Hirdetési felület

Ego Project 2013.jpg

2013. február 23-án hosszú szünet után ismét Budapesten, újra a Crazy Mama klubban látható az EGO-Project legénysége! A tavalyi lemezmegjelenés (Puszta Ököllel), és a lírai Pár sör és pár barát című dal gyors népszerűsége, valamint  a nagy sikerű tavalyi lemezbemutató után  "törzshelyükön" ismét meglepetéssel készülnek, emellett farsangi és születésnapi bálra is invitálják az érdeklődőket.

tovább »



EGOIII boritó.jpgEnnek a kritikának végén nem virít majd osztályzat. Magam sem szeretem az olyan sajtótermékeket, melyek súlyos elfogultság okán, vagy netán érdekből magasztalják a puszipajtásokat. Kezdhetném ott, hogy a gitáros Jung Norbert a testvérem gitártanára volt. Sok év múlva pedig feleségem és barátnője cibált mindenféle koncertekre, amelyeken csak az volt a furcsa, hogy mindig ugyanaz a fazon énekelt. (Meg van bocsájtva: én is fél éven belül kétszer megnéztem a Xandriát, ahol nem férfi énekel.) Hol Iron Maidnem, hol ZBB, hol pedig Ego Project vala a zenekar neve. A végén már rutinból jattolt le minden koncert előtt velem a teljes zenekar, a barátkozásból egy interjú is született Kiss Zoltán énekessel.

Így történt, hogy rajongóból szurkolóvá váltam. A drukker pedig tapsikol örömében már akkor is, ha csapatának valamely tagja egyeneset rúg a labdába, így nem alkalmas objektív vélemény formálására. Ráadásul Egoék 11 egyeneset rúgnak a labdába - ennyi dal található a kiegyensúlyozott, a színvonalat végig tartó Puszta ököllel albumon. (Mely, ugye az áprilisi Hammerworld mellékleteként látott holdvilágot)

tovább »



18
2012. ápr
07:00

EGO - Itt a hivatalos videoklip!

Szerző: sunthatneversets Címkék: ego ego project

Elkészült az első videoklip az EGO Project frissen megjelent harmadik lemezéhez! A Puszta ököllel című albumot az áprilisi Hammerworld olvasói tarthatták először a kezükben. A klip - amely ismét a Rendermedia munkája - a korong "Pár sör és pár barát" című nótájára forgott.

Ha megnéznétek Az EGO-t élőben:
2012.04.27-én Budapesten, a Crazy Mama klubban látható a csapat egy metal minifeszten a Scage, a Rubicon, a Lovreck és a Phoenix Project társaságában, 2012.04.28-án pedig Győrben, a Black Rockban folytatódik a Demonlorddal közös miniturné.



Húsvéti Heavy Metal bulira várja a műfaj rajongóit április 8-án, azaz Húsvét vasárnapján a Hammer Concerts. Ezen a napon számos zenekart láthatunk majd a Club 202-ben, köztük az Omen és az EGO Project lemezbemutató koncertjét, valamint a Demonlord, a Tűzmadár, a Chronology, a Rotor és a Power koncertjét. Itt mutatja majd be Budapesten először új felállását a Fekete Sereg, és megnézhetjük a Lovegun énekesnőjének új csapatát, a Noa Rockot is. Fontos információ még, hogy másnap munkaszüneti nap, és hogy az aznap megjelenő Hammerworld Magazin olvasói ajándék jeggyel jutnak be a buliba!

tovább »



Azon gondolkodtunk (nem egész úton hazafelé, hanem még otthon), azzal indítjuk zenés vasárnapunkat, hogy megtekintjük a (volt) Gödör Klubban a híres-neves CD-temetést. Ha valaki nem tudná, mi (volt) az, megnyugtatom: mi sem tudtuk, ezért is félve az ismeretlentől, otthon maradtunk. Legalább tudtam szerkesztgetni a hamarosan e lapban is olvasható Mihály Tamás (Omega) interjúmat. Az autentikus Club 202-be érkezvén CD-temetés helyett CD árusítást láthattunk. Az eladót úgy hívták: Blaze Bayley! Csak remélni tudjuk, hogy munkáját megfelelő szinten végezte, jól adott vissza mindenkinek, nem károsítva meg sem a vevőket, sem a kasszát. S ha már eladott, alá is írta az árút, majd egy közös fotót követően útjára engedte a kuncsaftot. A feleségem szerint mindez a jófejség kategóriájába tartozik. Talán Blaze szerint is, mivel vidám kurjongatásaival azt sugallta: nem érdekli, mit gondol róla az egyszeri firkász vagy bárki.

tovább »



Az Iron Maiden korábbi, és a Wolfsbane jelenlegi énekeseként is ismert Blaze Bayley újabb két bejegyzést tett közzé videonaplójában, mely következő, készülő, The King Of Metal című stúdióalbumának lépéseit rögzíti a dalszerzéstől a felvételekig.

A videóban Bayley bejelenti, hogy King of Metal elnevezésű turnéján Matteo "Lehmann" Grazzini kíséri majd. A bolognai basszeros az olsz thrash metalt játszó Neurasthenia tagja. Mellette a dobok mögött csatlakozik még a turnéhoz Claudio Tirincanti, Andrea Neri pedig gitáron játszik majd. A King Of Metal – óvatosan tervezve – idén tavasszal megjelenhet. Egy európai felvezető turné fogja erősíteni a CD-t, amely Belgiumban várhatóan március elején kerül a boltok polcaira.

tovább »



27
2012. feb
10:00

Norbi 42

Szerző: viliricsi Címkék: ego ego project jung norbert

Mi, akik szombaton este ellátogattunk az óbudai Big Bike Pubba, jelentem, sikeresen megünnepeltük Jung Norbert 42. születésnapját. (Ez főleg hajnali egy tájékán az éjszakai busz megállójában látszott.)

Közhelyek jutnak eszembe, hogy hú, de megy az idő, ez szinte hihetetlen…(Újabb közhely) mintha tegnap történt volna, hogy egy Mister X nevű, dallamos hard rockot játszó zenekar elkezdte nyomatni bele a fülünkbe, hogy „ez a jel, jól figyelj!”. Az ehhez készült (polgárpukkasztó) klipben láttam-hallottam először az ünnepeltet. A következő képet pedig a Pokolgép feliratú mappa tárolja agyamban. A Jung Norbert név a ’gépnek általam vélt legsikeresebb korszakához köthető, a Rudán-éra elején.

tovább »



23
2012. feb
06:00

Ego hírek, hétvége, szülinap!

Szerző: sunthatneversets Címkék: ego ego project

Az EGO harmadik lemeze áprilisban, a Hammerworld magazin mellékleteként fog megjelenni. Az albumon 11 új dal és bónuszként 5 angol nyelvű szerzemény fog szerepelni. A lemez címe: Puszta ököllel. A lemezborító  grafikai munkáit Tari József és Kánya Ferenc készítették. Az anyaghoz klip is készül.

A zenekar tavasszal több helyen is megfordul az országban, többek között a DemonLord-dal közösen egy miniturné kapcsán február 24-én Székesfehérváron a Fezen klubban. Másnap, február 25-én Budapesten a Big Bike klubban egy születésnapi koncerten köszöntik Jung Norbit! 

tovább »



Sokak szerint beteljesedik a maja naptár jövendölése, 2012 végén eljön a világvége, ennyi volt, vége az emberiség történelmének. Ha ez így van, akkor már januárban készülnünk kell az elmúlásra, ezért megrendezik a VILÁGVÉGE -ELEJE Metal Fesztivált a Petőfi Csarnokban, január 21-én (szombat).

Fellépnek: OMEN, AKELA, EGO Project, LongRoad, Dreyelands

tovább »



A téli, fergeteges Accept koncert után, az eredeti hang, U.D.O. is a Club 202-ben lép fel, november 14-én. Udo Dirckschneider és zenekara, Rev-Raptor című új lemezét mutatja be és elhangzanak majd a legnagyobb Accept bombák is. Az U.D.O. koncert vendégei a norvég Sevenfield és hazai metal supergroup, az EGO Project lesznek.

Rev-Raptor Tour
U.D.O. + SEVENFIELD + EGO Project
2011. 11. 14.     Club 202     19:00     jegyár:     4.500.-, 5.500.- a koncert napján



A korábban közöltektől eltérően változás történt a magyarországi JORN koncert dátumában és előzenekarainál is. Jorn és magyar előzenekarai az október 15. (péntek) Crazy Mama Music Pub koncerten tehát, Rudán Joe Akusztik - kb. 30 perc akusztikus élmény a hazai élmezőny egyik legkiválóbb énekesével valamint az Ego-Project - Kiss Zolival (és talán Jung Norbival?) előre láthatólag teljes koncertidő! Ez utóbbi zenekar fellépése egyben lemezbemutató koncert is. (Nem kell ecsetelni, hogy mekkora irigylésre méltó megtiszteltetés lehet ez mindkét magyar fellépőnek, hogy egy ilyen világhírű csapat előtt melegíthetik be a levegőt! Legyünk büszkék rá hogy Jorn rábólintott mindkettőre!) Jorn egy hatalmas alapfelszereléssel érkezik hazánkba és ígérete szerint csalódást nem fog okozni senkinek. A budapesti állomás Jorn európai turnéjának végállomása is egyben.

Október 15., Crazy Mama Music Pub
Jorn, Ego-Project, Rudán Joe AkusztikK
/A Live Nation Sweden és a Metal Angel Production Hunland első közös rendezésű koncertje/

Kapunyitás: 19 óra
Belépő: 5800,-Ft Elővételben (okt. 1-től okt. 14-ig): 4800,-Ft