minden erőlködés nélkül ment minden, amibe pár zenei baki is belefért, de ettől élő egy koncert. Az In My Place közben mindenki kedvenc énekese előbb majdnem orra bukott Guy Berryman basszusgitárosban majd a mikrofonjával fordulásból jól koponyán küldte a mögötte gitározó Jonny Buckland-et, amitől majdnem röhögésbe fulladt a dal. Volt aztán itt előtte és utána minden, ami tőlük a legnagyobb: Clocks, Speed Of Sound, Cemeteries Of London, 42, Fix You, a közönség közé nyújtott kis-színpadon eljátszott Talk és The Hardest Part.  
 
A legnagyobb dobásukat aztán egy kicsit későbbre tartogatták, hiszen a nagy sötétből egyszer csak a lelátó egyik nézői feljárójában eljátszott The Scientist és a Will Champion dobos által elénekelt Death Will Never Conquer kétségtelenül az est csúcspontja volt.  
Két ráadásblokkal utána még visszajöttek (benne többek között Politik, Lovers In Japan) a színpadra, hogy az egy és háromnegyed óra végén megköszönjék a felejthetetlen koncertet. Mert, hogy az volt ez kétségtelen.  
 
 
 
A beszámoló a zene.hu portálon is megjelent 2008.09.24.-én.
 
Íme egy helyszíni videofelvétel zoopopzoo jóvoltából a Clock című számmal:
 



Chris Martin már nem hat olyan idegesítően rám, mint pár éve. Megszoktam, beletörődtem. Az X&Y lemez környékén a csapból is a Coldplay folyt. Nyolcszoros platina a szigetországban, háromszoros az USA-ban. Lapáttal merték a pénzt a bankszámlára. Nincs mese felültek a trónra, aztán onnan le nem taszítják őket az már holtbiztos.

Hogy örökölték-e a trónt vagy „államcsínnyel” jutottak oda, az már édesmindegy. Nem hinném, hogy valaha is klubkoncerteket kell, hogy adjanak a megélhetés kedvéért. Most ráadásul azzal a Brian Eno-val dolgoztak, aki a U2-t a csúcsok csúcsára juttatta a The Joshua Tree című világhírű klasszikussal. Idáig is lehetett párhuzamokat vonni az ír csapattal, elvakultabbak egyenesen kijelentették, hogy a hátukon másztak addig a bizonyos trónig. A Brian Eno-val való közös munka bizonyára az ő elméletüket támasztja alá, érzékenyebbeknél meg egyből kiveri a biztosítékot. És hát mondjuk meg őszintén a Coldplay közel sem olyan eredeti, mint a U2, de már odáig jutottak és ezt cáfolni felesleges volna.

Akad azért itt pár jó nóta. Meg pár nem annyira emlékezetes, de okosan, atmoszférikusan, - amolyan értelmiségien - tálalt. Meg aztán az évek és turnék során felszedtek pár olyan hatást, amely zenéjüket kétségtelenül változatosabbá tette. A rövid Cure-os Life In Technicolor-ral nyit a lemez, egyfajta bevezetőképpen. A kettes Cemeteries Of London kiváló nóta, sláger lesz biztos. Ha becsukom a szemem azért a U2 jelenik meg, főleg a gitárjáték terén. A következő Lost! megint egy kicsit íres, de kellemes harmóniákat, templomi hangulatot áraszt. A 42 zongorával, hegedűvel kísért melankóliája, heves öngyújtó égetést varázsolhat az arénákba, de igazából semmi több, még akkor sem, ha a közepén az az arabos (a la No Quarter) rész egy kicsit feldobja, de a bohókás befejezés inkább illik egy amerikai egyetemi csapathoz, mint hozzájuk. A Lovers In Japan/Reign Of Love egy az egyben úgy kezdődik, mint az előző lemez Talk című dala. Aztán ez is elég U2-s vonalvezetésű lesz. Ha nagyon akarom el tudom képzelni Bono-t a mikrofon mögött, mert Chris Martin teljesen ugyanolyan tónusban énekel. A nóta azonban kellemesen sodrós, ezt el kell ismerni. A dal 3,55-nél átmegy a Reign Of Love-ba, ami megint egy zongorás, melankólikus darab, emlékezetes pillanat nélkül. A hatos Yes a lemez leghosszabb dala a maga hét percével, igaz a felétől a Chinese Sleep Chant című szösszenetbe megy át.  Mély, dörmögős stílusban, keleti izeket felvonultatva fogant. Nem hasonlít a lemezen egyetlen más dalra sem és ez benne a jó, aztán a másik fele amolyan kapkodós noise-pop rohanás. A táncos-hegedűs Viva la Vida, amolyan tipikus Coldplay. A klipről már ismerős lassan bontakozó Violet Hill pedig katonás feszességével igazi telitalálat. A country-s, kocsmai hangulattal nyitó Strawberry Swing valahogy úgy is marad. Várja az ember, hogy kibontakozzon, de az istenért nem bontakozik. A záró Death And All His Friend megint két tételből áll, a dal második fele The Escapist címre hallgat. Vontatott melódiák csendülnek fel, de hát már a cím sem sejtett sok vidámságot. A dal második felére ugyanúgy igaz a mély szomorúság és így, mély melankóliában ér véget a lemez. 

 

 
Coldplay: Viva La Vida (live)
 

Kiváló zenészek, nagy kvalitások, de valahogy olyanok ők mint a híres bűvész, aki csak a  trükkjei egyik felét találta ki maga, a másik felét valahol látta és saját képére formálta. De a híres bűvész attól híres, hogy ezeket úgy adja elő, hogy a közönség mind elhiszi neki, ez itt az eredeti. Hát varázsolj Chris!

8/10   
 



28
2008. máj
15:19

A Coldplay Magyarországon

Szerző: sunthatneversets Címkék: coldplay

Szeptember 23-án a Papp László Sportarénában ad koncertet az angol Coldplay zenekar. Hogy ez a hír itt szerepel az még szerintem is képezheti vita tárgyát. De, ha a U2 szerepelhet nálunk, akkor ők is. Bár pár rajongónál már az összehasonlítás is biztosan kiveri a biztosítékot.
Ettől azonban még tény, hogy a pár éve a mainstreambe berobbant együttes 30 millió eladott lemezzel világsztár kategória. Rövidesen megjelenik új nagylemezük, melyet a legendás Brian Eno( U2 ugye) producelt és a Viva La Vida Or Death And All His Friends címre keresztelték.

A CD-hez csatlakozó turné június 23-án indul a Madison Square Gardenben egy ingyenes, csak rajongói bejutást biztosító koncerttel, hogy 2008. szeptember 23-án Budapestet is elérje. Mindenképpen érdemes tudni, hogy a magyarországi fellépésre a jegyeket június 5-étől árusítják a Ticketpro országos hálózatában.

Az új lemezről íme az első egyébként ingyenesen is letölthető (de nagy divat már) dal klipje a Violet Hill.