Rap és Rock Retrospektív - Videók a Judgment Night lemezhez

2017. március 09. - johndoesbasement

judgment-night-soundtrack.jpgTagadhatatlan tény, hogy a szélesebb vizekre nyíló csatornákat nem kevés rap előadó és rockzenész egyszerre hagyta el a nyolcvanas évek végén és a következő évtized elején. A két műfaj közötti határokat egymás cuccainak hallgatásán túl pedig már olyan slágerszámba is menő együttműködések mosták el, mint az Aerosmith és a Run DMC közösen előhúzott Walk This Way című dala. Illetve a Public Enemy saját Bring The Noise című száma. Amibe 1991 környékén bevették az Anthrax tagjait és a gitárokkal újra felvett átirat simán lezúzta mindkét oldalon az arcokat. Ezeket a pöpec húzásokat azonban a Judgment Night filmzene album koronázta meg, amely tizenegy fenomén dalt hozott rap és rock arcok közreműködésével. Ami nem csak tizenegy dal, de esszenciális korlenyomat is lett, egy egyébként ritka szar filmhez felvéve 1993 első felében.. A következő néhány videó pedig ennek a lemeznek a ránk maradt képi lenyomata.

Tovább

10 jóféle rock és metalvideó, amik miatt jó lesz visszaemlékezni a 2016-os évre

puscifer.pngA 2016-os évben szerencsére született egy-két igazán jó rock / metallemez. Ezekhez pedig szerencsére, nyilván ki-ki a támogatásoktól és egyéni lehetőségétől függően, igyekezett kisfilmeket is forgatni. Persze, ahogy a lenti listán is előfordul (de hát ilyen ez a promóció), tavalyi korongokra is készültek videók, melyeket egyszerűen nem hagyhattunk ki. Következzen tehát egy kisebb csokorra való ezekből az idén bemutatott rövidfilmekből. Természetesen szubjektív listáról van szó és ahogy a 8000 idei lemezt, úgy a több száz, neadjisten' több ezer ezévi klipet sem nyálaztuk végig, de reméljük, azért elnyeri majd a tetszéseteket.

Tovább

Separation Anxiety - Itt egy új Faith No More-videó

faith_no_more_2015.jpg

Közel 20 év után idén egy nagyon jól sikerült új lemezzel tért vissza a Faith No More. A Sol Invictus című albumról már mutattunk videót, most itt egy újabb a Separation Anxiety című dalhoz. A videó a Dementia (Daughter Of Horror) című filmből tartalmaz részleteket és alább meg is tekinthető. 

Tovább

Az öregek otthonában játszódik a Faith No More új videója

fnm_sunny_video.jpg

Új videóklippel jelentkezett a Faith No More, akik a Sol Invictus című lemez Sunny Side Up című dalára készítettek egy igazán vicces videót, melyben egy öregek otthonában élő zenekar játssza a dalukat. Amit pedig alatta a begyógyszereztett nyuggerek művelnek az kész téboly. 

Tovább

Sztárüj véscs helyett szenvedést vígyeltünk: Red Fang, Faith No More @ Aegon Arena, Pozsony, 2015.06.10.

l1050347.JPG

Nagy nap virradt szerdára, nem mást szlusálhattunk drúgommal, johdoesbasement-tel, mint ó a nagy Faith No More-t, nem messze innen, Pozsonyban. Hála a vendégszerető promóciós irodának, igazán bezumnüj kis fogadtatásban részesültünk. Sztárüj ptyicák csacsogtak, irányították a ti Alázatos Narrátorotokat, és az Aegon Aréna is egy igazán horrorsó helyszín, ahol a nagy sikerre való tekintet nélkül este 10-kor bezár a bazár, s minden málcsik időben jut az ágyinokójába.

Tovább

IGEN! Van Nothing Else Matters nélkül Metallica-koncert! - Beszámoló a Rock In Vienna első napjáról

110.jpg
Itt van a nyár újra! Süt a nap, virágzanak a fák, nem kapunk levegőt az allergiától, és elindultak a fesztiválok. Nálunk a fesztiválszezont idén a Rock In Vienna nyitja. Már itt vagyunk Bécsben, és ha megnyomod a tovább gombot, megkaphatsz minden információt az első napról!

Tovább

Így nyomta a Faith No More Jimmy Fallon Tonight Show-jában

faith-no-more-tonight-show-2015.jpg

Május 13-án a Faith No More Jimmy Fallon vendége volt a The Tonight Show című műsorban. Két dalt is előadott a Mike Patton vezette csapat, az egyik az új album Superhero című dala volt, a másik pedig az Easy. A zenekar 18 év után jövő héten megjelenő lemezéről ITT írtunk. Alább pedig a TV-s szereplés.

Tovább

Nyíló bűvészdoboz felett álló mágusok: Faith No More - Sol Invictus (2015)

faithnomoresolcdcover.jpg

Azt hiszem nem is kérdéses, hogy az alább taglalt új Faith No More lemez az egyik leginkább várt rockzenei anyag volt ebben az évben. Ezen belül pedig a nagy nevek közül én is ezt az albumot vártam leginkább. Pedig az idén új Slayer kiadvány is lesz. Akik nekem pontosan azt jelentik, mint amit a világnak a Beatles. Azonban tőlük mégsem várok olyan meglepetést, mint amit a Mike Patton vezette zenekar most megjelent Sol Invictus című, majdnem tizennyolc éve várt korongjától. Ugyanis a Faith No More egy bűvészdoboz, és a felette álló mágus, azaz Mike előzetes kijelentései szerint bármi előkerülhet belőle. Egy sikkes sétapálcára támaszkodó könnyed sanzon ugyanúgy, mint a reszelős gitároktól reszkető latexbe csomagolt kéjrabszolga kétségbeesett üvöltése. Ehhez jön még a mágus ezerarcú munkássága, ami arra enged következtetni, hogy karizmája épp olyan apró és kidolgozott részletekből áll, mint amilyenekből egy Hieronymus Bosch festmény épül fel, és ami szinte értelmezhetetlen nekünk földi halandóknak, mégis többet és többet akarunk belőle.

Tovább

Hallgasd meg a Faith No More új albumát!

faith-no-more-sol-invictus.jpg

18 év után jövő hétfőn új albummal jelentkezik a Faith No More, akik éppen ezerrel turnéznak az Államokban. A Sol Invictus címet kapott új lemezt most teljes egészében végighallgathatjátok az NPR oldalán. Jó lesz, megígérjük!

Update: azóta már beágyazható formában is meghallgatható alább.

Tovább

Nézzétek meg a Faith No More detroiti koncertjét!

faith-no-more-live-mike.jpg

Pénteken a detroiti The Fillmore-ban adott koncertet a Faith No More, melyet a kitartóak éjjel élőben is megnézhettek a világhálón. A koncerten a banda első énekese Chuck Mosley is tiszteletét tette a Mark Bowen című dalban. Ha valaki azonban lemaradt volna a koncertről az most megnézheti alább az egészet.

Tovább

10+1 indok, hogy elinduljunk Bécsbe a Rock In Vienna fesztiválra!

metallica2.jpg

Azt már megszoktuk, hogy az Ausztriában minden évben megrendezett Nova Rockon jobbnál jobb zenekarok vannak. Viszont, idén nem csak Nickelsdorf-ra figyelünk oda, hanem a Rock In Vienna elnevezésű eseményre is! Hogy, miért? Június elején kerül most először megrendezésre a három napos bécsi rock fesztivál. Mi pedig felsorolunk nektek tíz plusz egy indokot a hajtás után, hogy miért is lesz jó ellátogatni erre a rendezvényre.

Tovább

Hogy ne maradj Hit Nélkül!

faith-no-more-2015-tour.jpg

Ha utálod a fesztiválokat, de megnéznél egy jó Faith No More bulit, akkor ezt a legközelebb Pozsonyban teheted majd meg, ahol június 10-én az Aegon Arénában játszik a banda, méghozzá a Red Fang társaságában. A jegyek elég szépen fogynak a hírek szerint, így jól teszed, ha mihamarabb gondoskodsz róla, hogy le ne maradj!

Tovább

Rendeld meg a Faith No More új albumát!

faith_no_more.jpg

Idén tizennyolc éve, hogy megjelent az Album Of The Year, de már nem kell sokat várni, hiszen május tizennyolcadikán itt a legújabb Sol Invictus névre keresztelt Faith No More album. Mi már nagyon várjuk a szerkesztőségben. Az interneten böngészve megtaláltuk már az előrendelést is, hogy mennyire borsosak az árak, azt a hajtás után megnézhetitek, de az biztos, hogy mindenki talál valamit magának.

Tovább

Cone Of Shame - Itt egy új Faith No More-dal

faith-no-more-sol-invictus.jpg

Ma Tokyoban adott koncertet a Faith No More, ahol sokak meglepetésére előkaptak egy vadiúj dalt a május 19-én Sol Invictus címmel megjelenő új lemezről. Roddy Bottum később a twitteren elárulta, hogy a dal a Cone Of Shame címet viseli. És hát persze, hogy van róla rajongói videó, ami alább meg is leshető.

Tovább

Sol Invictus címmel érkezik a Faith No More visszatérő albuma

faith_no_more_sol.jpg

Igaz az előre beharangozott április helyett csak május 19-én jelenik meg a Faith No More új albuma, amely a Sol Invictus címet kapta. Az album 18 évvel az eddig utolsó Album Of The Year után jelenik meg és ahogy Billy Gould basszer fogalmazott, azt tükrözi majd, hogy milyen hatások érték zeneileg a bandát az elmúlt években. A lemezről a másodiknak kimásolt single a Superhero című dal lesz, amely március 17-én egy limitált 7"-es lemezen is megjelenik.  

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum