Enter Shikari (UK), Hacktivist (UK), FlatBand (H) @ Barba Negra, 2015. 10. 01.

Agysöprés: pipa!

2015. október 03. - theshattered

0entershikari2015_48.jpg

A brit Enter Shikari ezévi 4 koncertjével több, mint elkényeztette a magyar rajongókat. Az eddigi évente egy hazai buli még kvázi megszokottnak volt minősíthető, viszont idén már majdnem több bulit toltak itthon, mint más hazai banda. A csütörtöki Barba Negrás bál lehet, hogy egy szokásos koncert volt a futószalagon, de így iszonyat mértékben ömlött az energia lefelé a deszkákról.

Tovább

Enter Shikari a Barba Negraban

151001_entershikari01_tommartin.jpg

Az elektronikus metalcore egyik kulcszenekara, az Enter Shikari régi ismerősként tér vissza Budapestre, hiszen három éve az A38 Hajón tartotta első magyarországi klubkoncertjét, valamint tavaly ugyanitt mutatta be új lemezét, hajószakasztó telt ház előtt. A brit együttes idei szigetes fellépése után most újabb forró hangulatú klubkoncertre érkezik – ezúttal az A38 Hajó szervezésében október 1-jén a Barba Negra Clubba. A koncertre limitált számban early bird jegyek is kaphatók!

Tovább

Enter Shikari a Campus Festen!

141012_entershikari02.jpg

Őszintén szólva meg is lennénk lepődve, ha az Enter Shikari kihagyná hazánkat valamelyik évben. Az elmúlt években mindig hatalmas közönség előtt játszottak nálunk a srácok (Tavaly is telt házas hajós koncertet adtak) Tudnak valamit az arcok, ami miatt a hazai közönség megörül rájuk, és pillanatok alatt elkapkodják a jegyeket a bulijaikra. Nagy eséllyel az idei évben a Campus fesztivál legnagyobb bulija lesz a srácok által prezentált műsor is.A fesztivál főszervezője a a Debrecen Televízió műsorában biztosnak nevezte Ákos és az Enter Shikari fellépését. Mi már melegítünk a bulira!

Tovább

Beléptünk megint...: Enter Shikari - The Mindsweep (2015)

enter-shikaris_the-mindsweep_5x5_300-1000px.jpg

Abban mindenki egyetért szerintem, hogy az Enter Shikari valami eszméletlenül király élőben! Olyat tudnak a srácok, amit marha sokan irigyelnek, észvesztően aktívak, energikusak és az száz százalék, hogy emlékezetes marad a srácok produkciója, ha látod őket élőben. Azért emellett meg kell említeni, hogy a stúdióban sem bénáznak a srácok, a 2012-es A Flash Flood Of Colours egy zseniális album volt, de vajon mi változott az elmúlt három évben. Miben mások a brit gyerekek most, mint akkor. Erre a kérdésemre adott választ az új albumuk a The Mindsweep.

Tovább

Enter Shikari-koncert az A38 Hajón

141012_entershikari01.jpg

Az elektronikus metalcore egyik kulcszenekara, az Enter Shikari régi ismerősként tér vissza az A38 Hajóra október 12-én, hiszen három éve itt tartotta első magyarországi klubkoncertjét, hajószakasztó telt ház előtt. Azóta ugyan a brit együttes minden évben fellépett valamelyik fesztiválon, de most újabb forró hangulatú klubkoncertre érkezik – és ráadásként a napokban felvett, a télre ígért új lemezének anyagát játssza!

Tovább

Hallgasd meg az Enter Shikari új kislemezét

enter_shikari1.jpg

A brit alakulat jövő jelentkezik nagylemezzel, de addig sem maradnak a rajongók friss zene nélkül. Kiadtak egy négydalos digitális kislemezt, amit a tovább után meg is hallgathattok. Az EP-n a The Paddington Frisk, Radiate, Rat Race (ez egy új dal) és egy remix szerepel. A Rat Race-hez egy videónk is van, ez is a tovább után van.

Tovább

Hegyalja 2012: Biohazard, Arch Enemy, Enter Shikari és Danko Jones a felhozatalban

Bár a fémek közül most a hóláncé a főszerep, az északi fagyban az ARCH ENEMY már a Tisza-parti napsütésről fantáziál. A csapat Európa legdögösebb metálkirálynőjével, Angela Gossow-val érkezik Tokajba. A BIOHAZARD IS tudja, hogy júliusban nincs jobb hely Tokaj-Rakamaznál. Az ENTER SHIKARI új lemezzel érkezik, a srácok a naptárban már bejelölték a napot, mikor a Borsodi Hegyalja Fesztiválon hevítik a közönséget. A PENDULUM DJ settel készül a legnagyobb kelet-magyarországi fesztiválra, a dubstep sztárcsapat, az Engine Earz Experiment a Kaliyugát is hozza, a tavasszal The Princess című új albummal jelentkező PAROV STELAR BAND pedig friss taktusokkal érkezik a tokaji nyaralásra. Nem fehér Cadillac-kel, hanem hatalmas turnébusszal gurul be Tokajra a DANKO JONES, a rock and roll új fejedelme. Most mindenki, sebváltót Hegy’ üzemmódba – ez tutira nem lesz sétakocsikázás.

Tovább

Yeah, yeah we’re nice guys UNTIL WE’RE NOT! : Enter Shikari – A Flash Flood of Colour

Anglia. Kinek mi jut az eszébe róla? Az idősebb generációnak biztos, hogy a  New Wave of British Heavy Metal a fiataloknak pedig a Bullet for My Valentine vagy az Enter Shikari. A srácok a 3. lemezükkel jelentkeztek, mint köztudott a 3. kiadvány minden zenekar életében vízválasztó. Az első két lemezükkel igen magasra tették a lécet, amit úgy érzem sikerült megugraniuk. Zenéjük titka két dologban rejlik, az elektronika és a breakdown használatában, amit nagyon jól adagolnak, hisz egyik sem megy a másik rovására.

Tovább

Enter Shikari, Your Demise, Letlive@A38

2011. szeptember 16. - Benyo.

Időpont: 2011. 09. 13. 19:00

Helyszín: Dürer Kert, Budapest

Fellépők:

Enter Shikari (UK)

Your Demise (UK)

Letlive (USA)

 

 

 

A májusi-júniusi klubkoncert dömping, majd az azt követő fesztiválszezon után bekövetkezett augusztusi üresjáratot volt hivatott megtörni a keddi Enter Shikari vezette mulatság, megnyitva ezzel az őszi szezont, mely azt hiszem pazarabbul nem is sikerülhetett volna.

Tovább

Enter Shikari az A38-on

Ahogy már az idei koncertszezon is szolgált olyan úttörő eseményekkel, amelyek révén napjaink legnépszerűbb fiatal zenekarai állhattak hazai színpadra (Bring Me The Horizon, Born Of Osiris, The Ghost Inside, For Today), úgy friss hangzások terén az őszi nyitányt az Enter Shikari első hazai klubkoncertje biztosítja majd a teljes pörgés jegyében.

Tovább

Enter Shikari az A38 hajón

Szeptember 13-án a Skalar Music jóvoltából hazánkba érkezik az angol, elektronikus zenei elemekkel operáló post-hardcore csapat az Enter Shikari. A zenekar két vendége a szintén angol Your Demise, akik hardcore-punk zenében utaznak és a post-hardcore Letlive, akik Amerikából ruccannak át hozzánk. A koncert az A38 Hajón lesz.

 

Tovább

Sziget Fesztivál 2010 | Az MTV Headbangers Ball Színpad fellépői, 2. rész : Enter Shikari, Paradise Lost, Kamelot, Monster Magnet, Fear Factory

A Sziget Fesztivál ebben az évben a tavalyi szinte zéró rockzenei fellépőnél jóval többet produkál, hiszen az MTV Headbangers Ball Színpad igen jó nevű külföldi és haza fellépőktől lesz népes. Két részes sorozatunkban ezeket a fellépőket, mutatjuk be kicsit részletesebben.


Augusztus 13., péntek

Enter Shikari
A Roughton "Rou" Reynolds énekes-szintetizátorost, Liam "Rory" Clewlow gitárost, Chris Batten basszeros-énekest, valamint Rob Rolfe dobost tömörítő formáció elektronikus, metal és rockzenei elemekkel kevert hardcore-ban utazik. Már ha van ilyen stílusleírás. A 2006-os évben robbantak be a köztudatba és még abban az éveben megtöltötték a  London Astoriát, úgy hogy addig még egyetlen nagy lemezkiadó cég sem ajánlott nekik szerződést. A poszt-hardcore legtehetségesebb zenekarának kikiáltott együttes nem sokáig maradt kiadó nélkül, 2007-ben az amerikai Tiny Evil Records, valamint a Warner-csoporthoz tartozó, független brit lemezkiadó cég, az Ambush Reality adta ki a zenekar első lemezét Take To The Skies címmel, amely megjelenésének évében Nagy-Britanniában aranylemez lett. A Take To The Skies sikerének köszönhetően az Enter Shikarit az NME, a Kerrang! és a Rock Sound magazinok is az elkövetkező évek rock hangzását meghatározó zenekarok között emlegette. A különböző szakmai díjakkal is kitüntetett Enter Shikari tavaly a Common Dreadsszel menetelt tovább, hogy idén nyáron a Szigetre érkezve végre a magyar közönséget is beavathassa a rock jövőjének titkaiba. Az együttes 19.30-kor lép a deszkákra.

 


 

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum