Hirdetési felület

bendraimansolo2013.jpg

David Draimant sokan ismerik a Disturbed soraiból. Testvéreit már nem annyira, pedig fiatalabbik öccse Ben szintén zenészként/dalíróként keresi a kenyerét, méghozzá Izraelben, igaz nem annyira rockos vonalon mozog A fiatalabbik Draiman egy 6 számos EP-vel jelentkezik októberben, melyre felkerült a bátyus együttesének egyik legismertebb dala a Stricken. Hajtás után meghallgatható a feldolgozás és az eredeti dal is.   

tovább »



A chicagoi Disturbed pont az a zenekar, amely itt Európában tipikus amerikai bandának van elkönyvelve. Sokan tucatzenének tartják, de a BigMac is tucat mégis megzabálod, úgyhogy közben ne gondolkodsz ezen. A banda szép csöndben már 13 millió eladott lemeznél jár világszerte, legutóbbi négy albuma, mind a Billboard lista legelején nyitott. Hogy ezt hány igazi metálbanda mondhatja el magáról? Elárulom: egy, azt úgy hívják Metallica. Szóval ebben a ligában nem igazán lehet gyenge teljesítménnyel a csúcson maradni.

 

tovább »



Mindenféle találgatások ellenére a Disturbed egyelőre mégsem indul oszlásnak. Sőt november 8-án The Lost Children címmel B-oldalas dalokból válogatáslemezt jelentet meg az amerikai banda, amelyen egy Faith No More és egy Judas Priest feldolgozás is helyet kap. Ezekhez és a többi dal címéhez katt a továbbra.

 

01. Hell
02. A Welcome Burden
03. This Moment
04. Old Friend
05. Monster
06. Run
07. Leave It Alone
08. Two Worlds
09. God of The Mind
10. Sickened
11. Mine
12. Parasite
13. Dehumanized
14. 3
15. Midlife Crisis (FAITH NO MORE cover)
16. Living After Midnight (JUDAS PRIEST cover)



Ma lesz erdőben zenélő sáros zenekar, erdőben zenélő nem sáros zenekar, színpadon zenélő banda és világot megmentő csapat. 

A Disturbed új lemeze Asylum címmel jelent meg nemrég. A The Animal már a haradik klip a lemezhez erdőben zenélő szutykos, arcra tetovált zenészekkel, nyershúst evő rossztündérrel.

tovább »



Disturbed - Asylum albumÚjra itt vannak a staccato riffek királyai. A chicagoi Disturbed semmi különöset nem csinál, húzós hard és heavy rock riffeket kombinál egy kis modern metállal és ez több, mint 11 millió lemezt eredményezett ezidáig. A siker a 2005-ös Ten Thousand Fists-szel jött el végérvényesen és 2008-ban az Indestructible-lel folytatódott. Az ötödik, Asylum címre keresztelt korong pedig biztosan nem lesz a Disturbed hanyatlásának kezdete.

tovább »



Úgy látszik lassan minden hétre jut egy Disturbed videó. Múlt héten mutattuk be az Another Way To Die című dalra forgatott klipet, most pedig itt az augusztus 31-én megjelenő új lemez címadó dalára az Asylumra forgatott videó, amely ismét Roboshobo munkája. Van itt minden: darabolás, a testrészekből leves főzés, kemencében égetés, satöbbi. Nézzétek!

 




A Disturbed új lemeze Asylum címmel lát napvilágot augusztus 31-én. Az Another Way To Die című dalra korábban már volt szöveges videó, most pedig van igazi is, melyet Roboshobo, alias Robert Schober (Metallica, Deftones, Mastodon) rendezett. A klip egyébként szerves összhangban van a dal mondanivalójával, miszerint mindent elpusztítunk magunk körül.

 

 


 



A chicagoi Disturbed új lemeze Asylum címmel és az itt látható borítóval augusztus 31-én jelenik meg a Reprise Records gondozásában.

Pár nappal ezelőtt egy nem hivatalos szöveges videó is megjelent a csapattól az új lemez Another Way The Die című dalára.

 

 

 

 

 




A chicagoi Disturbed még februárban vonult stúdióba, hogy rögzítse az új album dalait. Nos a lemezen már az utolsó simításokat végzi a csapat, mára pedig kiderült az is, hogy az új album Asylum címmel a nyár végén lát napvilágot.



10
2010. jan
10:00

Disturbed DVD közeleg

Szerző: sunthatneversets Címkék: disturbed

Sőt! Nem is közeleg, hanem egyenesen itt van a kanyarban. Az amerikai banda Decade Of Disturbed címre keresztelt dvd-je január 12-én lát napvilágot, melynek felvételei a tavaly tavasszal lezajlott Music As A Weapon turnén készültek. 



18
2008. sze
14:20

Disturbed – Indestructible klip

Szerző: sunthatneversets Címkék: disturbed

Mai youtube-os kalandozásom során belefutottam az év egyik legjobb lemezét produkáló Disturbed Indestructible című nótájának klipjébe. Igaz, hogy majd egy hónapja fent van, de még nem poros darab.   (Lemezismertetőnket itt találod: Figyeljék a kezemet, mert csalok! : Disturbed - Indestructible).
 

 

 



Az alábbi beszámolót egyik olvasónk, M. Péter állította össze nekünk és természetesen Nektek az ausztriai NovaRock 2008 fesztiválon látottak/hallottak alapján. Olvassátok és ezúton is köszönjük Péter!

----------

A mai modern "rock" képviselői mellett néhány klasszikust is felvonultatott idén az ausztriai Nova Rock fesztivál rendezősége. Ők jegyzik egyébként a Two days a week megmozdulást is. Ha egymásra vetítjük a két rendezvényt, akkor egy meglehetősen erős felhozatallal találjuk szemben magunkat.
..de, egyelőre Nova Rock.

Kezdjük talán a dolog árnyoldalával.

Sex Pistols
A sokak szemében félistenekként létező punk klasszikus úgy jelent meg a színpadon, mintha az egykori boksz klasszis hatvanévesen térne vissza revansot venni.. Nem volt túl hiteles a konszolidálódott anarchistáktól a God save the Queen, vagy az Anarchy in the UK. Ha igaz, akkor a Szigeten is tiszteletét teszi a csapat, így mindenki maga is mintát vehet a nagypapás tempójú produkcióból.

A foci és az osztrákok
Valahogy minden zenekar kötelességének érezte, hogy egy jó nagyot rúgjon szegény sógorokba, megvilágítva, mennyire nem focinemzet az övék. Egyesek ennél messzebbre is merészkedtek a germán népek kifigurázásában.
 

..és ha már itt tartunk: NOFX
Aki szereti a Toy Dolls féle vidám punk zenét, az feltehetően jól szórakozott ezen a koncerten. Ahogy feljebb említettem nem túl konformista a csapat. "Germans are people too?", vagy "Austrians can't score goals." beszólásokkal édesgették magukhoz a helyi közönséget a fiúk. Talán kicsit több is volt az átkötés a műsorban a kelleténél. Amúgy egy vidám és szórakoztató koncertet láttunk.

Volbeat

 
A dán Volbeat csapatot nem ismertem korábbról és azt gondolom, hogy minden produkció pozitív savtesztje lehet, ha a dalok ismerete nélkül is érzi a zenét az ember. Kellemes karakterű énekhang, változatos dalok és masszív hangzás.

--= Itt hívnám fel a figyelmeteket arra, hogy a dán csapatot az idei SZIGET fesztiválon is meg lehet nézni, szerintünk mindenképpen érdemes, mert nagyon jók! Augusztus 13.-án 20:00-kor lépnek fel a HammerWorld színpadon. - a szerk. =--

Airborn
:) - sokat mosolyogtunk ezen a koncerten Péter barátommal. Egy tradicionális Heavy Metal alapokra építkező AC/DC klón formáció robbant be a színpadra. A kezdés és a teljes produkciót végigkísérő lendület meggyőző volt. Sajnos a Volbeat-tel ellentétben nem éreztem elég érdekesnek a muzsikát.

Jonathan Davis (Korn)
 

 



Egy hatalmas trónszékben rángatózva adta elő szóló produkcióit Jonathan. Talán ha két Korn nóta csendült fel, köztük a Got the life, amit a mester úgy vezetett fel, hogy nem vagy igazi Korn rajongó, ha nem szereted ezt a számot. A saját dalai egyébként messze nem tűnnek olyan erősnek, mint a műfajteremtő zenekari darabok, azért kellemesek. Jonathan nagyon élvezte, hogy a közönség jól mulat a koncertjén, ráadásul egy tökéletes (faltól-falig) szivárvány is segített neki vizuális vonalon.

Cavalera Conspiracy
Dzs dzs dzs dzs.

Opeth, In Flames
Erős, zúzós, de sablonos koncertek voltak. Aki nálam átfogóbb ismeretekkel rendelkezik a csapatokról, biztosan jobban szórakozott (volna).

Gavin Rossdale
Nem mondanám, hogy szeretem a Bush zenéjét. Ez szólópróbálkozás egy jó példája annak, hogy mikor éri meg egyedül is nekifutni. ..ha valami újat kapunk. Megkaptuk.

Bad Religion
Oda és vissza vagyok értük, de nem taglózott le a koncert. Hozták az összes kötelező klasszikusukat, de semmi plusz.

Skinred
Az új arcok közül ők nyújtották a legtöbbet. Minden lejött a színpadról. Volt a másik 50 bandához hasonló zúzás, de ez hitelesen és érthetően.

Disturbed
Megint egy banda, aki valamivel színesíteni tudott az általa képviselt vonal egyhangúságán. Némileg náluk is összefolynak a dalok és érezni lehet, hogy ha túl akarnak élni, akkor még egy-kettőt előre kell lépniük, de egyelőre le a kalappal.

Kid Rock
 

 

Számomra az egyik, ha nem a LEGjobb produkció volt. Tökéletesen felépítették a műsort, egyre erősödtek a dalok, felvonultattak néhány blúzos, hard rockos témát és lassan kibontakozott a hip-hopos zúzda is. Kid Rock jól kommunikált a közönséggel, voltak táncos lányok, ..szóval minden a helyén.

Incubus


Otthon, autóban, vagy munka közben nagyon sokszor nyúlok az albumaikért. A koncerten hozták a számokat, ahogy kell, szépen szóltak, lejött a hangulat a színpadról, de nem sorolnám a legjobbak közé a koncertet. Egyszerűen ez a zene nem ide való.

Judas Priest
Ők sem mai gyerekek már, de a Sex Pistols-nál fényévekkel hitelesebbek voltak. Rob Halford ugyan minden komolyabb feladványnál mereven leszegett fejjel préselte ki magából a magas hangokat és fel-alá sétált, mint akinek elgurult a gyógyszere, azért megszólaltak a dalok. ..és meg lett a gyógyszer is (péjnkilör).

Rage Against The Machine



Érzékelhetően sokan kifejezetten ezért a produkcióért látogattak ki a Pannonia fields-re. Nagyon egyben volt. Mindent megkaptunk. Ott volt az energikus ének, monolitikus ritmus szekció és a Tom Morello féle kivételes gitárjáték. Egyedül talán a kapcsolat hiányzott a nézők és a zenekar között. Ennek ellenére elégedetten szálltunk autóba a műsort követően.

Összességében remek felhozatallal, drága étel- és italkínálattal és jó szervezéssel jellemezhető a fesztivál. Akinek sikerült kedvet csinálni, annak még nem késő jegyet keríteni a fent említett Two days a week eseményre.

----------

Az említett Two Days A Week fesztivál 2008. augusztus 28.-29.-én kerül megrendezésre az ausztriai Wiesenben.  A fellépők listája:

  • SLIPKNOT
  • LIVE
  • SERJ TANKIAN
  • PENNYWISE
  • SOULFLY
  • GOGOL BORDELLO
  • LESS THAN JAKE
  • BACKYARD BABIES
  • DREDG
  • THE LOCOS
  • JULIA
  • 3 FEET SMALLER
  • ANIMAL ALPHA
  • DISCO ENSEMBLE
  • BLACK TIDE
  • BLIND
  • DEDICATED TO

Jegyek pl. a helyi ticketexpress (oeticket) oldaláról rendelhetők.

 

 



Hát itt kérem nagy szemfényvesztés van folyamatban. Máshogy fogalmazva ez a chicagói négyes simán befért volna a mi Urink Kiválasztott című műsorába. Az előadásuk címe: hogy lehet több millió embert addig hipnotizálni, hogy a lemezünket megvegye. Hát azt nem tudom hogyan, de hogy lehet az biztos.
 
1996-ban alakultak, mikor Dan Donegan, Steve „Fuzz” Kmak és Mike Wengren felkérte énekesnek David Draimant. Eredetileg nu metal banda, azonban mostanában már sok kritikus hard rock vagy heavy metal csapatnak említi őket. A zenekar első átütő sikere a „Stupify” volt 1999-ben, valamint az ezutáni nagylemezük, a The Sickness, ami 2000 elején jelent meg. Ez az album sztárrá emelte a zenekart. A „Down With The Sickness” című dal nagyon populáris lett és később rengeteg film betétdalának használták. 2002 szeptemberében kiadták második stúdóalbumukat, a Believe-et, ami rögtön első pozícióban debütált a listákon. Rengeteg rajongó az új album hatása alatt volt, még úgy is, hogy ez kevésbé hozta az előző lemezük agresszivitását. Steve Fuzz Kmak basszusgitáros ezután kilépett és a ma is velük zenélő John Moyer váltotta. 2005 szeptemberében kiadott harmadik nagylemezük, a Ten Thousand Fists szintén number one-ként debütált Amerikában.



Több, mint 10 millió eladott lemez után a recept szinte semmit nem változott. Szaggatott hard rock/metal riffek, néhol egy kis elektronikával nyakon öntve, dallamos – néhol hatásvadász – ének és tiszta, amerikai hangzás. Nem tudom máshogy megfogalmazni, de ez annyira amerikai, hogy kilométerekről ráismerni. Hogy a Disturbed egy lecsengő hullám utolsó szörföse? Lehet, de még állanak azon a bizonyos deszkán és lehet, hogy a szél el fog csendesedni, de ők állni fognak tovább!
 

12 nóta és mindegyik sláger, na de hát ez a mainstream kérem, úgyhogy ne csodálkozzon senki. Bármelyik nóta rábökésszerűen bekerülhetne az amerikai és egy része az európai rádiókba is. Tulajdonképp mindegy, melyiket választjuk, telitalálat, legyen az a nyitó címadó, a klipes Inside The Fire, a gyomrozós Haunted, a mega-dallamos refrénű Enough, a szaggatott, énekében a 80-as éveket idéző The Curse, vagy a néhol Tool-os Torn vagy Façade.    

Szóval kedves olvasó, ha a lemez gyanútlan hallgatásába kezdesz, vigyázz, nehogy  hipnotizáció alanya légy és úgy járjál, mint én, akit addig hipnotizáltak, hogy már tizedszer hallgatom és még mindig nem vettem ki a játszóból. Pedig amikor felébredek tudom, hogy hatalmas átverés áldozata vagyok.

9/10
 
 


 

Disturbed : Inside The Fire