RockStation


Kocsma - Itt a Férfias Férfiak első klipje

2015. november 30. - sunthatneversets

Férfias Férfiak2.jpg

A Kocsma a Férfias Férfiak első klipje, a 2014-ben megjelent EP-hez készült. Érdekesség, hogy egyébként a zenekar egyik legrégebbi szerzeményéről van szó, ami már több "házi" felvételt is megélt, de stúdióban végül csak tavaly lett rögzítve. A klip készítését a tagok barátai vállalták magukra, nevük a videó leírásában olvasható.

Tovább

Dél-Pesti karcolatok: Férfias férfiak – II. (EP) – 2014

Férfias Férfiak2.jpg

A magát ”Dél–Pesti Rock” műfajába soroló banda idén jelentette meg második, II. címre hallgató kislemezét. A formáció (Keserű Norbert – ének, basszusgitár, Márkus Dániel – gitár, Surányi László –dob, Kádas Gergely –gitár) öt számból álló albuma magán viseli azokat a stílusjegyeket, melyeket a tagok igyekeznek képviselni.

Tovább

Megjelent a Férfias Férfiak első EP-je

Férfias Férfiak2.jpg

A Férfias Férfiak zenekar baráti zenélésekből indult, két gitárral, mindenféle tervszerűség nélkül. Ahogy jöttek egyre-másra a feldolgozások, megjelent a saját zenei ötletek megvalósítására való igény is, és új tagok bevonásával zenekarrá nőtte ki magát a névnélküli duó. 2011. őszén adták első koncertjüket, nem egészen egy év múlva a Pulzus tehetségkutató különdíját nyerték el, tavaly decemberben pedig kijött az első EP-jük.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum