The Essence of Silence: új Epica live-videó

2015. augusztus 22. - sandroo

epica-en-a-859545.jpg
A hollandia egyik legismertebb 
symphonic metal bandájaI, az Epica egy közel öt perces koncert videóval jelentkezett, amelyet az idei turnéjuk során egy Brüsszel-i és egy Ancienne-i koncerten örökítettek meg. A hangzás, a képek hibátlanok, de erről ti magatok is megbizonyosodhattok.

Tovább

A német zenével sem sikerült elrontani... - beszámoló a Nova Rock második napjáról

nova2_paparoach.jpg

A második napon a szervezők maximálisan az osztrák/német közönséget szolgálták ki. Egy napra bezsúfolni ennyi német nyelvű zenekart nekem kicsit sok a "jóból". A program csak estére váltott igazán metalba és a piros színpad vonultatta fel az érdekesebb zenekarokat.

The Answer
Észak-Írországból érkezett a The Answer akikhez már volt szerencsém 2009-ben. A szimpatikus zenekar a '70-es évek hard rock zenéjét hozza vissza modern hangzással és 2009-ben azt írtam, hogy becsülettel helytálltak az Ac/Dc előtt és egy tapsot megérdemeltek, vagyis nem hagyott bennem mély nyomot a fellépésük. Most szembetűnő volt mennyivel markánsabb a zenéjük és a megszólalásuk  mint amire emlékeztem: inkább a hard rock dominál a zenéjükben. A hőség ellenére is lendületes és intenzív koncertet adtak ráadásul többen voltak kíváncsiak rájuk mint vártam. Örülök, hogy nem hagytam ki őket!

Tovább

Líra, Epica, Dráma: Epica, Dragonforce @ PECSA Music Hall, 2015.01.24.

0epica2015_12_eredmeny.jpg

Az irodalomórákon minden diákba belesulykolt szent és sérthetetlen műnemek egy fergeteges koncert erejéig Diablo Blvd-ra, Dragonforce-ra és Epica-ra módosultak. Kicsit elhúzódott a negyed évszázados szülinapi ünneplésem, így a gyors házhoz szállítás ellenére a Diablo Blvd már javában szaggatta a húrokat, amikor megérkeztem a Petőfi Csarnokba. Így a ruhatárat azzal a lendülettel ki is hagytam, és igyekeztem olyan közel férkőzni a színpadhoz, amennyire csak lehetett. Szerencsére még nem volt nagy a tömeg.

Tovább

Epica: Koncertvideó a Pinkpop Fesztiválról

02_04.jpg

Hollandia első számú szimfonikus metal zenekara, az Epica új videóval kedveskedik az banda kedvelőinek. A videó képi anyaga az idei PinkPop fesztiválon készült, illetve a rögzített koncertből lett összeállítva. A banda egészen az év végéig turnézik majd, a The Quantum Enigma című legújabb albumukkal. 2015. január 24-én a Petőfi Csarnokban is megnézhetitek majd őket, addig is itt az említett videó.

Tovább

Scream For Me Austria: Novarock Fesztivál @ Nickelsdorf, 2014.06.14., 2. Nap

02_50.jpg

Már az első nap megalapozta a Novarockon fesztiválozók jó hangulatát, de a fellépők neveire pillantva a buli "érdemi" része igazából csak szombaton kezdődött. Valahogy úgy sikerült a szervezőknek a tegnapi nap színpad-beosztását elkészíteni, hogy akár sátrat is verhettünk volna a Kék-nél, ugyanis onnan egy tapodtat sem mozdultunk a nap folyamán.

Tovább

Csajok (és jófej srácok) minden mennyiségben - Epica, Xandria, Voices of Destiny @ Club 202 Budapest, 2012 május 13. - koncertbeszámoló

 

Odafelé úton mostanában szokásos, koncert előtti játékunkat játszottuk, azaz tippelgettünk, hány honfitárs (és környező országbeli) teszi tiszteletét az újabb szimfonikus metal esten. Elősegítette a telt házat jóslók dolgát, hogy csak a mi villamosszerelvényünkön többen voltak akik láthatólag a bulira igyekeztek, mint legutóbbi Club 202-es ott létünkkor, Blaze Bayley "előadói estjén". Kapunyitásra aztán mindenki előkerült, és a magunk fajta metal fanoknak, akiket majd a sírba is fémkoporsóba tesznek, szívet melengető volt a bebocsájtásra várók hosszan kígyózó sorának látványa.

Tovább

Requiem egy élőért: Epica - Requiem For Indifferent (2012)

Hallom, az egyik kolléga nem igazán tudott mit kezdeni ezzel az albummal. Megértem. A kritikus tollára (billentyűzetére) akkor özönlenek a szavak, ha valami vagy mennyeien jó, vagy pokolian rossz. Mindkét esetben lehet cifrázni a jelzőket, játszani a metaforákkal. Más kérdés, hogy utóbbi esetben nem szívesen játszogat az ember, kivéve, ha vele született gonoszság lakozik benne.

A Requiem For Indifferent egyik fentebb körülírt kategóriába sem tartozik. Nem lehet azt írni róla, hogy csapnivaló, mert nem az. Nem összeeszkábált alibi-lemez, sőt, hallhatóan iszonyú sok meló fekszik benne. Nem írható, hogy híján vagyunk a mega-dallamoknak, mert dehogy! Nem lehet olyat kérdezni, hogy miért nincs rajta legalább egy-két sláger, mert az is van. Engem példának okáért a Delirium érintett meg leginkább. A valóságban is oly sokszor, de itt, ezen a lemezen kifejezetten pozitív érzésként. Lám, bombasztikus balladájuk is van epicáéknak 2012-ben! De szódával elmenős még a Monopoly on Truth, akár a Storm the Sorrow, vagy netán a címadó is.

Tovább

Így kezdődik 2012 a Concerto Music-nál

Számtalan új koncertről tudunk beszámolni 2012-re, és néhány változásról is. Márciusban az ex Iron Maiden frontember Blaze Bayley teszi tiszteletét nálunk, de azt már nyugodtan kijelenthetjük, hogy a tavasz inkább a csajmetalról fog szólni, hiszen olyan előadók teszik tiszteletüket Budapesten, mint a Nightwish, az Epica, a Delain vagy Anneke.

A sajnálatos változások a Thrash előadókat érintik: az Evile koncertje produkciós problémák miatt elmarad, a Tankard koncert pedig átkerül a Dürer Kertbe, mivel aznap az Epica bérli ki a Club 202 színpadát. (A korábban megvásárolt, Club 202-be szóló jegyek továbbra is érvényesek.)

Reméljük mindenki megtalálja a kedvére való koncertet, de ígérjük, hogy még jó pár izgalmas rendezvényt jelentünk be az első félévre. Boldog Karácsonyt és Sikeres Új Esztendőt Kíván a CONCERTO Music! További információk ITT.

Márciusban új Epica lemez

A jövőre újra Magyarországra látogató holland Epica új lemeze - mely ötödik a sorban - Requiem For The Indifferent címmel jelenik meg március 9-én a Nuclear Blast Recordsnál.

Az albumra a következő dalok kerültek:

01. Karma
02. Monopoly On Truth
03. Storm The Sorrow
04. Delirium
05. Internal Warfare
06. Requiem For The Indifferent
07. Anima
08. Guilty Demeanor
09. Deep Water Horizon
10. Stay The Course
11. Deter The Tyrant
12. Avalanche
13. Serenade Of Self-Destruction

Az Epica visszatér Budapestre [KONCERTAJÁNLÓ]

Az Epica tavaly októberi koncertje után sokan gondolhatták, hogy bizony érdemes lenne sűrűbben is megismételni az eseményt, elvégre a hangulat páratlan volt. A szervezők természetesen megragadták a következő lehetőséget, szóval április 1-jén újfent bulizhatunk a világ egyik legjobb szimfonikus metal bandájával. A helyszín ezúttal a budapesti Club 202, a bemelegítést pedig a hazai Leecher muzsikája segíti majd.

Tovább

Hegyalja Fesztivál 2010 fellépők | 4. rész : Epica

Ahogy tavaly úgy idén is bemutatjuk a július 15-19. között megrendezésre kerülő Hegyalja Fesztivál nevesebb külföldi fellépőit.

Az Epica holland szimfonikus metal együttes, a stílus jelenlegi egyik legmeghatározóbb és legsikeresebb zenekara. Zenéjükre egyaránt jellemző a lágy női ének, a mély hörgős vokál és a monumentális filmzenei motívumok, valamint a gregorián énekre emlékeztető kórus részek, melyek gyakran latin nyelvűek.

2002-ben Mark Jansen kilépett az After Foreverből, zenei nézeteltérések miatt. Több klasszikus és szimfonikus részeket tartalmazó zenét szeretett volna, ezért társakat keresett új projektjéhez. Megalapította a Sahara Dust nevű zenekart Helena Michaelsen énekesnővel (a Trail of Tearsből), Ad Sluijterrel, Coen Janssennel és Iwan Hendrix-szel. 2002 év végén néhány tagcsere történt, az új énekesnő – az akkor még ismeretlen mezzoszoprán – Simone Simons lett, Mark Jansen akkori barátnője, a dobokat pedig Jeroen Simons vette át, valamint csatlakozott hozzájuk Yves Huts, basszusgitáros. Egy kórussal (két férfi és négy nő) és egy vonószenekarral (három hegedű, két brácsa, két cselló és egy nagybőgő) kiegészülve elkészítették a Cry for the Moon című demót, melynek eredményeként aláírtak a Transmission Recordshoz.

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum