Hirdetési felület

foo-fighters.png

November 10-én jelenik meg a Foo Fighters új lemeze Sonic Highways címmel, míg a felvételeket megörökítő, valamint az amerikai zene történetével foglalkozó, nyolc nagyváros híres stúdióját bemutató ugyanilyen című dokumentumfilm-sorozat október 17-től került vetítésre az HBO-n. A dokumentumfilmben olyan híres emberek tűnnek fel, mint Slash, Dan Auerbach a Black Keysből, LL Cool J, Bonnie Raitt, Dolly Parton, Willie Nelson, Pharrell Williams, Joan Jett, Rick Nielsen a Cheap Trick-ből, Paul Stanley a KISS-ből, Joe Walsh, Billy F. Gibbons a ZZ Top-ból, Macklemore, Buddy Guy és Barack Obama amerikai elnök. Alább egy rövid előzetes az egyik lemezre kerülő dalból és a dokumentumfilm trailere.

tovább »



foo-fighters.png

Mára nagy bejelentést ígért a Foo Fighters és úgy is lett. Sonic Highways címmel november 10-én érkezik a csapat új nagylemeze, melyet nyolc amerikai nagyvárosban vettek fel. A nyolc dalt tartalmazó album CD-n és vinylen is megjelenik. Néhány dalrészletért a csapat hivatalos oldalra érdemes kattintani. A 44 perces lemez producere Butch Vig volt. Érdekesség, hogy a korong ugyanazzal a címmel jön ki, mint Dave Grohl HBO-n októbertől látható, az amerikai zene történetével e lemez felvételein keresztül foglalkozó sorozata, viszont a lemez nem a film betétdalait tartalmazza majd. Alább a borítót és a lemezre kerülő dalok címeit találjátok.

tovább »



Foo_Fighters_2.jpg

A múltkor írtuk meg, hogy Butch Vig producer világgá kürtölte, hogy kész az új Foo Fighters lemez. Hétfőn a csapat rajongói nagy bejelentésre készülhetnek, amiben talán albumcímet és megjelenési dátumot is megtudnak. Az albumot állítólag nyolc amerikai városban (Chicago, Austin, Nashville, Los Angeles, Seattle, New Orleans, Washington és New York) rögzítették és a dalokban helyi legendák vendégeskednek majd. A Reddit-re egy lehetséges lemezborító is kicsúszott, amin a nyolc város híres részleteinek kompozíciója látható. Ma pedig stílszerűen egy 8 másodperc hosszú részlet is megosztott a zenekar, mely igazából egyetlen ordítás. Ezt és az előbb említett borítót hajtás után sasolhatjátok meg.

tovább »



31
2014. júl
08:00

Kész az új Foo Fighters-album

Szerző: sunthatneversets Címkék: foo fighters

Foo-Fighters2.jpg

Bár hónapokkal ezelőtt már mondtuk, hogy a mindenlébenkanál Dave Grohl és Foo Fighters nevű bandája nagyban dolgozik új lemezén, azonban hónapokig nagy volt a csönd.  Most azonban erősen úgy néz ki, hogy kész a nyolcadik nagylemez. Mindez a producer Butch Vig twitter posztjából derül ki. Örülünk, Vincent? Örülünk hát!

 



Foo-Fighters2.jpg

A Dave Grohl vezette Foo Fighters tavaly év végén adott pár nagysikerű koncertet Mexikóban és a frontember többször is elmondta, hogy készül az új lemez, bár ebben a témában azért mostanában nagy volt a csend. Múlt hét végén azonban a csapat Instagram oldalára kikerült egy fénykép It’s F—ing ON szöveggel, melyen 5 darab mesterszalag látható, LP8 felirattal. Szóval készül az a 8. nagylemez, készül. (Fotó: Jason Merritt, Getty Images)

tovább »



02
2013. nov
07:15

Visszatér a Foo Fighters!

Szerző: sunthatneversets Címkék: foo fighters

Foo Fighters.jpg

Dave Grohl még tavaly év végén jelentette be, hogy egy időre szünetre vonul a Foo Fighters. Nos, a szünet nem nyúlik túl hosszúra, hiszen december 11-én és 13-án a mexikóvárosi Foro Sol stadionban lép fel a zenekar. Sőt a Foo Fighters várhatóan jövő év elején stúdióba is vonul, hogy rögzítse következő nagylemezét.   

tovább »



top10funvid.jpg

A listákkal való játszadozásunk következő állomása egy könnyedebb téma. Gyűjtsük össze azokat a videókat, amiket a zenekarok viccesnek szántak és tényleg azok is! Ebbe a listába nem kerültek bele (vagy nem szándékosan) azok a videók, melyek komolynak gondolják magukat, ám a minőség és/vagy az ötlettelenség miatt inkább szánalmasra sikerültek. Ilyen is lesz később, de most ez nem az. Igyekeztünk nem kihagyni egyértelműnek tekinthető kisfilmeket. Ha sikerült, akkor a szokásos helyeket egészítsétek ki a listánkat. Hajtás után 15 haláli vicces videó!

tovább »



25
2013. jún
15:00

Új albumon dolgozik a Foo Fighters

Szerző: sebiszabi Címkék: foo fighters

Dave-Grohl.gif

A csapat dobosa, Taylor Hawkins egy interjúban kibökte, hogy elkezdtek dolgozni az új lemezen. Elmondta, hogy első lépéseket megtették, elkezdték összeszedni az elképzeléseiket. Ahogy mindig, Dave Grohl főnök agya mostanában is folyamatosan kattog, van egy csomó ötlete zenére és koncepcióra. Nagyjából ennyit tudott elmondani a dobos, de ígérte, hogy jó lesz. 



rush_HOF.jpg

A kanadai prog rock legenda Rusht csütörtökön Dave Grohl és Taylor Hawkins, a Foo Fighters tagjai iktatták be a Rock'n'Roll Hírességek Csarnokába. Dave Grohl persze nem Dave Grohl lenne, ha nem eszelt volna ki valami vicceset, így a ceremónián a '70-es évek Rush imidzsének megfelelően beöltözött Foo Fighters elnyomta a klasszikus 2112 album egyik gyöngyszemét az Overture-t.

tovább »



Dave Grohl2.jpg

Igaz, hogy Dave Grohl tavaly egy jóval hosszabb pihenőt vizionált csapatának a Foo Fighters-nek, ám most mégis nagyon úgy néz ki, hogy a zenekar következő lemezének anyaga gyakorlatilag teljesen kész van és most már csak arra várnak, hogy a következő hónapokban stúdióba vonuljanak, azután, hogy Grohl befejezte Sound City című dokumentumfilmjének promóciós körútját. Lehetséges megjelenési dátum azonban még nincs, ahogy egy interjúban elmondta azért sincs, mert onnantól ahhoz tartaniuk is kell magukat. A Foo Fighters legutóbbi albuma, a Wasting Light 2011 áprilisában jelent meg.



Magazinunk jellegénél fogva azért illik megemlíteni a ma éjszaka lezajlott 54. Grammy díj átadó ünnepség rockzenei kategóriájában született eredményeket. Nos nehéz dolgunk nem lesz, mert a végeredmény kicsit egyoldalúra sikerült tekintve, hogy a Legjobb Rock Előadás, a Legjobb Hard Rock/Metal Előadás, a Legjobb Rock Dal, és a Legjobb Rock Album díját is a Dave Grohl vezette Foo Fighters nyerte. Azt hogy, hogy lehet valami egyszerre rock és metál nem kommentáljuk, viszont a Foo Fighters-t szeretjük, így gratulálunk!

Akiket érdekel a nyertesek teljes listája az kattintson IDE.     



Persze most mondhatjátok, hogy lehetetlen, amolyan örök igazságként a 2011-es, vagy bármelyik másik évből 10 videót összeszedni és kinevezni őket a legjobbaknak. Ráadásul akkor, amikor a lemezeladások terén döglődik a piac és klipből is kevesebb készül. Igén ám, de ma már sokkal inkább reklám egy adott bandának egy jó klip, így azért tavaly is születtek jócskán kiváló videók. Mivel keményebb zenekről van szó, kritikaként nem fogadjuk el egy-egy előadóról, hogy ez nem metál :-) Szóval ehhez tartsátok magatokat!   

10. FIVE FINGER DEATH PUNCH - Under And Over It

Álljon itt mindjárt kezdésnek egy magyar kötődésű csapat. A Zoltán Báthory vezette Five Finger Death Punch szépen lassan a milliomosok ligájába evezett.  Szőke csajos, segges-csöcsös, sport-verdás videóból pedig minden listába kell egy. Hát tessék!

tovább »



Dave Grohl megkerülhetetlen alakja a mai (rock)zeneiparnak. Mindenkivel együtt zenélt már, aki csak számít, és, hogy ilyen nevek egyeztek bele a koprodukcióba, az nem lehet véletlen. Egyrészt, mint ex-Nirvana dobos, alanyi jogon ott van a hírességek között, másrészről, azóta kiderült, hogy az énekes/gitáros/dalírók között is a világ élvonalában található: ennyi éven át nem lehetne Kurt Cobain árnyékában megélni (ezt csak Courtney Love tudja). Zenekarának, a Foo Fighters-nek új albuma jelent meg, a továbbiakban ezt vesszük górcső alá.

tovább »



Bizony-bizony, Foo Fightersék annyira felbuzdultak a garázs turnéjukon, hogy úgy döntöttek Európában is újráznak a fesztivál szezon kezdete előtt. Ugyebár itt nehézkesebb lenne ténylegesen garázsokba adni hangversenyt, így egy kompromisszumos megoldással úgy döntöttek Dave Grohlék, hogy klub bulikon nyomatják az új albumuk debütálását. Ennek keretében (május elején indul a turné Angliában) június 2.-án Szegeden a Club Noirban lép fel a Foo Fighters! A 150 belépő kisorsolás útján kerül a szerencsésekhez, további információkat a zenekar facebook oldalán fognak közölni nekünk.
 

tovább »



Nagyon régen jelentkeztünk, itt a pótlás!

Az ex-Nirvana dobos Dave Grohl Foo Fighters nevű bandája, már a második klipet adja ki a majd csak április elején megjelenő új nagylemezhez. Ez itt a Rope snassz stúdiós videója.

 

A Danko Jones sem tétlenkedik. Már szinte el is felejtettük a tavaly kiadott Below The Belt című lemezt, amihez kliptrilógiát tervezett a zenekar. És valóban a trilógiának eddig csak két darabja jelent meg itt és itt. Egészen eddig, mert  ez itt az I Think Bad Thoughts  benne olyan ismert arcokkal, mint Elijah Wood, a Karatekölykös Ralph Macchio, vagy a Minutemen muzsikus Mike Watt)

tovább »



Az ex-Nirvana dobos Dave Grohl Foo Fighters nevű zenekara már hetedik stúdióalbumával rukkol elő április 12-én. A lemez Wasting Light címmel kerül a boltokba a Roswell/RCA gondozásában.

Az albumon a következő dalok kaptak helyet: 01. Bridge Burning, 02. Rope, 03. Dear Rosemary, 04. White Limo, 05. Arlandria, 06. These Days, 07. Back & Forth, 08. A Matter Of Time, 09. Miss The Misery, 10. I Should Have Known, 11. Walk

Az album producere a legendás Buth Vig volt. Van már segg-szétrúgós VHS klip is, a White Limo című dalhoz, melyben feltűnik a komplett zenekar egy fehér limuzinban, de itt van Grohl felesége Jordyn is. A vezetés közben vedelő sofőr pedig nem más, mint Lemmy a Motörhead-ből.

 



Elkészültek a Foo Fighters egyelőre cím nélküli hetedik albumának felvételei. Jelenleg az anyag masterizálása folyik. Pontos megjelenési dátum még nincs, de a lemezt tavasszal mindenképpen meg szeretné jelentetni a banda.

A felvételekre Dave Grohl gitáros/énekes saját stúdiójában került sor, míg a producer Butch Vig volt, aki a Nirvana Nevermind című albumán is dolgozott már Dave-vel. A 11 dalos album Dear Rosemary című dalában Bob Mould (Hüsker Dü, Sugar) vendégeskedik, míg az I Should Have Known című tételben a basszer Krist Novoselic, aki ugye Dave Nirvana-s kollégája volt egykoron.



A Nirvana két állva maradt tagja ismét együtt dolgozik majd, ugyanis Krist Novoselic (ex – Nirvana basszusgitár) vendégszerepel majd a Foo Fighters készülő lemezén, melynek alapítója Dave Grohl, egykori dobosa a triónak. Emellé már csak hab a tortán, hogy a Nevermind egykori producere, Butch Vig tölti be ismét ezt a szerepkört az egyelőre még cím nélküli lemezen, és a várható megjelenés 2011 (május), vagyis éppen 20 évvel az 1991-ben megjelent Nirvana-klasszikus után. Dave elmondása alapján ez lesz a „legsúlyosabb” lemezük, az eddig felvett 7 számnál egyáltalán nem használtak akusztikus gitárt. Kíváncsian várjuk!



Ha egyáltalán érdekel valakit, tegnap lement a show, megszülettek a "győztesek". Koncentráljunk a minket érdeklő kategóriákra:

Alternativ album: Icky Thump - The White Stripes  (Ezt nem tudom kommentálni, mivel még nem halottam a lemezt. Lehet akár jó választás is.)

Rock song: Radio Nowhere - Bruce Springsteen  (Aham... jó, legyen... he-he!)

Solo Rock Vocal: dettó Bruce  (vicces...)

Rock performance: Ichky Thump - The White Stripes (az előbb még nem az alternatív kategóriában voltak?)

Hard Rock Performance: The Pretender - Foo Fighters (na, végre kiderült, hogy  a Foo Fighters hard rockot játszik...)

Metal Performance: Final Six - Slayer (ebben a kategóriában legalább tényleg egy metál bandát sikerült kiszúrni)

Amy Winehouse is kapott egy jó csomó díjat - biztosan a nem mindennapi fazonja előtt tisztelegtek a bírák ezzel, ja és az év albuma díjnak idén a jazz szerelmesei örülhetnek, mert azt Herbie Hancock kapta River: The Joni Letters című albumáért.

Na, erről ennyit. Ez a Grammy díjkiosztó évről évre viccesebb.