Hirdetési felület

2012. május 13-án vasárnap a tengerentúli post-rock szcéna egy, nálunk még talán kevésbé ismert képviselője, a Deadhorse lép fel a BLOG Music Club-ban a remek győri Rosa Parks társaságában.

A 2009-ben Erie-ben alakult Deadhorse a három amerikai turnéja után először jön át Európába, hogy egy több mint harminc állomásos turné keretében végre megmutathassa magát többek között a magyar közönségnek is. A stílusában és attitűdjében jellegzetesen tengerentúli underground instrumentális post-rock zenekar 2010-ben jelentette meg első és eddig egyetlen nagylemezét We Can Create Our Own World címmel, amit azóta néhány publikussá tett koncertfelvétel ill. egy split valamint szinte folyamatos koncertezés követett. A kezdeti időkben a szinte természetesnek tekinthető tagcseréket követően a mára megszilárdult felállás erősebb mint valaha, a Deadhorse jelen pillanatban egy erőtől duzzadó, rendkívül kreatív zenekar képét mutatja a színpadon. A két gitár-basszgitár-dob-zongora felállású csapat „vegytiszta” post-rock zenekarként jellemezhető, zenéjükben megvan mindaz a szépség, érzelemgazdagság és energia ami ezt a műfajt érdekessé és szerethetővé teszi. Jól megkomponált, epikus, sodró lendületű szerzeményeiknek a zongora használata remek hangulati többletet ad, a lassú témabontogatásokból építkező témák erőteljes, helyenként monumentálisnak nevezhető katartikus érzelmi csúcspontokban teljesednek ki…a keményebb, metálosabb hangvétel viszonylag ritkábban jön elő, a Deadhorse a post-rock szebb és érzelemgazdagabb ágát képviseli. Szinte garantálható, hogy itthoni debütálásuk a tavasz egyik emlékezetes pillanata lesz, remélhetőleg az itthoni szcénán belül is minél többen megismerik és megszeretik ezt a valóban figyelemre méltó zenekart.

tovább »