Hirdetési felület

31
2014. már
09:00

Megint van Faith No More

Szerző: sunthatneversets Címkék: faith no more

BST_BS_layers_1040x400newsstory_maineventpage1.png

Július 4-én rendezik a londoni Hyde Parkban a Black Sabbath Time (British Summer Time) elnevezésű több hétvégés fesztivált, amelynek nevéből már lehet sejteni, hogy egyik húzóneve a Black Sabbath lesz. Viszont számunkra van ennél érdekesebb dolog is az amúgy nagyon jó neveket felvonultató eseményen. Mégpedig az, hogy a tavalyelőtt gyászhirdetésben sokadjára visszavonult Faith No More is a fellépők között van. Hogy aztán csak erről az egy koncertről van szó, vagy követi ezt több is, azt nem tudjuk, de már semmin sem fogunk meglepődni.



FNMDSC_5287.jpg

Az évek múlásával teljesen elmúlt nálam a fesztiválok iránti lelkesedés és felváltotta a csendes elhatárolódás mindentől, ahol tömeg, állandó zaj és mérhetetlen mennyiségű por van. A világon kevés olyan előadó koptatja a deszkákat, akik kedvéért feladnám köbe vésett elveimet, de a tegnapi nap több okból is kivételt jelentett.
 
20 éve, a Népstadion szent gyepén állva élhettem át előszőr azt a csodát, amit a Faith No More számomra nyújt. Az első számtól, amit hallottam tőlük, elkötelezett rajongójukká tettek és ahányszor lehetőségem volt, mindig megnéztem őket, ami 6- vagy 7 alkalmat jelentett ez idáig és soem csalódtam bennük. A másik ok pedig az volt, hogy a napokban egy rövidke pamflet formájában tudatta a zenekar a nagyérdeművel, hogy ismét befejezik pályafutásuk ezen zenekarra vonatkozó ténykedését.

tovább »



17
2012. jún
07:20

Befejezi a Faith No More?

Szerző: sunthatneversets Címkék: faith no more

Faith No MoreEnd.jpg

Ma reggelre ez a gyászhír jelent meg a Faith No More Facebook oldalán és a hivatalos website-on is. Hogy ez most vicc és a turné reklámozását segíti elő, vagy sajnos a valóság, azt még nem tudjuk, de a zenekar esetében egyiken sem fogunk meglepődni. A Faith No More 2009-ben alakult újjá és többször kijelentették, hogy csak turnékban gondolkodnak, új lemez már nem lesz. Ha ezt nézzük, akkor több, mint 3 év a turnézásból is rengeteg, így lehet, hogy itt a vége. Aki pedig ennek részese szeretne lenni, az a VOLT Fesztiválon június 28-án még elcsípheti a Mike Patton-t és csapatát.



04
2012. ápr
12:00

Faith No More a VOLT-on!

Szerző: sunthatneversets Címkék: faith no more

Ha idén senki más nem lépne fel a soproni Volt Fesztiválon már akkor rendben volnánk, hiszen július 28-án a Fesztivál vendége lesz a Faith No More, akik az utóbbi pár évben elég aktívak a koncertezés területén, még ha lemezt nem is csinálnak.  

Bár a zenekar tíz évet kihagyott, legnagyobb slágereit (Easy, Epic, Midlife Crisis, A Small Victory, …) a mai napig naponta játsszák hazai és nemzetközi rádióadók, az európai turnén pedig ezúttal is csak a legnevesebb fesztiválok vendégei lesznek. Idehaza 2012-ben egész’ biztos az egyik legjelentősebb rockzenei szenzációnak számít az ő vendégszereplésük.





Dél-Amerikában néha komplett fesztiválokat ad a tévé, nálunk egy nyomoronc koncertet sem lehet látni élőben.  November 12-én, 13-án és 14-én került megrendezésre a második SWU Music & Arts fesztivál Brazíliában, többek között ilyen bandákkal hogyaszongya: Megadeth, Alice In Chains, FNM, Down stb. Egész veretes névsor már ez is, hátha még a fesztiválon adott teljes koncertjeiket is idebiggyesztjük.

 



November 8-án a Faith No More fellépett Buenos Aires-ben, ahol egy olyan dalt is eljátszottak, amit rajtuk kívül konkrétan nem ismert senki sem. Most mindenki találgat, hogy ez valami új dal lehetett, vagy egy ki nem adott régi. Természetesen a rajongók az első változatnak örülnének jobban. Elég gyenge minőségi videó van a dalról, amelynek elején Mike Patton valamit mond spanyolul. Sokan ebben keresték a megoldást, de angolra fordítva ez hangzik el: Welcome to our marriage or funeral. Szóval okosabbak nem lettünk.

 



26
2011. júl
07:30

Nem lesz új Faith No More lemez

Szerző: sunthatneversets Címkék: faith no more

Novemberben ismét koncertezik a Faith No More, mégpedig Braziliában az SWU Music And Arts Festivalon lépnek a deszkákra. A rajongók persze mindig többet képzelnek a dolgok mögé, így Mike Patton énekes gyorsan el is oszlatott minden kételyt a továbbiakat illetően.

„Ezen túlmenően nincsenek terveink új lemezre vagy bármi hasonlóra. Lassúra vesszük a dolgokat. Az újjáalakulások nagyon ízléstelenek tudnak lenni, és eleinte mindannyian aggódtunk emiatt, de aztán meglepődtünk, mennyire jól sült el minden. Mert egyébként ott a fárasztóan régi forgatókönyv: a zenekar feloszlik, aztán újjáalakul a pénzért, elindul turnézni, aztán rögzít egy szar lemezt. Mi nem szeretnénk egy ilyen történet részesei lenni."



28
2010. feb
14:30

Mike Patton és a hímtag

Szerző: sunthatneversets Címkék: faith no more

Azt idáig is tudta mindenki, hogy a Faith No More énekese, Mike Patton nem teljesen komplett, amire a csapat február 26-án, az ausztráliai Brisbane-ben tartott Soundwave Festival-os koncertjén sem cáfolt rá. Történt, hogy a Just A Man című dal kellős közepén  úgy gondolta az ő farkát mindenkinek látnia kell és ehhez éppen kapóra jött egy kamera. Mivel nem ismerem pontosan az ide vonatkozó szabályokat, ezért mi egy kitakart képet teszünk ide ki, de aki nem szégyenlős az ide kattinthat Patton farkáért.


 



Nos lassan megint eltelt egy év a 2008-as Sziget Fesztivál  óta, mindjárt kezdődik az idei. Ahogy azt tettük a múlt évben, idén is bemutatjuk a Fesztivál nevesebb fellépőit, persze azokat, akik rock/metál-ban utaznak. A brit bandák zömétől elnézést kérünk idén annyian vannak, hogy egyenként nem jutott rájuk időnk. 

Az idei Sziget számomra legnagyobb durranása kétségtelenül a Faith No More visszatérése lesz. Igaz a visszatérés az előzetes bejelentések szerint csak a nyári fesztiválszezonra korlátozódik, a fanatikusok titokban ennél többen is reménykednek.

A banda a nyolcvanas évek elején, San Francisco-ban alakult és újdonságot hozott a zenei életbe azáltal, hogy stílusuk a heavy metal, a rap és a funky ötvözetéől alakult ki. Nagyon hamar népes rajongótáborra tettek szert, bár első albumuk a We Care A Lot csak 1985-ben jelent meg. Ezen a korongon még Chuck Mosley énekelt és főleg Jim Martin heavy stílusú gitárriffjei domináltak. A következő nagylemez, az 1987-es Introduce Yourself, már egy sokkal összetettebb korong, ahol a metál és a rap elemei végre nem kínkeservesen maradnak csak meg egymás szomszédságában. 

tovább »



Frogfoot barátunk ismét küldött egy jó kis beszámolót képekkel illusztrálva az idei NovaRock-ról (pontosabban egyelőre csak az 1. napról). Ezúton is köszönet érte! Őszintén szólva, az időjárás miatt idén mégsem irigyeltem annyira azokat (pedig korábban azt gondoltam, hogy fogom...), akik testközelből szerették volna élvezni a nem kevés neves banda performanszait. Rockfeszt sárdagonyával - na ehhez én már túlságosan megszoktam a kényelmet azt hiszem... :) A 2004-es dátumot a képeken hagyjátok figyelmen kívül - garantáltan 2009-es az anyag...

*********


Biztosan az egyik legnagyobb szívásként fog bevonulni az emlékeim közé a 2009-es NR fesztivál!

1.nap (2009. június 19.)


Jókedvűen indultunk útnak, mindegyikünk be volt sózva, este FNM+Metallica! Megérkeztünk, becipekedtünk, sátorállítás, sörözés - ezzel el is ment az idő,már indulnom is kell az első koncertre:

tovább »



Koncertbeszámolónk rendhagyó, hiszen a Donington Park-ban rendezendő Download Fesztiválon nem tettük tiszteletünket személyesen, hanem az internet segítségét használtuk ki, ha már a szervezők voltak olyan rendesek és on-line nézhetővé tették a feszt mindhárom napját, melyet a Download honlapjának webcast menüpontjában lehet elérni.

Nos a Hollywood Undead, a The Blackout, a Staind, a Billy Talent tegnapi koncertjéről lemaradtam és a Killswitch Engage bulijából is csak pillanatokat láttam, de a Limp Bizkit előadását már figyelemmel kísértem. Vagy én öregedtem meg, vagy csak nem járok sűrűn fesztiválra, de a tegnapi koncerteken a rock mellett annyi csöcsöt láttam, mint egy hosszabb pornóban. Ha csajt vett a kamera közelről az egyből húzta a pólót felfelé, mintha ez valami késztetés lenne. Volt itt kis csöcs, nagy csöcs, lógó és feszes, a csöcsök összes típusa képviseltette magát a férfi nézők nagy örömére, bár a csajok nagy része iszonyat rusnya volt. 

A Limp Bizkit jó formában van ezt a tegnapi egyórás koncert is megerősítette. Aki szereti őket, a Volt-on se hagyja ki a koncertjüket, mert Fred Durst-ék jó hangulatot csinálnak. A „zulu” harcosnak maszkírozott Wes Borland volt az unkium, de a korábban néha cikinek gondolt nóták is rettenetesen ültek élőben. Volt Rollin', My Way, Eat You Alive, mely közben a közönség közelébe merészkedő Fred-et, majdnem alsónadrágig vetkőztették, de a közönség két tagja által félig-meddig prezentált Full Nelson is nagyon ott volt a szeren, nem beszélve George Michael Faith-jének feldolgozásáról.   

A Jonathan Davis vezette Korn is igencsak kitett magért. A Korn igazi koncert zenekar, groove-jaik félelmetesen hasítanak élőben. A hosszú fekete szoknyában fellépő énekes élőben is azt énekel el amit akar, suttog, nyávog, hörög és nem mellesleg iszonyat jó frontember is. A gitáros Munky és a basszer Fieldy kőprofi, a dobos Ray Luzier pedig a legjobb dobosok egyike, de a két kisegítő – Shane Gibson gitáros és Zac Baird sampler-es – is kitett magáért. Bár a Korn napjainkra már nem hozza a korai lemezek egységesen magas színvonalát, a koncertprogramjuk bivaly erős. Az eljátszott nótákban egy hiba nem volt, és a koncert végén eljátszott Pink Floyd klasszikusok - Another Brick In The Wall és lezárásnak Good Bye Cruel World – vittek mindent, mint a piros ász.

Annyit megérdemelnek, hogy a setlistet leírjam, mert nagyon király koncert volt:

Right Now, Chi, Did My Time, Thoughtless, Falling Away From Me, Coming Undone/We Will Rock You, Shoots And Ladders intro, Helmet In The Bush, Here To Stay, Porno Creep,
Freak On A Leash, Y'all Want A Single, Divine, Somebody Someone, Blind, Got The Life,
Another Brick In The Wall.


Ezt követte az est fénypontja a Faith No More koncertje. A nyári fesztiválokra újra összeálló csapatot már sikerült egyszer élőben elcsípnem a PECSA szabadtéri színpadán valamikor kilencvenvalahányban. Ha visszagondolok arra a koncertre máig jó érzéseket kelt bennem és bíztam benne, hogy ez nem lesz másképp most sem. Nem lett másképp. A Billy Gould basszer és Mike Bordin dobos kivételével öltönyben fellépő csapat stílusosan a Peaches & Herb Reunited című feldolgozásával nyitott, de ami utána következett az maga volt a csoda. Mike Patton a frontemberek királya végig a hátán vitte a bulit. Hangja ugyanolyan, mint régen, de belevitte a zenébe későbbi meglehetősen avantgard projektjeinek vokális megoldásit is. Viszont működött a dolog! Visított, hörgött, szájdobolt, szájszkreccselt (ha van ilyen), egyszóval olyan hangok jöttek ki a torkán amik nincsenek is. Mindenki hozta egyébként az elvárt igen magas színvonalat, de mindenképpen külön ki kell emelni még Billy Gould basszert, aki biztosan a top háromba tartozik ezen a hangszeren, mert amit itt összepengetett tegnap arról csak felsőfokban lehet beszélni. A 70.000 ember pedig végig tombolta a bulit. Dalokat kiemelni nem lehet, legyen elég annyi, hogy mikor a másfél órás koncertnek vége lett a tömeg nem akarta elhinni, hogy vége van.

Aki megy az idei Szigetre ki ne hagyja őket!!!

Setlist: Reunited,  The Real Thing, From Out Of Nowhere, Land Of Sunshine, Caffeine,  Evidence, Poker Face / Chinese Arithmetic, Surprise You’re Dead, Easy, Last Cup Of Sorrow, Midlife Crisis, Introduce Yourself, Gentle Art Of Making Enemies, Take This Bottle,
Ashes To Ashes, Malpractice, Cuckoo For Caca, Be Aggressive, Epic, Mark Bowen,  Chariots Of Fire Into Stripsearch, We Care A Lot


A Download Festival mai és holnapi koncertjei is élőben követhetők. Jó szórakozást!

 

A cikk további részében három videót találtok a tegnapi napról (Limp Bizkit, Korn és FNM). Katt tovább!

tovább »



28
2009. ápr
15:36

Új FAITH NO MORE best of!

Szerző: SAABI Címkék: faith no more

A csapat ideiglenes újjáalakulása "alkalmából" új, dupla best of lemezt ad ki a Warner. A kiadvány a The Very Best Definitive Ultimate Greatest Hits Collection címet kapja és az alábbi trackek lesznek rajta (CD1: sorlemezes nóták, CD2: ritkaságok):

 

 

 

 

 

CD 1

THE REAL THING 
FROM OUT OF NOWHERE 
EPIC 
WE CARE A LOT 
R'N'R 
KINDERGARTEN 
CAFFEINE 
LAND OF SUNSHINE 
BE AGGRESSIVE 
MIDLIFE CRISIS 
A SMALL VICTORY 
EVERYTHINGS RUINED 
EVIDENCE 
DIGGING THE GRAVE 
RICOCHET 
ASHES TO ASHES 
STRIPSEARCH 
EASY

CD 2 – Bonus disc, b-sides & rarities

ABSOLUTE ZERO (B-side on “Digging The Grave” single 1995) 
THE BIG KAHUNA (B-side on “Ashes to Ashes” single 1997) 
LIGHT UP AND LET GO (B-side on “Ashes to Ashes” single 1997) 
I WON'T FORGET YOU (Rarity previously released on “Who Cares A Lot? Greatest Hits” album 1998) 
THE WORLD IS YOURS (B-side on “I Started A Joke” single 1998) 
HIPPIE JAM SONG (Rarity previously released on “Who Cares A Lot? Greatest Hits” album 1998) 
SWEET EMOTION (Given away with "Kerrang!" magazine in 1989) 
NEW IMPROVED SONG (Given away with "Sounds" magazine in 1988) 
DAS SCHUTZENFEST (B-side on “Evidence” single 1995) 
THIS GUY'S IN LOVE WITH YOU (B-side on “I Started A Joke” single 1998)

i-Tunes Exclusive

SPANISH EYES (B-side on “Ricochet” single 1995) 
I STARTED A JOKE (Single released on “Who Cares A Lot? Greatest Hits” album 1998)

 

 



26
2009. feb
07:28

Újjáalakul a Faith No More

Szerző: sunthatneversets Címkék: faith no more

A pletykák néha mégis igaznak bizonyulnak. Igaz a banda csak egy európai fesztiválkörút idejére szedte össze magát, de lehet reménykedni, hogy hátha tovább. Abban pedig megint, hogy hozzánk is eltolják a képüket. Hogy milyen összeállításban zenélnek újra még nem tudni, bár azt korábban rebesgették, hogy nem Jim Martin lesz a gitáros. 
 

UPDATE 02.27.:  

Kiderült a gitáros személye is: Jon Hudson-é a feladat, tehát a csapat utolsó felállása lép színpadra Európában, azaz Mike Bordin, Roddy Bottum, Bill Gould, Jon Hudson és Mike Patton

 



Az 1980-as évek elején San Francisco-ban alakult együttes kétségtelenül a rockzene egyik legegyedibb képviselője volt. Stílusukra nagyban hatott a heavy metal a rap és a funky, de pályájuk végén már sok egyéb irányzat is. Sikertörténetük 1988-ban kezdődött Mike Patton énekes belépésével és a The Real Thing című lemezzel. Logikus választás lett volna erről az Epic, de mégsem ez lesz a megoldás. Bár a kritikusok szerint az ezt követő Angel Dust az együttes legjobb lemeze, mégis az azt követő King For A Day, Fool For A Lifetime című lemezről választottunk, mégpedig a Digging The Grave című klasszikust. Ehhez a számhoz ráadásul szép emlékek is fűznek minket, hiszen Saabival jókat zúztunk rá a PECSA szabadtéri színpada előtt. Bár az együttes 1998-ban feloszlott mostanában keringenek pletykák valamiféle újjáalakulásról. Hát úgy legyen!