Hirdetési felület

Demon Hunter 2014.jpg

A múltkor már írtunk róla, hogy március 18-án új lemezzel jelentkezik a Demon Hunter. Az Extremist címet kapott albumról most új dalt osztott meg a banda. A The Last One Alive című tétel hajtás után hallgatható meg egy korábban már közzétett dal kíséretében.

tovább »



Demon-Hunter.jpg

Némileg váratlan a hír, de március 18-án új nagylemezzel jelentkezik a Demon Hunter. A sorrendben hetedik album az Extremist címet kapja majd és a Solid State Records gondozásában jelenik meg. A csapat előző lemezéről ITT írtunk.



A seattle-i Demon Hunter legutóbbi The World Is A Thorn címet kapott lemeze igazi telitalálat volt abból a szempontból, hogy nagyon okosan, jó arányban keverte a durva modern metált a melodikus refrénekkel. Bár sokan már ekkor sem estek hasra ettől, sőt többek szerint az azt megelőző két lemez az etalon, mégis a The World Is A Thorn kifejezetten szép sikereket hozott a zenekarnak. A Don és Ryan Clark által alapított bandában már csak az énekes Ryan képviselteti magát és valószínűleg ő a vezér is.
 
A Demon Hunter elég széles zenei skálán mozog, ezzel nincs is baj, mégha ez az üvöltős verze, dallamos refrén kombó lassan ki is kopik a köztudatból, hiszen abban a pillanatban, amint a refrén nem elég erős, mondhatnánk úgyis, hogy átlagos, abban a pillanatban válik elég középszerűvé az egész. Így múlt el a világ dicsősége a Fear Factorynál, de még sorolhatnám tovább a sort és félő, hogy a  Demon Hunterrel is ugyanez lesz a helyzet.

 

tovább »



21
2012. már
07:00

My Destiny - Új Demon Hunter videó

Szerző: sunthatneversets Címkék: demon hunter

Magát a dalt már bemutattuk korábban, de a Demon Hunter csapata most videót is forgatott a My Destiny című dalra, amely a csapat április 10-én True Defiance címmel megjelenő új lemezén kap majd helyet.



Korábban már mutattunk nektek egy új dalt a seattlei Demon Hunter új True Defiance címre keresztelt lemezéről. Most itt van még egy új dal My Destiny címmel.



Április 10-én érkezik a seattlei Demon Hunter új albuma True Defiance címmel. Az album beharangozójaként most megjelent egy ú.n. lyrics videó a Someone To Hate című dalhoz, amit most meg is mutatunk nektek.



14
2012. feb
15:00

Demon Hunter - Itt a borító

Szerző: sunthatneversets Címkék: demon hunter

Ezzel a borítóval jelenik meg április 10-én a seattle-i Demon Hunter új albuma, amely a True Defiance címet kapta,



Április 10-én a Solid State Records gondozásában jelenik meg a seattlei keresztény metálos Demon Hunter új lemeze, amely a True Defiance címet kapta.

Az albumra a következő dalok kerültek: 01. Crucifix, 02. God Forsaken, 03. My Destiny, 04. Wake, 05. Tomorrow Never Comes, 06. Someone To Hate, 07. This I Know, 08. Means To An End, 09. We Don't Care, 10. Resistance, 11. Dead Flowers



Persze most mondhatjátok, hogy lehetetlen, amolyan örök igazságként a 2011-es, vagy bármelyik másik évből 10 videót összeszedni és kinevezni őket a legjobbaknak. Ráadásul akkor, amikor a lemezeladások terén döglődik a piac és klipből is kevesebb készül. Igén ám, de ma már sokkal inkább reklám egy adott bandának egy jó klip, így azért tavaly is születtek jócskán kiváló videók. Mivel keményebb zenekről van szó, kritikaként nem fogadjuk el egy-egy előadóról, hogy ez nem metál :-) Szóval ehhez tartsátok magatokat!   

10. FIVE FINGER DEATH PUNCH - Under And Over It

Álljon itt mindjárt kezdésnek egy magyar kötődésű csapat. A Zoltán Báthory vezette Five Finger Death Punch szépen lassan a milliomosok ligájába evezett.  Szőke csajos, segges-csöcsös, sport-verdás videóból pedig minden listába kell egy. Hát tessék!

tovább »



06
2012. jan
12:00

Jön az új Demon Hunter

Szerző: sunthatneversets Címkék: demon hunter

Bár a seattle-i csapat nemrég megvált gitárosától mégis finisben van az új lemez, amely nagy valószínűséggel április folyamán jelenik meg a Solid State gondozásában. Az album producere Aaron Sprinkle volt, míg a keverésért egy metál körökben ismert arc Jason Suecof felelt. Eközben a banda új gitárost is talált egy régi barát Jeremiah Scott személyében aki a The Showdown-ból is ismerős lehet sokaknak.



30
2011. nov
14:00

LifeWar - Új Demon Hunter videó

Szerző: sunthatneversets Címkék: demon hunter

Hogy kevés pénzből is lehet jó videót csinálni arra a Demon Hunter LifeWar című dalára forgatott klip egy nagyon jó példa. A dal a csapat tavaly megjelent The World Is A Thorn című lemezén szerepelt.



Demon Hunter - The World Is A Thorn coverA 2000-ben Seattle-ben alakult Demon Hunter zenéjének stílusbeli megjelölésekor szinte minden helyen megjelenik a keresztény metál kifejezés. Szerintem ilyen zene nincs, keresztény értékeket képviselő szövegvilág az van, sőt a tagok nyíltan vállalják is a keresztény-demokrata értékrend szerinti gondolkodást. A Don és Ryan Clark által alapított bandában már csak az énekes Ryan képviselteti magát, lévén hogy Don inkább a családot választotta.


A Demon Hunter elég széles zenei skálán mozog, mégis ha egyetlen stílust kellene megneveznem a mindenhol alkalmazott christian metál helyett, akkor az mindenképpen a modern metál lenne még akkor is, ha zeneéjükben keveredik a metál- és hardcore, néhol a thrash és a tribal, de még a doomos és dark zenéket kedvelők is megtalálhatják itt a számításukat, sőt az elektronikát sem mellőzik teljesen a srácok.

tovább »