RockStation


Helloween, Epica és Metal Allegiance a jövő évi FEZEN Fesztiválon

2017. december 06. - sunthatneversets

helloween_pumpkin.jpg

Három új nevet ígért mára a FEZEN, itt is vannak! A Helloween egyedülálló koncertsorozatba kezdett, ennek egyik állomásaként július 25-én lép fel a fesztiválon: a Pumpkins United turnén visszatért a csapatba Michael Kiske énekes és Kai Hansen gitáros, de mostani felállásból is színpadra lép Andi Deris énekes és Sascha Gerstner gitáros. A koncert a zenekar teljes - több mint 3 évtizedes pályafutását öleli fel, ehhez mérten maratoni programot ígérnek, ritkán vagy még sosem játszott dalokkal!

Tovább

Epica, Powerwolf, Beyond The Black @ 2017. január 22.

Lányok és látványok

0epica2017_95_eredmeny.jpg

Általában igyekszem nem lekésni az előzenekarokat – sokszor kifejtettem, mi okból. Most viszont kettő darab teljes koncertet ígértek a szervezők, így előre haladott korom (!) végett jobbnak láttam biztosra vetődni, és a youtube-on lekádereztem a nyitó banda, Beyond The Blacket. Kissé pironkodtam, mert ezt a Wackenen (is) nagy közönségnek látszó társulatnak hírét sem hallottam idáig. A színpadi rutinnal nem lesz tehát gond, véltem, az In the shadowst és a Lost in Forevert pedig igazán jó nótának könyveltem el, még ha ezzel együtt a banda nem is adott mást, többet hasonszőrű, simphonic metal társainál.

Tovább

Beyond The Matrix - Itt egy új Epica-videó

epica_video.jpg

The Holographic Principle címmel még szeptember végén jelent meg a Simone Simons énekesnő vezette holland Epica új albuma. A zenekar lemezhez kapcsolódó a Powerwolf és a Beyond The Black társaságában lebonyolítandó turnéja ma indul és január 22-én ér majd Budapestre a Barba Negra Music Clubba. A turné indításához új videóklippel jelentkezett a zenekar, amit alább máris megnézhettek.

Tovább

Epica és Powerwolf koncert a Barba Negrában

epica2016a.jpg

Közös turnén érkezik Budapestre január 22-én az Epica és a Powerwolf. A holland szimfonikus metal zenekar új lemezét mutatja be a hazai rajongóknak, míg a német power metal banda tavaly megjelent koncert DVD-jével érkezik a Barba Negra Music Clubba. Az este első fellépője a szintén német Beyond The Black lesz.

Tovább

Ascension - Dream State Armageddon - Új dalszöges-videó az Epicatól

epica-en-a-859545.jpg

Még szeptember 30-án jelentkezett új lemezzel a holland Epica. A szimfonikus metalban utazó zenekar most új dalszöveges videóval jelentkezett, amely az Ascension - Dream State Armageddon című dalra készült és alább meg is nézhető. Ennél is fontosabb viszont, hogy a zenekar január 22-én a Powerwolf társaságában a Barba Negra Music Clubban ad koncertet.

Tovább

Epica - The Holographic Principle (Nuclear Blast, 2016)

Felnőtt a Nightwish kishúga

epica_the_holographic.jpg

Ismét csak sikerült jól elhúznom az időt lemezkritikának való nekiülés tekintetében. Szokásos jó dumák: család, munka stb. mellett nyáron napvilágra került könyvemet promóztam. A kifogások mellett van azonban egy tuti mentségem is: nem találkoztam még albummal e szimfonikus metalnak nevezett műfajban, mely ennyire nehezen engedett közel magához, mint ez az (immár) hetedik Epica-lemez. A 2014-es Quantum Enigma egyenes folytatása ez, mondhatni: kiteljesítése.

Tovább

A német zenével sem sikerült elrontani... - beszámoló a Nova Rock második napjáról

nova2_paparoach.jpg

A második napon a szervezők maximálisan az osztrák/német közönséget szolgálták ki. Egy napra bezsúfolni ennyi német nyelvű zenekart nekem kicsit sok a "jóból". A program csak estére váltott igazán metalba és a piros színpad vonultatta fel az érdekesebb zenekarokat.

The Answer
Észak-Írországból érkezett a The Answer akikhez már volt szerencsém 2009-ben. A szimpatikus zenekar a '70-es évek hard rock zenéjét hozza vissza modern hangzással és 2009-ben azt írtam, hogy becsülettel helytálltak az Ac/Dc előtt és egy tapsot megérdemeltek, vagyis nem hagyott bennem mély nyomot a fellépésük. Most szembetűnő volt mennyivel markánsabb a zenéjük és a megszólalásuk  mint amire emlékeztem: inkább a hard rock dominál a zenéjükben. A hőség ellenére is lendületes és intenzív koncertet adtak ráadásul többen voltak kíváncsiak rájuk mint vártam. Örülök, hogy nem hagytam ki őket!

Tovább

Líra, Epica, Dráma: Epica, Dragonforce @ PECSA Music Hall, 2015.01.24.

0epica2015_12_eredmeny.jpg

Az irodalomórákon minden diákba belesulykolt szent és sérthetetlen műnemek egy fergeteges koncert erejéig Diablo Blvd-ra, Dragonforce-ra és Epica-ra módosultak. Kicsit elhúzódott a negyed évszázados szülinapi ünneplésem, így a gyors házhoz szállítás ellenére a Diablo Blvd már javában szaggatta a húrokat, amikor megérkeztem a Petőfi Csarnokba. Így a ruhatárat azzal a lendülettel ki is hagytam, és igyekeztem olyan közel férkőzni a színpadhoz, amennyire csak lehetett. Szerencsére még nem volt nagy a tömeg.

Tovább

Epica: Koncertvideó a Pinkpop Fesztiválról

02_04.jpg

Hollandia első számú szimfonikus metal zenekara, az Epica új videóval kedveskedik az banda kedvelőinek. A videó képi anyaga az idei PinkPop fesztiválon készült, illetve a rögzített koncertből lett összeállítva. A banda egészen az év végéig turnézik majd, a The Quantum Enigma című legújabb albumukkal. 2015. január 24-én a Petőfi Csarnokban is megnézhetitek majd őket, addig is itt az említett videó.

Tovább

Scream For Me Austria: Novarock Fesztivál @ Nickelsdorf, 2014.06.14., 2. Nap

02_50.jpg

Már az első nap megalapozta a Novarockon fesztiválozók jó hangulatát, de a fellépők neveire pillantva a buli "érdemi" része igazából csak szombaton kezdődött. Valahogy úgy sikerült a szervezőknek a tegnapi nap színpad-beosztását elkészíteni, hogy akár sátrat is verhettünk volna a Kék-nél, ugyanis onnan egy tapodtat sem mozdultunk a nap folyamán.

Tovább

Csajok (és jófej srácok) minden mennyiségben - Epica, Xandria, Voices of Destiny @ Club 202 Budapest, 2012 május 13. - koncertbeszámoló

 

Odafelé úton mostanában szokásos, koncert előtti játékunkat játszottuk, azaz tippelgettünk, hány honfitárs (és környező országbeli) teszi tiszteletét az újabb szimfonikus metal esten. Elősegítette a telt házat jóslók dolgát, hogy csak a mi villamosszerelvényünkön többen voltak akik láthatólag a bulira igyekeztek, mint legutóbbi Club 202-es ott létünkkor, Blaze Bayley "előadói estjén". Kapunyitásra aztán mindenki előkerült, és a magunk fajta metal fanoknak, akiket majd a sírba is fémkoporsóba tesznek, szívet melengető volt a bebocsájtásra várók hosszan kígyózó sorának látványa.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum